Plusz

Nevetni és sírni is fogunk a Skandináv Filmfesztiválon

2016.10.20. 13:24
Ajánlom
Október 26. és 30. között ismét maratoni tempóban kerülhetünk képbe a legújabb skandináv filmterméssel az Art+Cinema artmoziban.

Az ötnapos fesztivál számos olyan játék-,dokumentum- és rövidfilmet vonultat fel, amit a hazai közönség most láthat először. Az idén a dán, svéd és norvég filmek mellett két finn alkotás is szerepel a műsorban.

Tied vagyok – I am yours

Tied vagyok – I am yours

A játékfilmek közül most először láthatjuk Magyarországon a dán Holdhal, a svéd Csoda Viskanban és a norvég Tied vagyok című filmeket, amik a skandináv filmekre jellemző pszichológiai megközelítésben foglalkoznak a szerelemmel és magánnyal, kínzó élethelyzetekkel. A valós történeten alapuló, egy 1968-as nukleáris baleset gyanús körülményeit körbejáró A Thule-akták a krimi és a dráma közötti területen mozog. A gyerekek pedig az Igaz, tiszta szerelem című családi film kiskamasz főhősének szoríthatnak.

A gyengébb fél című dráma a beilleszkedés módozatairól és nehézségeiről szól, akárcsak az ezt követő, Integráció skandináv módra címet viselő beszélgetés, melynek során Magyarországon élő skandinávok és az északi országokat jól ismerő magyarok vetik össze tapasztalataikat. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a fesztivál több dokumentumfilmje is. A Warriors From the North (Északi harcosok) korunk egyik legszorongatóbb kérdésére próbál választ adni, arra, hogy miért fordulnak a jóléti államok fiataljai radikális eszmék felé. Az A Balloon For Allah (Légballon Allahnak) a nők szerepét boncolgatja nem csak a muszlim kultúrában, a Kedves emberek pedig bemutatja az első szomáliai nemzeti válogatott bandy-csapatot, amelynek az a különlegessége, hogy a svédországi Borlänge városában állt össze.

A dokumentumfilmek nem csak társadalmi kérdéseket járnak körül. A fesztivál parádés szereposztású nyitófilmje, a Trespassing Bergman (Látogatás Bergmannál) főhajtás az egyik legnagyobb skandináv filmrendező, Ingmar Bergman előtt. És hogy az északiak számára milyen fontos ember és természet viszonya, mi sem bizonyítja jobban, mint három költői alkotás, a Garden Lovers (Kertek szerelmesei), a Siblings are Forever (Mindörökké testvérek) és a Good Things Await (A jó dolgokra várni kell). A nézők megtekinthetnek néhány olyan filmet is, amelyeket a magyar nagyközönség nagyra értékel. A lánykirály című történelmi film Krisztina svéd királynő alakját mutatja be, Az ember, akit Ovénak hívnak pedig jó példa a hamisítatlan északi fekete humorra.

A kommuna

A kommuna

Természetesen nem marad ki a méltán híres skandináv krimi sem: az Art+ Cinema mozi legsikeresebb skandináv filmjeiből összeállított válogatásában több bestseller szerepel (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta). Aki lemaradt volna az utóbbi évek két legmegrázóbb drámájáról, A kommuna és a Hétköznapi titkaink című alkotásokról, annak most alkalma lesz ezeket is megnézni a Best of válogatás keretében. A nagyjátékfilmekhez társított rövidfilmek pedig tömör ízelítőt adnak az északi életérzésből és humorból. A mozi az összes fesztiválfilmet eredeti nyelven vetíti. A Best of-játékfilmeket magyar felirattal, a többi játékfilmet magyar és angol felirattal, a dokumentum- és rövidfilmeket pedig angol felirattal láthatják a nézők.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz veszprémfest

Újra opera Veszprémben

Erős programmal várja közönségét az idén 15. évét ünneplő VeszprémFest.
Plusz kult50

Kiderült, kik ők: Íme a kultúra 50 arca 2018-ban

Megvan A kultúra 50 arca. A legújabbak. A Fidelio 2018-as KULT50 kiadványát június 7-én délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap először 2017-ben jelent meg, akkor a hazai kultúra másik 50 arca szerepelt benne. Az új névsor alább olvasható.
Plusz gasztro

Eper minden mennyiségben!

Az eper, szamóca vagy egyes tájakon szeder névre hallgató, a rózsafélék családjába tartozó tavaszi gyümölcs sokak kedvence. Ehetjük magában, de számtalan módon elkészíthetjük, ezek közül válogattunk most néhány szokatlan receptet és eperrel kapcsolatos érdekességet.
Plusz ajánló

Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

Június 22-én, pénteken az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával, valamint a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő.
Plusz balaton

Nyár, kultúra, Balaton

Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja 2018. június 22-én kezdődik, és egészen augusztus 26-ig tart.