Plusz

Nyilvánosságra hozták a Prima Primissima idei jelöltjeit

2018.09.19. 15:45
Ajánlom
Idén már tizenhatodik alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat, amelyre tavaly óta határon túli magánszemélyek, illetve alkotóközösségek is jelölést kaphatnak. Mutatjuk a 2018-as Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét. 

Az idei Prima Primissima díjátadó egyben a márciusban elhunyt Demján Sándor, a díj alapítója emléke előtti tisztelgés is, aki 2013 óta finanszírozta a Közönségdíjat, és bár az idei évi díjátadón már nem lehet jelen, a 2018-as elismerést még az ő támogatásával adják át. 

A díj struktúrája idén sem változott: továbbra is tíz kategóriában hirdetnek "kiválóságokat". Minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A Junior Prima díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima díjak a helyi kiválóságokat ismeri el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima díj 2 millió, a megyei Prima díj pedig 1 millió forint jutalommal jár. A díj küldetése a kezdetektől fogva a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismerése, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek kitüntetése.

A közönségdíjas jelölt személye idén is SMS-szavazással dől el. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb. A szavazás részletei rövidesen itt lesznek elérhetőek, illetve a Prima Primissima Facebook-oldalán.

Primaprclk-153847.jpg

Prima Primissima jelöltek

Az idei díjazottakkal együtt immár 480-an részesülhettek az elismerésben. A kiválóságok alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány. 

Magyar irodalom kategóriában Bertók László költő, író; Görgey Gábor író, költő és Vári Attila író,költő, míg a magyar színházművészet kategóriában Székely Gábor rendező, Szirtes Ági színész és Venczel Vera színész kapott jelölést. 

A magyar képzőművészet jelöltjei Katona Szabó Erzsébet textilművész, Korniss Péter fotográfus, fotóriporter és Maurer Dóra képzőművész lettek, a magyar tudomány kategóriában pedig Frei Zsolt asztrofizikus, Hamza Gábor jogtudós, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja és Sótonyi Péter orvos, patológus, egyetemi tanár közül választják meg az idei Prima Primissimát. 

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában "A zene mindenkié" Egyesületet; Falus Iván pedagógust, egyetemi tanárt és L. Ritók Nóra pedagógust jelölték, míg a magyar építészet kategóriában Nagy Csaba építész; Potzner Ferenc építész, művészettörténész és Tokár György építész szerepel a jelöltek között. 

A magyar sajtó kategória jelöltjei Bősze Ádám műsorvezető, zenetörténész; a Portfolio.hu gazdasági hírportál és a Rubicon történelmi folyóirat; a magyar sport kiválóságai közül Kozák Danuta kajakozó; Magyar Zoltán tornász és Vereczkei Zsolt úszó kapott jelölést.

A Kallós Zoltán Alapítvány Válaszút; Kiss János balettművész és a Vujicsics Együttes a magyar népművészet, közművelődés kategória díjáért versenghetnek, a magyar zeneművészet kategóriában pedig Dresch Mihály dzsesszzenész, Fischer Ádám karmester és Várjon Dénes zongoraművész közül kerül ki a Prima Primissima.

Fischer Ádám: A segítségnyújtás nem lehet bűncselekmény

Kapcsolódó

Fischer Ádám: A segítségnyújtás nem lehet bűncselekmény

Egyik lába Magyarországon, a másik lába a nagyvilágban. A hatvankilencedik évébe lépő Fischer Ádám a Wagner-napok művészeti vezetőjeként a nemzetközi operaéletben való jártasságát Budapesten kamatoztatja, miközben egyike azon kevés muzsikusoknak, akik határozottan nyilatkoznak társadalmi kérdésekben.

Korniss Péter:

Korniss Péter: "Minden a balettel kezdődött"

Korniss Péter, a magyar fotográfia meghatározó alakja idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. A Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfusnak a hazai táncfotográfia területén végzett munkája is jelentős. Az alábbi beszélgetésből nemcsak egy páratlan pályaív rajzolódik ki, hanem az Opera vizuális kommunikációját érintő, alkotóként megfogalmazott, markáns vélemény is.

A nyomat nem kép, dokumentum

A nyomat nem kép, dokumentum

A pályája kezdeteit is bemutató Nyomhagyás – Nyomtatás című kiállítása kapcsán beszélgettünk a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia újonnan megválasztott elnökével, Maurer Dórával a rézlemezek viselkedéséről és a magyar képgrafikáról.

Várjon Dénes 50 éves

Várjon Dénes 50 éves

Nem egyszerűen elfoglalt, neki érdemes elfoglalnia magát: több mint három évtizedes karrierje során Várjon Dénes az egyik legfontosabb és legjobb zongoraművésze lett Magyarországnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.
Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.