Legyen szó bármiről, az idő múlásával sokszor azt érezzük, hogy az adott tárgy leporolásra, esetleg átalakításra szorul; elvont dolgok esetében bizonyos részeket-, vagy akár az alapkoncepciót kell teljesen átgondolni. A zenében az ún. „régi zene", „historikus előadásmód" és a hasonló nevekkel ellátott irányzatban figyelhető meg ez a gondolkodás - a soproni Régi Zenei Napokon ez testközelből is tapasztalható.
Többször, több helyen előkerült, hogy kurzus-fesztivál idei tematikája a bécsi klasszika. Ezzel a különböző kurzusok alapból kaptak egy „leporolós" jelleget, hiszen olyan repertoár is terítékre került, amely a hagyományos koncertélet kánonjának is szerves része. Hiszen ki ne „találkozott" már hallgatóként Mozart c-moll fantáziájával, vagy Beethoven „Tavaszi"-szonátájával, hogy csak két, a kurzuson a hallgatók által órán előadott darabot említsek. Az idei Régi Zenei Napok egyik nagy tanulsága sokak számára valószínűleg az, hogy bár ezeket a darabokat eddig is mesterműveknek tartottuk, de ha megpróbáljuk máshogy, az adott kor kontextusában (és nem áthelyezve őket modern környezetbe) értelmezni, akkor sokszor még zseniálisabbnak, forradalmibbnak tűnnek, egyszerűen jobban „adják" magukat. Ehhez a korhű hangszerek és korabeli előadói gyakorlat tanulmányozása igazából egyfajta rendkívül hasznos „segédeszközt" nyújtanak.
A negyedik nap esti koncertjén is slágernek számító művek nagyságára lehetett rácsodálkozni - igaz, ezeket a bécsi klasszika előtt nagyjából fél évszázaddal írták. A Vashegyi György-irányította Orfeo Zenekar műsora Johann Sebastian Bach 3., G-dúr brandenburgi versenyével (BWV 1048) indult, amelynek szólamait Simon Standage mellett a magyar régizene-játszás vonós szekciójának krémje szólaltatta meg, ezt a 2., h-moll zenekari szvit (BWV 1067) követte, amelynek fuvolaszólamát a zenekar szólófuvolása, Kertész Ildikó adta elő nagyszerűen. A szünet után a megunhatatlannak és elnyűhetetlennek bizonyuló Négy évszak következett Antonio Vivaldi nyolcadik opuszából, Standage mesteri szólójával.
Egy ilyen műsorú koncertet sokan fél vállról vettek volna, mondván maga a műsor eladja az egészet. Ezúttal erről - szerencsére - szó sem volt. Amellett, hogy minden a legapróbb részletig ki volt csiszolva, de a darabok ismertsége mellett mégse váljon unalmassá a hangverseny, az előadók törekedtek az eredetiségre is, miközben persze mégis a szerzők korát próbálták megidézni. Talán ennek a két faktornak az egészséges egyensúlya volt a siker titka. Mindenesetre Sopronban ezen a héten ez a második olyan hangverseny, amely bárhol máshol a világon is megállná a helyét.
hírlevél
