Plusz

Ne féljen a sírkertektől, inkább sétáljon bennük!

2017.05.11. 13:30
Ajánlom
Animáció a Fiumei Úti Sírkert Kossuth-mauzóleumán a Nemzeti Filharmonikusok élő zenei kíséretével, az egri ostrom újrajátszása, drégelyi “csillagtúra”, szigetvári bátorságpróba börtönpincében. Május 13-án mindez az Emlékhelyek Napján meghallgatható, megnézhető, eljátszható.

A Nemzeti Örökség Intézete országos programsorozata a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontossággal bíró helyszínekre hívja fel a figyelmet.

 Délelőtt 10 órakor a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépésével indul el hivatalosan az Emlékhelyek Napja, melyet többek mellett a reformáció és Arany János emlékévhez kapcsolódó tematikus séták követnek a Fiumei Úti Sírkertben. “Este 9 órakor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar ad elő részleteket Beethoven, Verdi, Bartók, Rossini és Mascagni művekből, amit animációs vetítéssel tesznek teljessé a Kossuth-mauzóleumon. Az intézet látványos fényfestéssel készül a nagyobb sírépítményeken is, ahová éjszakai zseblámpás túra indul.

A nap folyamán 50 helyszín több száz programmal várja a látogatókat országszerte. Egerben„fegyverbe” hívják a város diákságát, hogy egy ostromjáték során újraéljék az 1552-es diadal legfontosabb eseményeit. Míg Szigetvár Zrínyi asztalához ültet, majd bátorságpróbára szólít a börtönpincében, Pákozd kard mellett lézerpisztolyt is kézbe ad, addig a drégelyiek “csillagtúrát” vezetnek majd.

Idén először vesz részt a programban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a budapesti Trefort-kert, Széphalom és a Tatabányai Turul emlékmű is.

Számtalan helyszín kedvezményes vagy ingyenes belépőt biztosít az érdeklődőknek. A részletes programok a www.emlekhelyeknapja.hu oldalon találhatók.

A Fiumei Úti Sírkertben rendezett séták regisztrációhoz kötöttek: emlekhely@nori.gov.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Hamarosan eldől, hogy ki vezetheti tovább a Pécsi Nemzeti Színházat – íme a pályázatok!

Rázga Miklós igazgatói megbízatása jövő év elején lejár, a meghirdetett igazgatói pozícióra pedig a szeptember 28-i határidőig két egyéni és két páros tervezet érkezett. A szakmai bizottság ezekről a pályázatokról október 21-én döntött, de a pécsi közgyűlés határozata még hátravan. Bemutatjuk a pályázókat.
Klasszikus

A tanár és az előadóművész egyensúlya – interjú Farkas Gáborral

Szeptembertől a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője lett, hazaköltözik Tokióból Farkas Gábor zongoraművész. Lehet, hogy észre sem vettük, hogy távol volt: rendszeresen találkoztunk vele a hazai színpadokon. Mert, miként a zongoraművész vallja, koncertezést és tanítást együtt érdemes művelni.
Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Vizuál

Vidnyánszky az eszefésekért tüntet drMáriás festményén

Újabb drMáriással gazdagodott a magyar festészet tárháza. A festőművész, aki általában a napilapokban keresi témáit, most Vidnyánszky és a színművészetisek ügyét találta meg.
Jazz/World

Megjelent a Nagy Emma Quintet új lemeze

A folyamatos változásról szól a Nagy Emma Quintet új, második lemeze. A Bartók Konzervatórium növendékeiből alakult formáció október 27-én mutatja be a Low Frequency Oscillator című anyagot a fővárosi Opus Jazz Clubban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Plusz hír

Állami kitüntetéseket kaptak művészeink október 23. alkalmából

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.
Plusz kult50

Petőfi menedzsere – Takács Ákos a Kult50-ben

Ezreket mozgat meg, százezreket ér el. A Red Bull Pilvaker ötletes performance-ként indult, mára viszont komoly misszióvá vált, amely kreatív módon népszerűsíti a magyar irodalmat a fiatalok körében. Ötletgazdája, Takács Ákos talán maga sem gondolta az elején, hova jut majd el a kezdeményezésük.
Plusz felhívás

Szerkesztő-újságírót keres a Fidelio

A Fidelio Magazint és a fidelio.hu-t kiadó Programmagazin Kiadó Kft. a hazai és nemzetközi kulturális életben jártas munkatársat keres szerkesztő-újságíró pozícióba.
Plusz ajánló

Botránykönyvek és filmsikerek a novemberi Fidelióban

Az ingyenes programmagazin novemberi számában többek között Horvát Lili mesél a velencei bemutatkozásáról, Lakatos Mónikát kérdeztük a WOMEX életműdíjról, de Földes Tamás is felidézte a múlt század egyik legnagyobb botrányhősét, Boris Viant. Lapozz bele online!