Plusz

Orvosi szöveget találtak egy 2000 éves papiruszon, és végre tudjuk, mi áll rajta

2018.07.18. 13:15
Ajánlom
Egy eddig ismeretlen ókori orvosi szöveget tartalmaz a Bázeli Egyetem kétezer éves papirusza, amely a 16. század óta okoz fejtörést a kutatóknak.

A bázeli papiruszgyűjteményben öt nyelven írt hatvanöt dokumentum sorakozik, amelyeket 1900-ban vásárolta meg az egyetem „oktatási segédanyagnak”, kivéve közülük két iratot. Utóbbiak a 16. században kerültek Bázelbe, és valószínűleg Basilius Amerbach (1533-1591) helyi jogtudós és professzor műgyűjteményébe tartoztak.

Az Amerbach-papírok egyike, amelynek mindkét oldalán tükörírás látható, évtizedek óta tartja izgalomban a kutatókat – olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon.

A Bázeli Egyetem szakembereinek azonban most ultraibolya és infravörös felvételek révén sikerült megállapítaniuk, hogy a kétezer éves dokumentum valójában nem egyetlen papirusz, hanem többrétegnyi papirusz összeragasztva. Külön szakértő érkezett Bázelbe, hogy szétválassza a lapokat, és a kutatók most először elolvashassák a görög nyelvű szöveget.

Papyrus_Restaurierung_958x537_01-130941.jpg

Kétezer éves papiruszt találtak (Fotó/Forrás: Universität Basel)

„Ez egy szenzációs felfedezés” – mondta Sabine Heubner, az egyetem ókori történelemmel foglalkozó professzora, hozzátéve, hogy az intézmény papiruszgyűjteményében sorakozó dokumentumok többsége levél, szerződés és elismervény, ám most egy irodalmi szöveg került elő, amely jóval értékesebb.

A papirusz ráadásul egy eddig ismeretlen ókori szöveget tartalmaz.

„Most már kijelenthetjük, hogy ez egy késő ókori orvosi szöveg, amely a »hisztérikus apnoé« jelenségét írja le” – tette hozzá a szakember. A kutatók feltételezése szerint a szöveg a görög származású római orvostól és filozófustól, Galénosztól származhat, vagy egy ismeretlen magyarázó szövege lehet az ókori tudós egyik munkájának.

Az apnoé a légzés rövidebb időre való abbamaradását jelenti. Legtöbbször alvás közben fordul elő ilyen jelenség.

A hisztérikus fulladás ma már tarthatatlan elmélete szerint egy ilyen jelenség akkor következik be, ha egy nő nem él rendszeres szexuális életet.

A Hippokratész után az ókori világ második legjelentősebb orvosaként számon tartott Galénosz (i. sz. 129-201) neve azután merült fel, hogy egy szakértő hasonlóságot fedezett fel a bázeli papirusz és az úgynevezett ravennai papiruszok között. Utóbbiak közt Galénosz több olyan kézirata is megtalálható, amelyekre később más szövegeket írtak rá (palimpszeszt). Hasonló módon, a bázeli dokumentum talán a középkori újrahasznosítás áldozatává vált, és azért ragasztották össze a lapokat, hogy masszív könyvkötésként használják őket.

A Bázeli Egyetemi Könyvtár három évvel ezelőtt bukkant rá saját pincéjében a több mint száz évvel ezelőtt megvásárolt papiruszokra. A görög, latin, kopt és hieratikus írásokat tartalmazó dokumentumok elsősorban hétköznapi iratok. A levelek, szerződések és elismervények sokat elárulnak a kétezer évvel ezelőtt élt egyszerű emberek hétköznapjairól.

Az újra megtalált gyűjteményt a Svájci Nemzeti Tudományos Alap támogatásával digitalizálták, lefordították, és tavaly már egy kiállításon is bemutatták a történetét. A kutatók a tervek szerint 2019 elején fogják publikálni munkájuk összes eredményét. Huebnernek és kollégáinak a munkálatok során sikerült megfejteniük a papirusz rejtélyét. (MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Mesterek nélkül nincs jövő – 18 kitüntetett vette át a Mester-M Díjat

Tizennyolc kivételes pedagógus, művésztanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 16-án, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz ajánló

Összművészeti fesztivállal ünnepli második születésnapját a DANTE

Mintha csak tegnap lett volna… de most van, és mindjárt lesz: kétéves a DANTE Közösségi Alkotótér, és másodszor lesz DANTE szülinapi fesztivál április 23–26. között.
Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.