A klímaváltozás realitás, ebben ma már minden komolyan vehető tudós és szakember egyetért. Vitatott kérdés azonban, hogy az egyre fenyegetőbbé váló katasztrófát meg tudjuk-e fékezni, vagy legalább le tudjuk-e lassítani, és ha igen, milyen eszközökkel? Mennyit tehetnek a nagyvállalatok és mennyit a magánember?
A tudományos előrejelzések sötét képet festenek: ha nem csökkentjük drasztikusan a szén-dioxid-kibocsátást az elkövetkező tíz évben, a Föld bizonyos területei lakhatatlanná válnak. A kapitalista nagyvállalatok szabályozása nélkül nem érhető el jelentős változás, és az nem megoldás, hogy a cégek a kormányokkal karöltve a károsanyag-kibocsátás visszaszorítása helyett az egyes fogyasztókra hárítják az ökológiai lábnyom csökkentésének felelősségét. Az állami szabályozás mellett a piaci kereslet befolyásolásával mégiscsak hathatunk a cégek üzletpolitikájára.
Ha nem vásároljuk meg a környezetszennyező termékeket, nem lesz kinek eladni őket.
Ez egy apró lépés, ami nem helyettesíti a tömeges nyomásgyakorlást, de ennyit mindenképp meg kell tenni mikrokörnyezetünk élhetőbbé tétele érdekében.
Mindenki úgy hívja föl a figyelmet a klímakatasztrófára, ahogy tudja. A művészek a munkájukkal képesek a legszélesebb körben hatni. A Művészek a klímatudatosságért nevű projekt célja, hogy minél több terület képviselői fejezzék ki gondolataikat, érzéseiket az ökokrízissel kapcsolatban, és csatlakozzanak a mozgalomhoz. Fontos cél az általános felvilágosítás és a tudatosságra nevelés.
A szervezők először a szépírókat szólították meg, hogy vegyenek részt egy felolvasáson saját, valamelyest a témához kapcsolható verseik, prózáik előadásával.
Ennek helyszíne a Trafó lesz szeptember 19-én 20 órától.
Ezen az alkalmon Áfra János, Bende Tamás, Fenyvesi Orsolya, Ferencz Mónika, Izsó Zita, Kerber Balázs, Simon Márton, Sirokai Mátyás, Terék Anna, Varga Zoltán Tamás és Závada Péter olvasnak fel. A felolvasás mellett egy a klímakrízissel foglalkozó kerekasztal-beszélgetés is megvalósul Horváth Márk és Lovász Ádám filozófusok részvételével.
A programra a belépés ingyenes, viszont a szervezők minden vendégtől azt kérik, hogy egy klímatudatos fogadalommal távozzanak az estről.
A tervek szerint később további programok valósulnak meg az ország más városaiban is, illetve a társművészetek képviselőinek bevonásával. A szervezők hosszabb távú célja egy petíció megfogalmazása, amelyben a csoport tagjai megfogalmazzák elvárásaikat a hatalmi pozícióban lévő szervek (politikai erők, cégek, intézmények, fesztiválok stb.) képviselői irányába. A petícióhoz bármely művészeti ág képviselője csatlakozhat majd a megadott regisztrációs linken.
(fejléckép: Getty Images)