Plusz

Műkincsvadászok a New York Művész Páholyban

2014.03.04. 16:38
Ajánlom
2014. március 5-én a nemrég bemutatott Műkincsvadászok című film és kötet kapcsán az a New York Művész Páholy egy titkokat kibogozó művészeti esten látja vendégül a szakma jelentős képviselőit, hogy kiderüljön: Magyarországon miképp alakult a neves műkincsek sorsa.

Az InterCom forgalmazásában nemrég került mozikba George Clooney új filmje, a Műkincsvadászok, s a film alapjául szolgáló eredeti könyv, melyet Robert M. Edsel írt, a Libri Kiadó gondozásában jelenik meg.

Mialatt Hitler megpróbálta átvenni a hatalmat a nyugati világ felett, a katonái módszeresen megkeresték és begyűjtötték Európa legszebb szépművészeti alkotásait. A Führer titkos raktárakba rejtette mindazt, amit a felépítendő linzi Führermuseumba szánt, illetve katalogizálta azokat a "degenerált" alkotásokat is, amelyeket el akart pusztítani. Az ellenséges vonalak mögött azonban egy maroknyi katona: brit és amerikai múzeumi szakember, restaurátor, építész, történész azért küzdött, hogy visszaszerezzék civilizációnk kincseit. A műkincsvadászok az életüket kockáztatták azért, hogy felderítsék Európa kultúrájának évezredes emlékeit, és magakadályozzák az elpusztításukat. A Műkincsvadászok a normandiai partraszállás és a Győzelem napja közötti időszak krónikája - a világ legnagyobb kincsvadászatának és hőseinek állít emléket.

A könyv szerzője, Robert M. Edsel több mint 12 éven át kutatta fáradhatatlanul a második világháborús műkincsvadászok történetét. Számos elismerésben részesült, többek között megkapta a Dallasi Holokauszt Múzeumtól "Az emberiség reménye" díjat. A New Orleans-i Nemzeti Második Világháborús Múzeum vezetőségének tagja.

A könyv alapján készült izgalmas, fordulatos film írója, rendezője, producere és főszereplője George Clooney, aki igazi sztárparádét szervezett maga köré: a filmbeli műkincsvadászokat Matt Damon, John Goodman, Bill Murray, Cate Blanchett és Jean Dujardin kelti életre.

Március 5-én, kedden az InterCom, a Libri Kiadó és a New York Művész Páholy egy olyan bemutatót, beszélgetést szervez, ahol a film és a kötet témájából kiindulva a magyarországi műkincsvadászat, műkincs védelem, híres gyűjtemények helyzete - előkerülése, képek lappangása, felkutatása, műkincsek vadászata kerül a központba. Erre az izgalmas beszélgetésre a művészettörténeti és műkincsvédelmi szakma jelentős képviselőit hívták meg a beszélgetőpartnernek. Vendég lesz Dr. Gereben Katalin művészettörténész, az Equilor Fine Arts ügyvezető igazgatója, Dr. Buzinkay Péter, a Forster Központ - Műtárgyfelügyeleti Iroda vezetője, Molnos Péter művészettörténész, a 20. századi magyar festészet, a magyar műgyűjtéstörténet, valamint a festményhamisítás elismert szakértője és Vukán Béla rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozóiroda műkincsvédelmi alosztálya részéről.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz nyár

A júliusi Fidelio már a polcokon van

Az ingyenes programmagazinban a júliusi eseménynaptár mellett megtalálja Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, gasztro ajánlatunkat, valamint számos interjút, többek között Dragomán György íróval és Szabó Balázs zenésszel. Lapozzon bele online!
Plusz veszprémfest

Újra opera Veszprémben

Erős programmal várja közönségét az idén 15. évét ünneplő VeszprémFest.
Plusz kult50

Kiderült, kik ők: Íme a kultúra 50 arca 2018-ban

Megvan A kultúra 50 arca. A legújabbak. A Fidelio 2018-as KULT50 kiadványát június 7-én délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap először 2017-ben jelent meg, akkor a hazai kultúra másik 50 arca szerepelt benne. Az új névsor alább olvasható.
Plusz gasztro

Eper minden mennyiségben!

Az eper, szamóca vagy egyes tájakon szeder névre hallgató, a rózsafélék családjába tartozó tavaszi gyümölcs sokak kedvence. Ehetjük magában, de számtalan módon elkészíthetjük, ezek közül válogattunk most néhány szokatlan receptet és eperrel kapcsolatos érdekességet.
Plusz ajánló

Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Június 22-én, pénteken az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával, valamint a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő.