Bár a hangosfilmek ipari gyártása már 1927-ben megkezdődött a Warner Brothers A dzsesszénekes című filmjével, két évvel később pedig kiosztották az első Oscar-díjakat is, a legjobb filmzenének járó kitüntetés csak majd' egy évtizeddel később, 1935-ben vált önálló kategóriává. A némileg megkésett döntés hátterében legalább annyira állhatott ott a hangosfilm felvételére alkalmas berendezések mai szemmel nézve is borsos ára (közel félmillió dollár), mint az Akadémia nem titkolt szándéka a némafilmek kiszorítására. A legjobb betétdalnak járó díjat első ízben Con Conrad vehette át a The Continental című daláért, a legjobb filmzenét pedig a One Night of Love című alkotás kapta.
A Filmakadémia számára már kezdetben nyilvánvaló volt, hogy külön kell választani a legjobb eredeti betétdalnak és a legjobb eredeti filmzenének járó díjat. Ugyanez az ésszerűség azonban nem volt jellemző a jelölés folyamatára: 1947-ig mindkét kategóriában évente akár egy tucat jelölt is felkerülhetett az esélyesek listájára, azt követően pedig külön szoborral jutalmazták a legjobb vígjátéknak, legjobb drámának és legjobb adaptációnak írt zenét. Ez utóbbi tendencia egészen 1998-ig kitartott, amikor az Élet szép és a Szerelmes Shakespeare komponistái egyaránt elmondhatták magukról, hogy legjobb zenét szereztek.
Akik nyertek - és akik nem
Az idén 84. alkalommal megrendezésre kerülő Oscar-gáláknak az idők során saját rekorderei lettek, zeneszerzők terén pedig ezt a listát egyértelműen Alfred Newman vezeti, aki 1970-ben bekövetkezett haláláig szám szerint kilenc alkalommal vehette át az Akadémia kitüntetését.
Newman teljesítményét csak John Williamsnek sikerült felülmúlnia, akit mindeddig negyvenkilenc alkalommal jelöltek a legjobb zeneszerzői címre, ami nagyjából azt jelenti, 1971-es debütálása óta minden évben az esélyesek között szerepelt a neve - ez a szám még akkor is elismerésre méltó, ha hozzátesszük, hogy csupán öt alkalommal borítékolhatott el tényleges győzelmet. Williams hírnevét a Hegedűs a háztetőn című filmmel alapozta meg, később pedig - javarészt Steven Spielberg állandó zeneszerzőjeként - olyan produkciókban működött közre, mint a Cápa, a Reszkessetek betörők, vagy az Indiana Jones-széria. A filmzenék Wagnerévé azonban egyértelműen a Star Wars-trilógiákban nyújtott teljesítménye emelte - ami már csak azért is nagy szó, mert az eddig elkészült hat részben maradéktalanul kiemelkedő színvonalat kizárólag a zene volt képes hozni.
Nem annyira a filmzenei termést, mintsem az Akadémia preferenciáit jelzi, hogy a kilencvenes években gyakorlatilag a díjátadó visszatérő csúcsragadozójává nőtte ki magát a Walt Disney slágergyára. Elég példának felhozni az 1994-es évet, amikor a legjobb dal kategóriájának öt jelöléséből három az Oroszlánkirálynak jutott, és így a kérdés már nem az volt, hogy Elton John vagy épp Elton John nyeri-e meg a díjat, hanem hogy a Can you feel the love tonight? vagy a Hakuna Matata kerül-e ki győztesen a megmérettetésből. 1989 és 1999 között összesen hét alkalommal kapott legjobb dal kategóriában díjat Disney-produkció. Az pedig már csak könnyűzenei pikantéria, hogy Disney-dömpingnek az új évezred beköszöntével nem más vetett véget, mint Bob Dylan és az ő nem kevés öniróniával megírt, egykori Times they are changing slágerére visszakacsintó Things have changed című dala.
Az Oscar zenetörténetének nemcsak a pozitív, de a negatív rekorderei is megvannak. Elsők között kell említeni, Jerry Goldsmith-t, akit minden idők leginkább alulértékelt filmzeneszerzőjeként tartanak számon. A John Williams mestereként érdemeket szerző komponista ugyan 1976-ban az Omen zenéjéért megnyerte az Oscart, áttekinthetetlenül nagy életműve viszonylatában még a tizenhét jelölés is alacsony számnak könyvelhető el. Goldsmith mellőzöttségének oka nem annyira zeneszerzői kompetenciáiban keresendő, mint inkább munkáit kísérő filmek minőségében. A szerző válogatás nélkül bólintott rá a felkérésekre, életművének listáján így kerülhettek egymás mellé olyan remekművek, mint a Pillangó, A nyolcadik utas: a Halál és az Elemi ösztön olyan q-kategóriástrash-ekkel, mint a Helikopterkémek, a Karate gyilkosok vagy a Pici, az elveszett legenda titka.
Hasonlóképp meglepő tény, hogy minden idők leghíresebb filmzeneszerzője, Ennio Morricone is a mellőzöttek listáján szerepel. Bár Sergio Leone állandó társaként is hírnevet szerző komponistáról tudni lehet, hogy zenéit már jóval a forgatás előtt elkészítette, a Volt egyszer egy vadnyugat ennek ellenére bevallottan egy megcsúszott adminisztrációs hiba miatt nem kerülhetett fel 1969-ben a jelöltek listájára, s így egészen 2007-ig kellett várnia, hogy megkapja életművéért a díjat. Morricone klasszikus elemeket populáris témákkal elegyítő crossover stílusát jól jellemzi, hogy művei éppúgy állandó vendégei a komolyzenei központoknak, mint például a Metallica koncerteknek.
Magyar zeneszerzők a vörös szőnyegen
Ben Hur, Alfred Hitchcock, Fritz Lang - mi a közös bennük? Nincs meg? Ismerkedjen meg Rózsa Miklóssal, Hollywood filmtörténetének egyik legsikeresebb, egyébként magyar származású zeneszerzőjével. Gyakran és makacsul ismételt tévedés, hogy Magyarországnak kizárólag egy arany szobor jutott az évek során, az pedig Szabó Istváné és a Mephistoé. Ha nem számolnánk ide Rófusz Ferenc a Légy című remekművét, továbbá lemondanánk olyan nagyszerű alkotókról, mint például a Michael Curtiz néven világhírt szerző Kertész Mihály, Rózsa Miklóst még akkor is a legnagyobb büszkeségeink közé illene sorolnunk. Az 1940-ben Amerikába menekült vegyészmérnök-komponista múlt század legkiválóbb rendezőivel dolgozott együtt, összesen három alkalommal kapta meg az Oscart, időrendben a következő filmekért: Elbűvölve (1945, Hitchock), Double life (1947, George Cukor,) Ben Hur (1959, William Wyler).
Rózsa Miklóssal pedig nem értek véget a magyar zenei sikerek. 1998-ban, látva a Titanic díjesőjét, a hazai közmédia is megkísérelte kivenni a saját részét James Cameron sikereiből. Bár az alkotás a fentieknél jóval szerényebb babérokra tört, a végeredmény miatt még így sincs okunk szégyenkezni: ha egyetlen videóban kellene összegezni a kilencvenes éveket, az a királyi csatorna saját gyártású Titanic-verziója lenne. Főszerepben: Polyák Lilla, Hujber Ferenc, és magyar dalszöveg történelmének ékköve. I believe, mert a szívem bezár!
De ki fog nyerni idén?
Biztosra csak azt az egyet tudhatjuk, hogy Bruce Broughton Alone, yet not alone című száma nem lesz ott a legjobb dalok listáján. Broughton gyakorlatilag a rajtvonalnál lőtte el saját lábát, amikor az azonos című, kis költségvetésű film egyébként Oscar-esélyes betétdalát szétküldte a jelölőbizottságnak, hogy alkalomadtán hallgassák meg azt - aminek következtében azon nyomban diszkvalifikálták is.
A jelöltek között idén ott szerepel a légüres térbe komponált, egyébként legjobb film és legjobb rendező kategóriában is esélyes Gravitáció filmzenéje, a szintén több kategóriában jelölt A nő, a John Williams-féle Könyvtolvaj, a Disney érintettségű Banks úr megmentése és a Philomena.
A legjobb dal kategóriájában pedig (jelöltek: Happy - Gru 2, Let it Go - Jégvarázs, The Moon Song - A nő, Ordinary Love - Mandela: Long Walk to Freedom) szerkesztőségünk szavazata alapján egyértelműen Pharell Williams veheti majd át az arany szobrot a Gru 2-höz írt Happy című szerzeményével. Kollégáink érvelése szerint a dalnak ellenállhatatlanul pozitív kisugárzása van, a könnyed témák hátterében pedig felsejlik a világbéke víziója és a Vízöntő korszakának beköszönte. Ennek örömére szóljon Karen O dala az A nő című remekműből. A többi pedig majd kiderül március 2-án.
hírlevél
