Nem sok embernek adatott meg az életében, hogy II. Erzsébettel személyesen is találkozzon. Hogyan ért téged a felkérés, hogy a szigetország lakói számára isteni tulajdonságokkal is felruházott királynő előtt énekelj?

Göncz Árpád utolsó elnöki vizitje alkalmával azt találta ki, hogy az eseményen a pohárköszöntő után, amikor személyesen a királynő köszöntése történik, nagyon felemelő lenne, ha elhangozhatna egy szép, magyar ének. Erre kaptam az elnöki palotától felkérést. Örültem a lehetőségnek, választottam is egy Szent István-éneket, de jött a kínzó kérdés, miben adjam én ezt elő?

Elmondtam neki, mire lenne szükségem, csak mosolygott, és azt mondta az egyik varrónőnek: „na, megmutassuk neki?” Kiderült, hogy előtte való nap volt egy nagy kiállítása ilyen történelmi viseletekből valahol, de olyan jól sikerült, hogy a darabok mindegyike azonnal elkelt, egyetlen egy maradt meg, egy gyönyörű, törtfehér, különös gonddal összeválogatott alapanyagból készült, csipke díszítésű és gazdag, kézzel készített gyöngyhímzéses, polgári hatású estélyi ruha. Ezt az egyet nem volt hajlandó eladni. Én akkor ezt felpróbáltam, és mintha rám öntötték volna. Teljes Hamupipőke történet, tökéletesen illett rám, semmit nem kellett igazítani. Mondom: meg van mentve a haza! Ehhez már csak egy kis topánkát kellett vennem Londonban, aztán boldogan mentem erre a jeles napra.

Sebestyén Márta ruhája (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)

Tudom, ez nem annyira a divatról szóló kérdés, de szerintem sok embert érdekelhet, hogy mégis milyen volt a királynőnek énekelni?

Az eseményt a Marlow nevű kisvárosban a híres híd alatti hajón volt megrendezve, amelynek mintájára készült Széchenyi megbízásából ugyanannak a mérnöknek a bevonásával a Lánchíd. Az ünnepi ebéd alatt kedvesen informált Károly herceg mellettem ülő személyi titkára néhány fontos tudnivalóról. Azt tanácsolta például, hogy ne nézzek a királynő szemébe sose, mert kiszámíthatatlan reakcióm lehet, ő ugyanis nem mutat érzelmeket, olyan, mint egy kőszobor, hiszen úgy nevelték, hogy minden helyzetben nagyon fegyelmezetten kell viselkednie. Attól tartott, révületbe fogok esni, ha a királynőre nézek. Plusz felhívta a figyelmemet, hogy nem valószínű, hogy befogadó lesz a zenére, azokat a szavakat használta, hogy őfelsége be van oltva zene ellen!

és kifejezetten szereti a népművészeti kincseket. Ez aztán szó szerint így is történt. Göncz Árpád azt gondolta, hogy ehhez az eseményhez méltó volna egyetlen egy dalt előadni, de az viszont nagyon felemelő legyen, és egy Szent István-dicséretre esett így a választásunk. Jött a tószt, mindenki fölállt, poháremelgetés közben kiabáltuk, hogy „To the queen! To the queen!” Utána jöttem én. Talán a nagy izgatottságtól, már nem tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, de az ének előtt azt mondtam angolul a felséges asszonynak: „Én egy nagy uralkodónak egy nagy magyar uralkodóról szeretnék énekelni.”

Azt hallottam, hogy nem várt, fantasztikus fogadtatása volt a dalnak, sőt ennek az eseménynek aztán volt utóélete is…

Igen, ez úgy történt, hogy az éneklés után egy kávézás keretein belül volt egy kötetlen beszélgetés, és Károly herceg, aki egyébként mára már az Egyesült Királyság királya, odalépett hozzám, és megkérdezte, hol hallhatna még több ilyen szép dalt. Én akkor arra gondoltam, hogy ez biztos csak egy udvariasági formula, és ezzel a tudattal válaszoltam is neki előzékenyen, hogy szívesen küldünk neki CD-ket. A fogadás után két nappal aztán nagy meglepetésemre felkeresett a budapesti angol nagykövetség: Károly herceg már jelezte, hogy várja a magyar népzenei CD-ket, amiket ők már össze is készítettek, és hogy én pedig írjak neki egy személyes kis levelet töltőtollal, mert királyoknak nem illik golyóstollal írni. Úgyhogy még azt is be kellett szereznem ahhoz, hogy leírjak pár sort. Valami olyasmit fogalmaztam meg, hogy nagyon büszke vagyok arra, hogy tetszik neki a magyar népzenei anyagunk, és remélem, legalább annyira örömét leli majd a dalok meghallgatásában, mint mi ezeknek gyűjtésében és előadásában.

A levelet azóta is őrzöm, hiszen az eseményen fotózni nem volt szabad, semmi más emlékem nem maradt a nagy találkozásról, csupán ennyi: egy köszönőlevél Károly hercegtől személyesen. Azt írja benne, hogy rendkívül tiszteli és becsüli a népünk történelmét és kultúráját, és külön aláhúzva azt is kiemelte, hogy milyen boldog, hogy Magyarországnak a csodálatos hagyományos zenéjét is megismerhette. Majd úgy írta alá: Yours, Charles.

Sebestyén Márta ruhája (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)

Visszatérve a kiállított ruhára, mesélj kérlek arról, milyen stílusú ez az öltözék!

Hát ez egy nagyon finom, nem túldíszített, hanem egyszerű vonalú, elegáns ruha. Messziről semmi nagy látványosság nincsen benne, de én mindig ezt a letisztultabb stílust kedveltem. Tehát az én egyéniségemhez ez az, ami passzol, nem a feltűnő öltözék. A viseleteknél méltányolom, hogy vannak olyanok, mint például a kalotaszegi, amelyek nagyon gazdagon hímzettek, netán csillogóak. Ha olyan a helyzet, és eredeti viseletet kíván meg a fellépés, akkor boldogan fölveszek egy ilyet, de ha én magam választhatom meg, mit viselek, szeretem, ha egyszerűbben vagyok öltözve.

Mit gondolsz a divat a folklór mottóról?

Én magam is követem ezt az elvet, és szeretem mindig finoman jelezni a folkór gyökereket az öltözékemben is. De preferálom az olyan ötletes megoldásokat, mint például egy népi ihletettségű nyaklánc. Van például népi kendőből készített nyakékem, aminek az anyaga régi, de a kivitelezése modern.  Tehát nekem tetszik nagyon, amikor találkozik a régi és az új. Akár csak egy kiegészítő szintjén, mint például egy csángó-bernitz, amit sima kék farmerhez veszek fel. Az a kérdés, hogy a mai ember mennyire akarja a személyiségének részévé tenni a hagyományait, a gyökereit, a kultúrájának ezt az elemét. Erre pedig szerintem érdemes tanítani, nevelni a felnövekvő generációkat is.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Sebestyén Márta (fotó/forrás: Váradi Levente / Hagyományok Háza)