Négy éve indult a Zöld Pszichológia blogod. Mikor kezdtél érdeklődni a klímaváltozás és a pszichológia kapcsolata iránt?

A természet gyerekkoromtól kezdve érdekel, amikor David Attenborough, illetve a Veszélyben a világunk-sorozat könyveit olvastam. A középiskolában környezetvédelem szakra jártam, majd agrártudományt tanultam az egyetemen. Ekkor ismertem fel, hogy miközben nagyon sok szó esik magukról a környezeti problémákról, addig az emberről, aki sok környezeti probléma okozója, kevesebb. Eközben munkapszichológiát tanultam, és így értek össze a területek. Magam is meglepődtem, milyen komplex a téma. Az ember és a környezet viszonyától a kognitív torzításokig, vagy az újabban a köztudatba is bekerülő klímaszorongáson át a természet emberre gyakorolt hatásáig mind olyan terület, amelyről többet kell tudnunk. Habár nem ismeretlen kérdések a hazai tudományos életben sem (Dull Andrea az elsők között foglalkozott ezzel a tudományterülettel), Magyarországon a zöldpszichológia még gyerekcipőben jár.

Klímaszorongó vagy?

Bénítóan soha nem hatott rám, de volt, amikor jobban éreztem. Azt mondanám, jól kezelt klímaszorongásom van. Ez nem feltétlenül rossz, a szorongásnak is megvan az evolúciós előnye. Azt jelzi, hogy probléma van, mozgósítja az izmokat, összpontosítja a figyelmet, előhív egy „harcolj vagy menekülj” reakciót. A klímaszorongást nem megszüntetni kell, hanem hasznosítani. Én személy szerint ezen dolgozom.

Csizmadia Máté, a Zöld Pszichológia blog szerzője (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

Mit gondolsz, belénk kódolt tulajdonság, hogy fogyasztunk, vagy a kapitalista, piaci alapú társadalmi berendezkedésünk velejárója?

Minden élőlény fogyaszt, az anyagcsere folyamata révén kapcsolatban van a környezetével. Az ember agya a szavannai környezetben alakult ki, amely szegényebb volt a felvehető tápanyagokban. Magyarul: minden fehérjedús vagy szénhidrátdús dolgot el kellett fogyasztanunk. A környezet pár ezer évvel ezelőtt megváltozott, és ez az ösztön már nem feltétlenül szolgálja a javunkat. Ma az elhízás számos társadalomban súlyosabb probléma, mint az éhezés. Érdekes kérdés, hogy a jelenlegi viszonyok között hogyan lehet jobb választásokra ösztökélni az embert.

Ha a zöld megoldást ösztökéled, arra előbb mondják, hogy „propaganda”?

Így van. Pedig az ember ezzel egy időben szereti, ha előre el vannak rendezve számára a dolgok. Mondok egy példát: néhány országban megpróbálták, hogy a boltokban szemmagasságban helyezték el a környezetbarát vagy vegán termékeket, és láss csodát, jobban is fogytak. Erre mondhatjuk, „társadalommérnökösködés”, de akkor meg sem rebben a szemünk, ha egy termék gyártója fizet azért, hogy az ő áruja kerüljön ugyanoda. Pedig ez ugyanez a „befolyásolás”, és még jót sem tesz vele.

Sarki bolt New Yorkban. „A reklámiparral vagy egy élelmiszerbolt belső elrendezésével már befolyásolva vagyunk, csak ez olyan természetes, hogy észre sem vesszük.” (Fotó/Forrás: Brenda Ann Kenneally / Library of Congress)

Ahogy népszerűbb a klímatudatos életmód, úgy növekszik a klímaszkeptikusok köre is. Sokan azt mondják, hogy mindez riogatás, a felmelegedést nem az ember okozza, hanem a Föld természetes ciklusa. Hova tegyük ezeket a reakciókat? Hárítás, önvédő mechanizmus?

Az emberi agy szeret történetekben gondolkodni. Egyelőre még csak a probléma van meg, a „bonyodalom”, de nincsen megoldás. A klímaváltozásnak és annak megoldásának még nincsen története. Nem tudunk beszámolni olyan jövőképről, ami nem borús vagy disztópikus. A tagadás ebben az esetben természetes reakció. Egyelőre csupa olyan megoldási javaslatunk van a környezeti pusztulása ellen, ami a modern társadalom vívmányait – a könnyű utazást, a kényelmesen elérhető élelmiszert, a divatot stb. – érintik.

A másik oldalon a jelenség bűntudatot okozhat. Ma az ember kiszámolhatja azt is, hogy mennyi széndioxid-kibocsátással jár egy repülőút Stockholmba vagy egy bevásárlás. Már egy csecsemőnek is lehet ökológiai lábnyoma, ha hazaviszik a kórházból. Hogy lehet megbirkózni a bűntudattal?

A bűntudat nem feltétlenül negatív érzelem. Morális lények vagyunk, akiket a bűntudat helyreállító cselekvésre ösztönöz. A bűntudatnál egyértelműen hasznosabb többet tudni a problémáról, és tenni valamit ellene. A cselekvés segít.

A konzumvilágban egész ipar épült az emberek bűntudatára. Még azt is elhisszük, hogy ha veszünk még egy műanyag poharat, tulajdonképpen segítjük a környezetet, mert azt valamikor – talán – újrahasznosítják.

A kapitalista rendszer valóban kihasználja az emberi bűntudatot, hogy még többet vásárolj. De alapvetően már annak örülök, hogy egyáltalán a levegőben van a kérdés; jelzi, hogy egyre többet tudunk róla. Morális önengedélyezésnek nevezi a szakirodalom azt a jelenséget, amikor például több műanyag vásárlását engedem meg magamnak, mert úgyis szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Vagy többet égetem a lámpát, mert energiatakarékos izzót vásároltam. Azaz ha jót cselekedtem, megengedek magamnak egy kis rosszat egy másik területen. Két dolgot kell ilyenkor megvizsgálni. Az egyik, hogy a megnyugtatásomra vásárolt termék vajon „zöldre mosás” eredménye lehet-e, amelyből ügyes, „zöld” marketinggel még többet akarnak eladni. A másik az, hogy magamat vizsgálom. Hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel nem a harmadik autót vagy a nyolcadik egzotikus utazást akarom-e jóvátenni, mert az könnyen válhat környezetromboló életmóddá.

Táncoló fák (Fotó/Forrás: Victor Manuel Gómez G. / Flicrk)

A zöldmozgalmat általában a baloldalhoz soroljuk, pedig logikus lenne, hogy egy konzervatív a természeti világ megőrzésére is törekszik.

Steven Pinkernek van egy találó mondása, miszerint

Olyan folyamatok indulnak el, amik nyomán hamarosan alapvetők lesznek azok az axiómák, amikről ma még kevesebben tudnak. Ma a környezetvédelem egy olyan „csomag” része, amibe beletartozik a nemi egyenlőség, a megújuló energia, a vegánság, a tolerancia – mindezt nagyon nehéz letolni egyetlen ember torkán. Az angolban „not in my backyard”-effektusnak nevezik azt, amikor valaki nem hisz a környezetvédelemben, de ha hulladéklerakót telepítenek a kertje végében, rögtön lázadni akar. A klímaváltozás következményei garantáltan el fognak érni mindenkit, pártállásra tekintet nélkül. Már vannak ennek jelei. Például a palagáz ellen lázadó republikánusok az USA-ban.

Le kell cserélnünk a kapitalizmust ahhoz, hogy megmentsük a bolygót?

Jó lenne, de túl sokan lapátolunk az ellenkező irányba ahhoz, hogy ez lehetséges legyen. Egyelőre kiút lehet a rendszer kipofozgatása, és talán egy olyan mesterséges intelligencia, amely figyelembe veszi a bolygó hosszú távú jövőjét is. A kapitalizmus értékválságát jelzi, hogy nem hiszünk abban, hogy sikeres kimenetele lesz. Petőfi Sándornak világos jövőképe volt a szabadsággal, amikor a jog asztalánál mindenki egyenlőképpen foglal helyet. Nekünk nincs ilyen jövőképünk, nincsenek ilyen történeteink. Katasztrófafilmjeink vannak.

Ahogy a 19. századi szabadságeszménynek voltak költői, úgy szüksége van rájuk a zöldmozgalomnak is?

Igen. Az emberek sosem számok vagy statisztikák alapján, hanem történetekre hallgatva döntenek. A folyamat már elindult, egyre több zenekar, művész, kulturális szereplő hirdeti, hogy zölden gondolkodik. Érdekes, hogy csak most, hiszen a probléma már a ’60-70-es évek óta ismert. Persze a változás nem olyan gyors. A rapperek még mindig az aranyozott kocsikkal veretik, az influenszerek meg hiába mutatják magukról, hogy lázadók, egy perc alatt lesznek bármilyen terméknek a reklámarcai.

Kapcsolódó

5 könyv, amit el kell olvasnod, ha érdekel a Föld jelene és jövője

A pánik nem segít semmin. Ahogy az sem, ha letagadod a problémát. Szokták mondani, hogy minden forradalom fejben kezdődik, és azt is, hogy a félelem ellenszere a tudás. Ahhoz, hogy tenni tudjunk a Földért, amely bajban van (valójában mi vagyunk bajban), többet kell tudnunk róla. „Változtasd meg élted!” – üzente egy műalkotás Rilkének, és a felszólítás aktuálisabb, mint valaha.

Zölddel benőtt épület a norvég Sauda településen (Fotó/Forrás: Flickr)

A klímaszorongás a tizenéves korosztályra rendkívül jellemző. Ez több szempontból is érthető: az utóbbi években több olyan jóslat is elhangzott, miszerint 20-30 év múlva radikálisan megváltozik a bolygónk időjárása, lakhatatlanná válnak jelenleg lakott területek. Ezek a gyerekek akkor még mindig csak a harmincas-negyvenes éveket tapossák majd! Erről beszél legújabb filmjeiben David Attenborough és ezért kezdett sztrájkba Greta Thunberg. Hogy látod, mivel okolható ez a tinédzserkori szorongás?

A serdülőkor klímavészhelyzet nélkül is az identitáskeresésről szóló, nehéz időszak, amikor el kell dönteni, hogy merre tovább. És mit lát egy mai tizenéves? Azt, hogy a kutatók egyöntetűen azt mondják, nem jó az az irány, amerre az emberiség halad, hogy a szakadékba visz, egyetértünk velük, mégis megyünk tovább.

Hiába kardoskodik sok felnőtt a fogyasztás ellen, maga is túl sokat fogyaszt. Egy tinédzser még nem sajátította el anyanyelvi szinten ezt az orwelli „duplagondolt”. Szorongató, hogy egyik oldalról rossz az irány, mégis, ha sikeres akarsz lenni arra kell menj. Hogyan válasszanak így életstratégiát? Greta Thunberg olyan társadalmi környezetbe született, amely érzékeny ezekre a kérdésekre, ráadásul rendkívül jó oktatást kapott. El tudta mondani, mit gondol. Így bontakozhatott ki az ő mozgalma, a mi szerencsénkre. Nem hihetjük, hogy a fiatalok nem látják ezeket az ellentmondásokat, csak azért, mert könnyebb nem látni. Ma még szoronganak, holnap cselekedni fognak.

„A kikapcsolásnál én sem tudok jobbat. Egyszerűen próbáld meg a digitális detoxot.” (Fotó/Forrás: ssofija / Flickr)

Ma szó szerint minden információ egyetlen kattintásra van tőlünk, sőt a közösségi média révén kéretlenül kerül elénk, hogy mi történik az ujgurokkal a kínai koncentrációs táborokban, mi történik Oroszországban, az Egyesült Államokban, műholdas felvételeken követhetjük az esőerdők zsugorodását, naponta érkeznek a hírek környezetrombolásról, olajkatasztrófákról, nem beszélve a baljós jövőképekről. Az ember idegrendszerét nem erre tervezték, nem erre lettünk kondicionálva. Mit tudunk tenni a magunk védelme érdekében, hogy ez az információtömeg ne bénítson meg, ne okozzon apátiát?

A kikapcsolásnál én sem tudok jobbat. Egyszerűen próbáld meg a digitális detoxot. Szokták mondani, hogy a jövő kőolaja az információ, de az információözönben felértékelődnek a szűrők. Egyelőre az egyénre van bízva, hogy megszűrje a felé áradó információt, bábeli állapotok uralkodnak, de már vannak kezdeményezések arra, hogy a közösségi média befolyását mérsékeljük. Segít a zöldben való séta, a meditáció. A másik gyógyír a közösség ereje lehet. Segít eldönteni, hogy ez az információ hiteles vagy nem. Az egyén erre már nem képes. Ráadásul a környezetvédelem tömegsport, minél többen művelik, annál több mindent tudnak megváltoztatni. De ez még nincs így. Sokszor szoktam mondani, hogy felelőssége van azoknak az egyéneknek, akik már tudatosabbak, akik előrébb járnak ezekben a kérdésekben.

Elindult Zöldhullám című rovatunk!

Kapcsolódó

Hidat építünk kultúra és natura között – Elindult a Zöldhullám rovatunk

Ahhoz, hogy még sok száz, sok ezer éven át élhessünk ezen a bolygón, tanulnunk kell a természettől. Ahogy Nemes-Nagy Ágnes írja: „tanulni kell, szeretni kell.” Új rovatunkat, a Zöldhullámot a természeti világ iránti aggodalom hívta életre, de a természet szeretete táplálja. Annak tudata, hogy ügyesen festő, ügyesen író, ügyesen zenélő emlősök vagyunk, nagyobb felelősséggel és több feladattal.