Arról beszéltél az új Kiscsillag-lemez kapcsán, hogy ez a zenekar „eddigi legkarcosabb” vagy „legrockosabb” lemeze. Hogyan lett ilyen a Tompa kések – egyáltalán, hogyan fordul egy alkotói folyamat során ilyen vagy olyan irányba egy zenei anyag?

Amikor elkezdtük próbákon összerakni a dalokat, már lehetett sejteni, hogy merre húznak bennünket az ötleteink, illetve az utolsó albumunk, az erősen artrockos Semmi konferencia, és a szinte teljesen akusztikus szólólemezem után várható volt szerintem, hogy nagy levegő veszünk… és valami ilyesmit csinálunk.

Hogyan nézett ki a lemez elkészítésének a folyamata? Egy kicsit vigyél be minket a Tompa kések kulisszái mögé!

Viszonylag kevés próbával álltak össze a dalok. Egy része már kész volt az évek alatt, egy másik részét pedig nyáron-ősszel raktuk a közösbe, két dal pedig csak a legeslegvégén került rá az anyagra, olyankor már pontosan látszik, mi van a kezünkben, és így jobban a helyükre illeszthetők a félkész számok is.

Lovasi András (Fotó/Forrás: Juhász László / Wikipédia)

Valahova el kell juttasson az elejétől a végéig, akkor jó. Én még szeretek egészben meghallgatni egy egy-egy lemezt, mint ahogy komolyzenét sem úgy hallgatok, hogy csak az operaslágerek jöjjenek egymás után, vagy focit se úgy nézek, hogy csak a gólösszefoglalót pörgetem le. Tudom, hogy a popzene egyre kevésbé így működik, de akkor is.

Esetedben a dalok gyakran fluktuálnak a „lovasis” meg a „kiscsillagos” univerzumaid között. Mi dönti el egy dalról, hogy Kiscsillag- vagy Lovasi-dal lesz? Viccesen mondhatnánk, hogy: te – de tényleg, milyen szempontok szerint kerül ide vagy oda egy dal, és ha valahonnan valahová átkerül, az miért történik?

Vannak olyan dalok, amikről pontosan tudom, hogy hová valók, és van néhány, amiket, bár inkább a szólóanyagba valónak érzek, de megmutatom a zenekarnak is, és ha tetszik nekik, nekiállunk a zenekarra áthangszerelni. Általában a magamnak szánt dalok kerülnek a Kiscsillagba, fordítva nem is tudok hirtelen példát. Sokszor az épp aktuális producer kérdezi, hogy „na, és mi van még?”, és akkor megmutatok pár vázlatot, amiket az épp készülőben lévő szólóanyagra szánok gondolatban. Nem véletlenül telt el majdnem húsz év a két szólóalbum között. Mindig ide-oda elfogytak a dalok.

Az új album kapcsán több helyen is említed, hogy milyen fontos szerepet játszott a lemez elkészítésében a producer, az Esti Kornélból ismert gitáros, Lázár Domokos, azaz Dodi. Miért volt fontos neked, hogy ennek a lemeznek az elkészítésében producer dolgozzon veletek, és speciálisan mi volt a szerepe Dodinak, mit adott hozzá munkafolyamathoz, mitől lett más a lemez általa?

Egyrészt ahogy az ember idősödik, egyre inkább hajlamos a saját szokásai, berögzülései szerint működni, annyira, hogy sokszor észre se veszi, hogy épp most csak a rutinját használja a szíve helyett. Ezért jó, ha van egy külső fül egy produkcióban, és sokszor még jobb, ha ez a fül egy fiatal emberé. Szerintem nem más lett általa a lemez, hanem inkább olyan ez, mintha egy kellemes külsejű nőt felöltöztet egy ember, aki ért a divathoz, és még ízlése is van, és így lép ki az utcára.

Kiscsillag (Fotó/Forrás: Kiscsillag hivatalos oldala)

Sokan (a zenészek közül is) azt hiszik, hogy az a jó producer, aki fogyasztható egyenpoppá fésül bármilyen közepes próbálkozást, és Magyarországon tényleg erre használják általában az ilyen ügyes, jófülű szakembereket, de mi nyilván nem ilyen „iparos“ szemléletű embert kerestünk. Dodival nagyon jó volt dolgozni, remélem lesz még közös munkánk.

A lemezen van egy – mondjuk leegyszerűsítve – magánéleti, érzelmi, szerelmi szál és egy közéleti, de inkább közérzeti. Mesélnél ezekről? És arról, hogyan találkoznak vagy kapcsolódnak össze ezek a Tompa késeken.

Nagyjából úgy, ahogy egy emberben is kavarog egyszerre minden, mondjuk amikor a gyereket pelenkázom, és csókolgatom a seggét, közben meg aggódom azon, hogy vajon lesz-e elég rovar tíz év múlva, amik megporozzák a kajszifámat, hogy legyen a gyereknek lekvár a kenyerén, vagy tavasszal nekünk kell majd felmászni egy ecsettel a virágok közé, ami viszont egész jó szórakozás lehet.

Egyrészt ugye vannak az emberi természetből adódó örök mintázatok az életünkön, amik a hozott kulturális muníció miatt mind ismerősek, mire velünk megtörténnek, de azért mégis más benne lenni egy szerelemben vagy az elmúlásában, mint olvasni róla, mint ahogy más felnőttfejjel végig nézni az utolsó tíz-tizenöt évet, mint anno beleszületni a Kádár-korba, ahonnan a felnőtteknek sem volt nagyon rálátásunk az akkori jelenre. Most jól látható, hogy változik valami olyasmivé a világ, amivel a '90-es években csak riogattuk egymást, de olyan távolinak tűnt. Most meg itt van, mindenestől, NER-rel, vírussal, klímakatasztrófával, és nincs visszatérés oda, ahonnan úgy tűnt, ez a világ egész jó hely, még pár finom állítás a műszereken és itt a Kánaán.

Mindig érdekes kérdés, hogy mik inspirálják, inspirálták egy adott időszakban a szerzőt. Voltak olyan filmek, zenék, könyvek, színházi darabok, vagy akármi más, amik fontosak voltak neked mostanában, amik nélkül ez a lemez nem az volna, ami?

Nekem nem tesz jót, ha valami elemi erővel hat rám, mert sokáig nem tudok a hatása alól kikeveredni, és általában inkább lebénít, főleg, ha az zene. Filmek vagy a színház általában kevéssé hatnak direktben a dalaimra, de most nem is volt időm rájuk a munkám meg a gyerek mellett. Amúgy ha a lejátszási listámat nézem, akkor a két legtöbbet hallgatott előadó az utolsó fél évemben a Vampire Weekend és Rufus Wainwright.

A nyilvánvaló zárókérdés: mi következik? Milyen kreatív terveid vannak a közeljövőre?

A közeljövőben sokat leszek otthon (bár most nem terveztem) de jobb híján felvételeket készítek, próbálunk a zenekarral, és talán már a nyártól újra lesznek koncertjeink is.

Fejléckép: Lovasi András (fotó: Juhász László / Wikipédia)