Plusz

Népszava: Vidékre költözhet a közlekedési múzeum

2022.11.21. 13:55
Ajánlom
Az Építési és Beruházási Minisztérium nem cáfolta a Népszava azon értesüléseit, amelyek szerint az eredeti tervekkel ellentétben nem Budapesten, hanem Nyíregyházán vagy Debrecenben helyeznék el az új közlekedési múzeumot. A tárca az Új Nemzeti Galériát is áttervezné.

A Magyar Természettudományi Múzeum után újabb nagy fővárosi kiállítóhely költözhet át vidékre, a Népszava értesülései szerint ugyanis az Építési és Beruházási Minisztérium azt tervezi, hogy a közlekedési múzeumot Nyíregyházára vagy Debrecenbe költözteti. A lap úgy tudja, az elmúlt hetekben a tárca egyik államtitkára több alkalommal is kilátásba helyezte ennek lehetőségét.

Mint írják,

a vidéki helyszínválasztással gyakorlatilag kidobnák az új múzeum létesítésének előkészítésére kapott tízmilliárd forintot, és a tervezésre költött csaknem nyolcmilliárd forintot is.

Holott a Kőbányai úti helyszínre készített tervek idén nyáron már megkapták az építési engedélyt, és már csak a tervezés utolsó fázisa, a részletes kiviteli tervek elkészítése maradt hátra. Ezzel állítólag 2023 végeznek.

A lap megkereste az ügyben a múzeumot is, akik nem cáfolták az értesüléseket. Válaszukban azt írták, „a beruházás döntő részben központi költségvetési forrásokból valósulhat meg. A működés kereteiről, így helyszínéről pedig a kormány dönt.”

A Népszava megkereste az illetékes minisztériumot is, akik szintén nem cáfolták az értesüléseket, azt azonban megerősítették, hogy az Új Nemzeti Galéria Lázár János miniszter javaslata alapján a japán tervek helyett magyar építészek elképzelése alapján valósulhat meg, ennek ugyanis szimbolikus értéke van. „A közlekedési múzeumról, illetve a Városligetbe tervezett Új Nemzeti Galériáról még nem született döntés, a nevezett kulturális beruházások ügye még nem is került a kormány elé.

Az Új Nemzeti Galéria vidéki helyszínen történő megvalósítására bizonyosan nem kerül sor, a közlekedési múzeum esetében ezt nem lehet ilyen határozottan kijelenteni

– felelte a minisztérium.

Fejléckép: 424-es gőzmozdony a Közlekedési Múzeum Budapestre tervezett helyszínén (Fotó/ Forrás: Nyitrai Dávid / Közlekedési Múzeum)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Vizuál

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Színház

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Plusz hír

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz interjú

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.