Biztos könnyű egy jól ismert filmet színpadra vinni, mert egy sima google-kereséssel már előttünk is van a szövegkönyv; nem kell megálmodni a színpadképet, mert még emlékszünk rá, milyennek kell lennie; a szereplők mély jellemrajzával sem kell sokat bíbelődni, hiszen egy-egy mozdulat a DVD újranézésével könnyen felidézhető.

Ami olyan könnyűnek tűnhet elsőre, valójában nagyon meg tudja nehezíteni a munkát. A Mathias Corvinus Collegium diákjaiból szerveződő, angol nyelven játszó Drama Group előadásán szinte az első perctől fogva lehetett érezni, hogy minden szereplő nagyon szereti a darabot, úgyhogy nem is akarnak sokat változtatni rajta: nem volt cél, hogy aktualizálják, vagy világmegváltó módon újraértelmezzék akár egy jelenetét is. Miután ezt sikerült magamban tudatosítanom, hátradőltem, és hagytam, hogy a feszes történet, a kevés üresjáratot hagyó poénok, és legfőképp a szerepükben lubickoló színészek magukkal ragadjanak.

A helyszín Angelo „Snaps” Provolone (Kiss Bence) olasz gengszter rezidenciája, jelen esetben a kollégium aulájában felállított fél-realista díszlet, helyenként egy kis giccsel fűszerezve. A szobákat képzeletbeli ajtók választják el egymástól, amelyen a szereplők néha kopognak, néha csöngetnek, párszor pedig lazán átsétálnak rajtuk.

E képzeletbeli ajtókon érkezik mindig az a szereplő, aki tovább bonyolítja a történetet: elsőként a jól fésült könyvelő, Anthony Rossano (Hegyi Kristóf), aki hónapok óta csapolja a főnök számláit. Ebből a fiúcskából az elején ki sem néznénk ekkora ravaszságot, azt meg főleg nem, hogy egyébként mindezt hős szerelmes hevületében követi el. Anthony a darab közepe felé oldódik fel, amikor kezdi elhinni, hogy egy kicsit ő is gengszter. Igaz, eleinte még a főgengszter is inkább egy érzelmeit magába fojtó, csendes pszichopatára hasonlít, akitől már nagyon várjuk, hogy őszinte feszültség robbanjon ki belőle.

Viszont Snaps lehet akármekkora bűnbanda főnök, van, amivel ő sem tud megbirkózni: a nőkkel. A semmiből bukkan fel Theresa (Tuza Ágnes), akiről csak sok-sok csavar után derül ki, hogy valójában Sanps lánya - pedig a gengszternek bőven elég (még sok is) annyi nő, ahány alapból körülveszi. A hisztérikus felesége, Sofia (Sánta Eszter) szinte csak fejhangon hisztizve kommunikál vele, lánya, Lisa (Takács Veronika) pedig a képzeletbeli falakkal körbevett, másfél méteres szobájából próbál kitörni. Ennek három leghatásosabb módja a szempilla rebegtetés, combfix-mutogatás, és végül, de nem utolsó sorban, azt hazudni, hogy valaki (Oscar, a rejtélyes sofőr) teherbe ejtette őt.

Szóval a gyereknek apa, a lánynak férj kell. A megtisztelő szerepet a nyelvészprofesszornak, Dr. Poole-nak (Hajnal Balázs) szánják, aki az „átrium”-ban olyan esetlenül imádnivalón teázik Lisával, hogy annak senki nem tudna ellenállni. A haldokló gengszter apuka (Erdőssy Gellért), az izgága szabó (Hajnal Balázs) és a bugyuta testőr (Derzsi Vanda) szerepe nagy ziccer, sikerül is belőlük szerethető-kinevethető karaktereket formálni.

A legnagyobb bonyodalmat viszont a takarítónő (Ottóffy Zsófia) okozza, aki nem a bugyikkal, hanem a bankjegyekkel teli táskát viszi újdonsült férjéhez – és ezzel megkezdődik a táskák eszement cserebejére. Elterveztem, hogy ezúttal megpróbálom figyelmesen követni, éppen kinél melyik táska van. Nem sikerült. A színészi játék szerencsére elterelte a figyelmemet a néhol banális, de egyébként könnyed szórakozást ígérő történetről.

Rendező: Sánta Eszter