Mit adtak nekünk a törökök? Ez nem olyan kérdés, mint a mit adtak nekünk a rómaiak, inkább jogos panasz, százötven év alatt se váltunk törökké, de hát miért is váltunk volna, amikor – mondta a régi vicc – nem kellett törökül tanulnunk, nem kellett áttérni az iszlám vallásra, és nem kellett megünnepelni minden évben a mohácsi csata évfordulóját. Innen nézve a törökök kedélyes hódítók voltak, elpárbajozgattunk velük, és többnyire mi győztünk.
Innen nézve… de miért is néznénk máshonnét? Innen nézve mit is hagytak ránk a törökök? Egerben a minaretet, Pécsett a dzsámit, Budán a Rudas fürdőt.
Szokoli Musztafa volt a mi hősünk, ő építtette a kupolát a fürdő fölé, egy ízben még fohászkodtam is hozzá, hogy ha van még valami ráhatása a dolgokra, lépjen közbe.
Az ügy, ami miatt közbe kellett (volna) lépnie, az volt, hogy a kupolán a színes kis üvegablakokat állandóan cserélgetni meg pótolni kellett, de látható volt, hogy a színes üveget fehérre cserélik, nyilván az volt az olcsóbb. Így ha besütött a nap, már egyre kevesebb színes fénycsíkot húzott a medencében, egyre több volt az unalmas fehér fény.
Hát, nem tudom. Eleve nem tudom, hogy volt-e akkor a törököknek színezett üvege, lehet, hogy csak az eredeti állapotok álltak volna vissza. Meg ez a Szokoli is, nemcsak pasa volt, de unokaöcs is, annak a Szokoli Mehmednek az unokaöccse, akinek lelkén szárad Zrínyi vére. Egyébként Mehmed pasa építtette a hidat a Drinán, amiről a Nobel-díjat érő regény szól, szóval jobban megéri építeni, mint gyilkolni, de ezt ő nem tudta.
A Rudas Gyógyfürdő törökfürdő részlegének jól ismert tetőzete (Fotó/Forrás: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.)
Jobban megéri építeni. Ezt éreztem már akkor is, amikor először voltam a Rudasban, olvastam a márványba írt feliratokat – a sok márvány miatt az ember egyszerre érezte magát uszodában és temetőben –, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálni (például nem szabad lógni és húzódzkodni az oszlopokat összekötő vasrudakon), hogy Szokoli Musztafa építette a kupolát, és hogy a víz hőfoka 33 fok. Vagy 36. Vagy 38. Az utóbbinak volt némi sterilizáló érzete, beleült az ember két percre, és biztos volt benne, hogy ezzel védekezik a nem kívánt terhesség ellen.
Nem mintha a Rudas nagyon testközpontú hely lett volna, az ember annak örült vagy azt fájlalta, hogy ez kifejezetten janicsár-tanya.
A nők akkoriban teljesen el voltak zárva a Rudastól, csak köténybe öltözött férfiak parádézhattak, és akarva vagy nem akarva átálltunk a korabeli kalandfilmek rossz oldalára. Mi voltunk Jumurdzsák, ahogy megtudja, hogy a talizmán hol van, és itt lökdösi be egy meglehetősen erőltetett jelenetben a többi léha törököt a vízbe. Mi voltunk Oglu aga, a Babocsai család réme, aki aztán elnyerte méltó büntetését az ifjú László keze által. Akkor láttam először nőt a gőzosztályon, amikor megkezdődtek a rave-partyk, fürdőruhás lányok chillezték ki magukat a nagymedencében. Nagyon helyes, nagyon demokratikus. Szombaton. De a hétköznapokat tessék visszaadni a janicsároknak. Azóta meghaladtam ezt az álláspontomat.
Ami viszont a nagy megbékélést illeti, az ember nemcsak a törökökkel békélt meg, nemcsak magával került egyensúlyba, de mindenki mással is. Nem tudom ezt egyébbel magyarázni, mint a forró gőzzel és a meleg vízzel. Az itt eltöltött másfél óra nemcsak elernyeszt, nemcsak kilazítja az izmokat és az ízületeket, de lággyá és puhává is teszi a bőrt.
Mintha az a határozott körvonal, ami az ént elválasztja a minden és mindenki mástól lenne kontúrtalanabb, lazább.
Én én vagyok, te pedig te, de leginkább mi mi vagyunk.
És a lumpok, tivornyázók, korhelyek? Hol voltak akkor már. Nem mondom, néha feltűnt egy-egy reggeli vendég, gyógysörrel a kezében, de a nagy, hajnali vízi pihenések ideje már lejárt. Sokáig azt hittem, én vagyok az első gőzfürdőző a családban, de aztán kiderült, hogy az egyik nagybátyám gyakran töltötte itt a reggeleit. Még a múlt század negyvenes éveinek végén. Jöttek, fáztak, megvették a jegyüket, vártak a nyitásra, aztán suhantak be a gőzbe. A tarkójukat a nagy medence lépcsőjének támasztva lebegtek a vízen, félálomban figyelték, hogy szállnak ki belőlük a mérgező anyagok, és nyolckor elindultak a városba, egyetemre, kávéházba, üzletek után szaladgálni.
A Lukács Gyógyfürdő úszómedencéi (Fotó/Forrás: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.)
Ez hát a tél. Meg az ősz. Legjobb esetben a tavasz is. Nyáron az ember, ha nem megszállott és nem lump, nem jár gőzfürdőbe. Izzadni otthon is lehet. Meg az utcán. Nyáron nem lazulni kell, hanem hűlni, és hol máshol, mint a Lukácsban. Lehetne, persze, máshol is, csak az némi lelkiismeret-furdalással járna, míg a rendes emberek dolgoznak, én hűsölök. Uszikálok. Napozok.
A Lukácsban nem. Ott az ember csak színleg nyaral, valójában kulturális tevékenységet végez.
Celebeket szpottol. Felidézi magában az Iskola a határon megfelelő fejezetét, hogy lecsúsznak a jó fekvőszékről a lelki finomságok miatt. Már ez is milyen szó, hogy fekvőszék. Közönséges halandó nyugágynak mondaná. De hol vannak itt közönséges halandók?
Emlékszem, amikor legelőször voltam a Lukácsban, általános iskolai úszásoktatáson. Tátott szájjal bámultunk egy embert, aki a medence szélénél fekvőtámaszozott. Csányi János volt az, az Operaház hőstenorja, de persze ezt nem tudtuk róla, mégis mindannyian ismertük, mert az akkor futó televíziós sorozatban, az Egy óra múlva itt vagyok címűben ő volt Katica bácsi, a horthysták verőembere. Meg, csöppet sem mellékesen, ő volt A koppányi aga testamentuma filmváltozatában Oglu aga, akivel leszámol Babocsai László.
A Lukács Gyógyfürdő bejáratához vezető árnyas út, a falon a hálálkodó üzenetekkel (Fotó/Forrás: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.)
Lukácsozni kulturális tevékenység. Emlékezés a régiekről, akikről lemaradtunk. Pedig itt süttette magát bronzszínűre Bródy Sándor, ide járt a fiával, Hunyady Sándorral, aztán itt járt Örkény, Illyés, Zelk, Kodály, Ottlik, természetesen. Ma már csak domborművek a falon. De még nekem is jutott közülük néhány. Ilosfalvy Róbert és Korda György, Presser olvasgatott a tölgyek alatt, Némethy Ferenc. Utóbb Monique Covét, ahogy illik és elvárható, anyaszült meztelenül. Harcolt is szegény hősiesen a meztelenkedés jogáért, de megtagadták tőle, nyilván el is ment így a kedve az egésztől. Ahogy szokás, a hősökből és hétköznapi hősökből márványtábla lett a falon, a hősökre hivatalosan emlékeznek, a hétköznapiak meg hálatelt szívvel fogalmazott táblákat helyeztettek el a falon, itt gyógyultam, itt szabadultam meg lábbajomtól, itt fürdőztem. Az utolsó magyar király utolsó katonája. Száznégy éves korában. Fürödni egészséges.
Fejléckép: A Rudas Gyógyfürdő törökfürdő részlege (fotó/forrás: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.)
hírlevél
