Plusz

Nyáresti programokkal vár a Benczúr Ház fákkal övezett kertje

2020.06.17. 14:00
Ajánlom
A Benczúr Kerti Esték rendezvénysorozat idén is várja az érdeklődőket június 18-tól szeptember 9-ig.

A Városliget szomszédságában található intézményben kertmozi, népzenei koncertek, komolyzene és színházi előadások várják a szórakozni vágyókat. Látható lesz az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével az Élet.Történetek.hu című sorozathoz tartozó A mi Józsink… és az Erzsike című monodráma Lázár Kati, valamint Epres Attila előadásában. Hernádi Judit is érkezik saját, Hernádi pont című zenés produkciójával.

Mondatok, amiket már elmondtam, amiket nekem szántak vagy szánhattak volna. Dalok, amiket nekem írtak vagy írhattak volna a szerzők, ha kicsit jobban odafigyelnek. Ez az est rólam szól! Szerintem szórakozni fognak. Én is szórakoztam, amíg kigondoltam.

A zenei fellépők között szerepel Básits Branka Junior Prima díjas énekesnő 2018-ban alapított, a szerb és a magyar népzenéből merítkező zenekara, a Branka Trio, a magyar táncházmozgalom egyik legfiatalabb rendszeresen koncertező csapata, a Korinda Zenekar, valamint a Karancs hegységben eredő Zagyva folyóról elnevezett Zagyva Banda, amely különösen a szívén viseli a Galga mente népzenei kultúrájának megőrzését, ápolását, népszerűsítését.

61988200_2061017787526547_5493641562497744896_n-163012.jpg

Benczúr Kert (Fotó/Forrás: Benczúr Ház)

A Dalinda a’capella együttes autentikus és modern hangzások segítségével meséli el nekünk a női lét szakaszait. A 2013-ban alakult Bazseva zenekar fiatal, de tapasztalt népzenészei a népzene, falusi paraszt- és cigánymuzsika fontosságára hívják fel a figyelmet. Lakatos Mónika a Romengo zenészeivel és a Cigány hangok formáció énekeseivel ad elő ritmikus dalokat, Koncz Gergely pedig zenész barátaival lép színpadra.

A kertmozi június 18-án este 9 órakor a Török Ferenc Moszkva tér című 2001-es klasszikusával indul. A kínálatban szerepel továbbá a Csinibaba (június 23.), a Sose halunk meg (június 25.), a Roncsfilm (június 30.), Az én XX. századom (július 2.), a Tüske a köröm alatt (július 7.), az Égigérő fű (július 9.), az Egy erkölcsös éjszaka (július 14.), az Örökbefogadás (július 16.), A Pendragon legenda (július 21.), a Macskajáték (július 23.), az Utazás a koponyám körül (július 28.), a Szerelem (július 30.), az Egy magyar nábob (augusztus 4.), a Meztelen diplomata (augusztus 6.), a Valahol Európában (augusztus 11.), a Meseautó (augusztus 13.), valamint a Csontváry (augusztus 18.).

Csinibaba2-112100.jpg

Csinibaba

A részletekről itt olvashatnak.

Fejléckép: Hernádi Judit (fotó: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ilyen volt a Sziget Fesztivál első két napja – Galéria

Szabadság, buli, önfeledt szórakozás, némi kultúrával megspékelve – a Sziget idén is hozza a formáját, a fesztiválozók pedig nagyon várták mindezt, főleg két év kihagyás után. Fura jelmezekbe bújt fiatalokból most sincs hiány, mindenki barátságos, és nagy csodálkozásunkra földön fetrengő fesztiválozókból is jóval kevesebbet láttunk, mint néhány évvel ezelőtt.
Klasszikus

Tihanyban lép fel a világhírű Marmen Quartet

A brit vonósnégyes első Magyarországi koncertjét adja az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására, az esemény a Harmónia a Vizek Felett III. – Bencés Zenei Ünnep programsorozat részeként valósul meg, és egyben tiszteleg Joseph Haydn előtt születésének 290. évfordulója alkalmából.
Vizuál

Elhunyt Anne Heche

Az 53 éves amerikai színésznő a múlt héten szenvedett autóbalesetet, sérülései olyan súlyosnak bizonyultak, hogy életét már nem lehetett megmenteni.
Könyv

Lélegeztetőgépen van Salman Rushdie

Súlyos sérülésekkel ápolják a pénteken megtámadott Salman Rushdie-t egy New York-i kórházban, túl van a műtéten, lélegeztetőgépen tartják - közölte ügynöke péntek este, miután az indiai születésű brit-amerikai írót egy pódiumbeszélgetésen nagy létszámú közönség előtt késsel támadta meg egy férfi.
Plusz

Kísérletezés és megújulás – Programajánló a Sziget 4. napjára

Izgalmas programokban szombaton sem lesz hiány a Fidelio Színház- és táncplaccon, ahol többek között interaktív bábinstalláció, menekülésről és felszabadulásról szóló előadás, valamint improvizációs táncszínház gondoskodik az összművészeti élményről. Érdemes lesz benézni hozzánk augusztus 13-án is!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Ami körül a világ forog – Programajánló a Sziget 6. napjára

Kihagyhatatlannak ígérkezik a fesztivál utolsó, hétfői napja is: a Fidelio Színház- és táncplaccon megtudhatod, mi lesz a cirkusz, a tánc és a performansz ötvözetéből, és, hogy két évnyi korlátozás után hogyan reagál a művészet az érintés lehetőségére. Búcsúztassuk együtt a Szigetet augusztus 15-én!
Plusz ajánló

Elemi erők örvénye – Programajánló a Sziget 5. napjára

Futurisztikus, a testet és az életet ünneplő táncrituálé és a világ elnyomása ellen kitartóan küzdő ember performansza – változatos élményekben lehet része annak, aki augusztus 14-én ellátogat a Fidelio támogatásával megvalósuló színház- és táncplaccra. Nézzetek be hozzánk vasárnap is!
Plusz ajánló

Kísérletezés és megújulás – Programajánló a Sziget 4. napjára

Izgalmas programokban szombaton sem lesz hiány a Fidelio Színház- és táncplaccon, ahol többek között interaktív bábinstalláció, menekülésről és felszabadulásról szóló előadás, valamint improvizációs táncszínház gondoskodik az összművészeti élményről. Érdemes lesz benézni hozzánk augusztus 13-án is!
Plusz galéria

Ilyen volt a Sziget Fesztivál első két napja – Galéria

Szabadság, buli, önfeledt szórakozás, némi kultúrával megspékelve – a Sziget idén is hozza a formáját, a fesztiválozók pedig nagyon várták mindezt, főleg két év kihagyás után. Fura jelmezekbe bújt fiatalokból most sincs hiány, mindenki barátságos, és nagy csodálkozásunkra földön fetrengő fesztiválozókból is jóval kevesebbet láttunk, mint néhány évvel ezelőtt.
Plusz ajánló

Sváb almás pite és székely népmesék várnak a Skanzenben

Bringatúrák, tárlatvezetések, kézműves foglalkozások, mesék és gasztronómiai kalandozás várja az érdeklődőket a Skanzenben augusztus 20-án és 21-én.