A budapesti gettó felszabadulására emlékeznek a zsidó szervezetek. A 77. évforduló alkalmából az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) hétfőn este a budapesti Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél tartott megemlékezést, ezt követően az újlipótvárosi Zsilip Közösségi Központban vetítették le azt a Surányi András filmrendező és stábja által készített videót, amelyben Szinetár Miklós színház- és filmrendező emlékezik a vészkorszakra. Ezután Köves Slomó beszélgetett Szinetár Miklóssal a holokausztról.
Az EMIH megemlékezése hétfőn 18 órakor az online térben is megkezdődött, a www.emlekezes77.hu platform elindításával.
A weboldalon 77 órán keresztül holokauszt-túlélőkkel és megmentőikkel készült interjúk láthatók. A felvételek - köztük a Zsilip Központban vetített Szinetár Miklós-interjú is - annak a gyűjteménynek a részét képezik, melyet a Sorsok Háza fejlesztésére létrehozott Magyar Holokauszt Kutatási és Oktatási Központ (MHKOK) megbízásából készített Surányi András.
Az emlekezes77.hu honlap (Fotó/Forrás: Fidelio)
A Mazsihisz Svédország nagykövetségével és a Raoul Wallenberg Egyesülettel közösen helyezte el az emlékezés virágait a svéd diplomata domborművén, Budapesten.
Nem szabad engedni a feledés csábításának, a "közös emlékezés ugyanis mindannyiunk jövője"
- mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a budapesti gettó felszabadításának és Raoul Wallenberg svéd diplomata eltünésének évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen hétfőn.
Heisler András úgy fogalmazott: a holokauszt túlélői "lassan elhagynak bennünket, és mi magunkra maradunk az emlékezés kötelességével és átkával".
A túlélők leszármazottainak felelősége, hogy ne engedjenek a feledésnek, mert azzal megtagadják szüleik, nagyszüleik minden szenvedését a megaláztatástól, a kirablásukon keresztül családjaik kiirtásáig - mondta a Mazsihisz elnöke.
1945. január 18-án mintegy 68 ezer magyar zsidó menekült meg a biztos haláltól, amikor a szovjet csapatok felszabadították a Budapest belvárosában kialakított gettót. A gettó ugyan csak rövid ideig működött, ám az embertelen körülmények, a zsúfoltság, az élelmiszerhiány, valamint a gyakori nyilas razziák sok életet követeltek, és több ezren már nem élték meg a kerítés lebontását. A Dohány utca, a mai Kertész utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt gettó területén korábban mintegy 3 ezer ötszáz zsidó élt, a város ún. csillagos házaiból ide telepítettek száma azonban az első napokban 35 ezerre, majd a terület 1944. december 10-i lezárásakor több mint 70 ezerre duzzadt. Területét csak különleges esetekben (kórházi kezelés, temetés), illetve csak a kijelölt személyek hagyhatták el. A túlzsúfolt gettóban átlagosan 14-en laktak egy szobában, éheztek, alig volt víz és tüzelő, ráadásul tífusz pusztított. A rendkívül rossz egészségügyi körülmények miatt, naponta több, mint százan haltak meg. A felszabadulás előtti utolsó napokban a gettó elpusztításától is tartani lehetett. Egyes hírek szerint a németek le akarták bombázni, illetve a nyilasok tömegmészárlást rendeztek volna a gettóban, mielőtt a szovjetek odaérnek. A gettó felszabadulása után több ezer temetetlen holttestet találtak a területen.
Fejléckép: A Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékmű a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján, 2022. január 17-én. / fotó: MTI/Kovács Tamás
hírlevél
