Plusz

Nyárindító könnyűzenei koncertek a Müpában

2015.05.28. 15:43
Megosztom
A Müpa nyárindító könnyűzenei fesztiválja, a Hey, June! június 8. és 25. közötti koncertjein a zene mellett a művészeti határterületek is kiemelt szerepet kapnak, a filmtől a slam poetryn át a költészetig.

Odett a pop-art világát idézi meg, Kollár-Klemencz László és a Melankolikusok a kortárs költészetre fókuszálnak, míg Antonia Vai többek között az Akkezdet Phiai egyik frontemberét, Saiidot látja vendégül. A Žagar filmzenekoncerttel készül, az Irie Maffia pedig akusztikus részekkel tarkított, színdarabszerűen összerakott műsorában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának is kiemelt szerepet szán.          

 A sorozatot június 8-án az elmúlt évek egyik legkedveltebb magyar énekesnője, a fátyolos hangú Odett nyitja. Koncertjén a vidám slágerek egy része vendégzenészek segítségével új hangzást kap, míg a finomabb szerzemények klasszikus hangszerelésben, vonósok és gyermekkórus közreműködésével szólalnak meg. A látványt a produkció hátterében dolgozó művészek - köztük a filmrendező Pater Sparrow - rendhagyó vizuális effektekkel fogják a pop-art világához alakítani.

Kollár-Klemencz László munkásságában meghatározó a kortárs irodalommal való kapcsolat. Szólóestje is a Kistehén Melankolikus koncertjeiből és számos kortárs költővel való közös munkából nőtte ki magát érzékeny és népszerű előadássá. Június 10-én a Legesleges című est két író díszvendége Erdős Virág és Grecsó Krisztián lesznek. Erdős Virággal léptek már fel együtt Kistehén-koncerten, és pár éve a Rájátszás produkcióban dolgoznak együtt aktívan. Első közös számuk, az Ezt is elviszem magammal szinte azonnal nagy siker lett. A közös munka gyümölcse a Legesleges című lemez is - Kollár-Klemencz debütáló szólóalbuma. Grecsó Krisztiánnal pedig irodalmi-zenei műsorokat adnak szerte az országban. Mellettük két zenészlegenda, Másik János és Lantos Iván is vendége lesz a koncertnek.

Az idei fesztiválon is bemutatkozhat egy tehetséges fiatal előadó. Június 16-án Antonia Vai, a 26 éves, Svédországban született magyar származású énekesnő lép színpadra. Dalai a folk-pop, a jazz, a világzene és a költészet körül forognak. Müpás koncertjén alapzenekara vonós szekcióval, hárfával és vokalistákkal egészül ki, míg vendégként a Bohemian Betyars, Saiid, Sena és a ghánai rapper-énekes M3nsa is közreműködik. Az ismert dalok új feldolgozásban hangzanak majd el, emellett Antonia több új számot is bemutat, sőt ezen a koncerten debütál élőben Saiiddal közös daluk, a Remember how is.

A Žagar június 21-én Motion Pictures Laboratory címmel nagyjátékfilmekben és sorozatokban hallható, valamint filmzenei hatású, mozgóképekre asszociáló számaikra épülő műsorral állnak színpadra. A legtöbb dalt átdolgozzák, amiben a Pro Musica Kórus tagjai is segítségükre lesznek, de Zságer Balázs Az éjszakám a nappalod című nagyjátékfilmhez komponált soundtrackjéből is hallhatunk majd részleteket. A filmzenekoncertet szuggesztív vetítés kíséri a filmtörténet klasszikus és posztmodern remekeivel.

A Hey, June! fesztivált a 10 éves születésnapját ünneplő Irie Maffia zárja június 25-én. A reggae, a hiphop, a rock és a funk stílusjegyeit ötvöző supergroup - Sena, Busa Pista, MC Columbo és MC Kemon vezetésével - számos meglepetésre készül. A jelenlegi tizenkét tagon kívül színpadra lép tizenhárom fúvós is. A műsorban az ország egyik legnagyobb orgonája is fontos szerepet kap. Magyarország legkedveltebb, nem klasszikus zenei orgonistája, Premecz Mátyás ugyanis a hely szellemében dolgozza fel az Irie Maffia dalait. Vendégként fellép még az Akkezdet Phiai formáció, valamint a Punnany Massif három frontembere, akikkel egy Punnany feldolgozást, valamint egy közös új dalt adnak elő big band hangzásban. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesélő műtárgyak Budapest történetéből a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó 1865-ös megnyitását követő évtizedek Budapest történetének egyik legmozgalmasabb korszakát hozták. A város változásairól mesélő tárgyak közül több ma a Pesti Vigadó TITOK · TÖRTÉNET · MESE – A Vigadó aranykorai című állandó kiállításán is látható.
Plusz ajánló

Izgalmas programok, hagyományőrzés, egész napos családi élmény Pákozdon

Minden Pákozdon kezdődött: 1848-ban itt aratta első győzelmét a frissen megszületett magyar honvédsereg, és ennek az örökségnek állít emléket immár tizenhetedik alkalommal a Honvédfesztivál, szeptember 26-án, szombaton.
Plusz ajánló

Fecskehajtó Fesztivál – kétnapos összművészeti programsorozattal tárja ki kapuit a Hagyományok Háza

Szeptember 25-én és 26-án a nagyközönség előtt is kitárul a Hagyományok Háza: a Budai Vigadó termei mellett a Corvin tér és a Szilágyi Dezső tér is megtelik zenével, tánccal, kézművességgel, tudománnyal és családi programokkal.
Plusz ajánló

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Plusz ajánló

A kísérletező alkotókra fókuszál a közelgő Liszt Ünnep

Autechre, London Sinfonietta, Franz Welser-Möst és a The Cleveland Orchestra, Alan Gilbert, Leif Ove Andsnes és az NDR Elbphilharmonie Orchester, FrenÁk Társulat, Duna Művészegyüttes – október 8-án kezdődik, és egészen 22-éig tart a Liszt Ünnep.