Plusz

Nem turnézik a Coldplay, mert a repülés káros a környezetre

2019.11.21. 12:40
Ajánlom
Egy statisztika szerint minden pillanatban mintegy 10 ezer repülőgép van az égben, pedig ez a közlekedési forma többet árt a környezetnek, mint az autók.

Kell egy kis idő, hogy megvizsgáljuk, hogy lehetnének egy turnénak kedvező hatásai a környezetre

– mondta a BBC-nek el Chris Martin énekes.

Az együttesnek pénteken Ammanban, Jordánia fővárosában lesz két fellépése, amit az interneten élőben lehet követni, az egyiket napfelkeltekor, a másikat naplementekor tartják, az Everyday Life című albumuk két felét mutatják be. Az album pénteken jelenik meg.

„Azért választottuk Jordániát, mert olyan helyet kerestük valahol a világ közepén, ahova általában nem jutunk el koncertjeinkkel” – magyarázta Chris Martin. A zenekar utoljára 2016-2017-ben turnézott a világ körül, négy kontinensen 122 koncertet adtak. A frontember most elmondta, csalódnának, ha a következő turnéjuk nem lenne karbonsemleges.

A Coldplay november 25-én a londoni Természettudományi Múzeumban is ad egy koncertet, minden bevételüket környezetvédelmi szervezeteknek szánják.

A repülés egyre olcsóbb közlekedési forma, és miközben a legnagyobb terhet rója élő környezetünkre, a kerozinra a legtöbb országban kisebb vagy egyáltalán semmennyi adó nem vonatkozik. Az utóbbi időszakban Svédországban egyre többen választják a repülőgépek alternatíváit, igaz, ott kimagaslóan sokat repülnek az emberek belföldi járatokon.

Az EU-ban 1990 és 2017 között a duplájára, 83 millió tonnáról 167 millióra növekedett a repülőgépek szén-dioxid kibocsátása. Az osztrák környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt kimutatása szerint a repülés utaskilométerenként 451 gram szén-dioxidot bocsát ki, ez duplája a dízeles és benzines autókénak, és harmincszorosa a vasúténak. (MTI, Napi, 444)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Nevettetés kicsiben és nagyban – augusztusban jön a VIDOR Fesztivál

Idén augusztus 22-től augusztus 30-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, amely ezúttal sem szűkölködik majd népszerű produkciókban, vidám pillanatokban.
Plusz ajánló

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Plusz ajánló

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Plusz ajánló

A klasszikus zene lázadója, Maksim érkezik a Margitszigetre

The Show Must Go On, a Dancing Queen, a Trónok harca és A Karib-tenger kalózai zenéje egy nagyszínpadon: Maksim Mvrica és zenekara a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel július 17-én!
Plusz ajánló

A Hold is megáll egy percre – légibalett Vivaldira a Szigeten

Harminc méter magasan lebegő „szellemek” kísérik a Holdat, lenyűgöző légi táncot lejtve, a földön gigantikus zsiráfok bandukolnak fel s alá, máshol színes óriási papagájok játékos energiával töltik be a teret, hatalmas vitorlák lebegésében pedig a kortárstánc és cirkusz fúziója is felbukkan.