Plusz

Őszi kulturális élmények a Klebelsberg Kastélyban – Irodalom, zene, film és izgalmas beszélgetések varázslatos környezetben

2023.09.21. 14:40
Ajánlom
A pesthidegkúti Klebelsberg Kastély kulturtörténeti szempontból Magyarország legjelentősebb épületegyüttesei közé tartozik. Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter itt élt feleségével, Botka Saroltával, itt fogadták a kormánytagokat, minisztereket, a hazai- és nemzetközi előkelőségeket. Az épületet már akkor is, ahogy ma is csodálatos arborétum ölelte körül, amely folyamatosan nyitva áll a látogatók előtt. A néhány éve helyreállított épületegyüttes ma szállodaként, valamint kiemelt rendezvényközpontként üzemel. A kastély szalonja pedig rangos kulturális programoknak ad helyet.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A pesthidegkúti Klebelsberg Kastély kultúrtörténeti szempontból Magyarország legjelentősebb épületegyüttesei közé tartozik. Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter itt élt feleségével, Botka Saroltával, itt fogadták a kormánytagokat, minisztereket, a hazai- és nemzetközi előkelőségeket. Az épületet már akkor is, ahogy ma is csodálatos arborétum ölelte körül, amely folyamatosan nyitva áll a látogatók előtt. A néhány éve helyreállított épületegyüttes ma szállodaként, valamint kiemelt rendezvényközpontként üzemel. A kastély szalonja pedig rangos kulturális programoknak ad helyet.

Az őszi hónapok beköszöntével a Klebelsberg Kastély nemcsak gyönyörű parkjával, hanem érdekes és sokszínű programjaival is várja a kultúra és művészet kedvelőit. Októberben olyan eseményekre kerül sor, amelyek garantáltan felejthetetlen élményeket nyújtanak.

Október 3-án Titok, kaland, varázslat címmel Eckhardt Gábor új, zenetörténeti városnéző utazásai indulnak el. Az idei évadban Európa zenei központjai tárják fel évszázados kapuikat. Bécs, Párizs, London, Budapest mellett Szentpétervárra, Lipcsébe vagy éppen Pozsonyba látogathat el egy-egy alkalommal, aki részt vesz az alkalmakon. Az élő zenét ifjú tehetségek és maga a házigazda szolgáltatják. A zenetörténeti utazás könnyed szórakozást és bensőséges hangulatot kínál. Eckhardt Gábor személye garantálja ezt, szóban, képben és hangban. Kihagyhatatlan program!

Borforgato-143003.jpg

Borforgató (Fotó/Forrás: Klebelsberg Kastély)

Az ősz a szüret és a borkészítés időszaka is, október 7-én a Borforgató címmel boros történeteket hallhatnak, híres nagyivóktól, sok zenével és borral. Az emberiség egyik legkedveltebb és legfontosabb nedűje a bor. Voltaire szerint

az emberiség három legnagyobb ajándéka az irodalom, a bor és a szerelem.

Ezekről mesélnek a magyar irodalom legnagyobb alakjai az előadás alkalmával: Arany János, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Ady Endre, Márai Sándor és Hamvas Béla. Az írások néha filozofikusan, máskor humorral segítenek átgondolni az élet mélyebb értelmét, és ahogyan a bornak jól áll az ének, a mulatozás, ugyanúgy a zene jó társaság a verseknek, szövegeknek is. A Canarro zenekar két muzsikusa, Szakál Tamás hegedűn és Jakab Viktor gitáron az érzelmeket, hangulatokat idézik meg, míg a szövegeket Ódor Kristóf színművész tolmácsolja. Egy felejthetetlen program vár mindazokra, akik szeretik az irodalmat és a bort, a jó társaságot és a zenét.

A gyerekeknek is izgalmas programokat tartogat ez a hétvége, hiszen október 8-án vasárnap a Kastélymesék program nekik szól. Már 15 órától kézműves játszóházzal várják a legkisebbeket, majd 16 órától az Álomzúg Társulás Az üveghegyen túl – a tengerlépő cipő című előadása következik. Te mit kívánnál, ha volna egy varázscipellőd, amely oda repít, ahová csak akarod? Hová mennél, a Holdra, az égbe, Szegedre vagy Érdre? Az Óperenciás tengeren vagy az Üveghegyen túlra húz a szíved?

A mesebeli tengerlépő cipő néha okosabb, mint az, aki a lábára húzza, jobban ismeri valódi vágyainkat, mint mi magunk

– erről mesél Hannaléna asszony, a régiségpiac koronázatlan királynője. Egy varázslatos utazás várja a gyermekeket és szüleiket!

tengerlepo-plakat-142941.jpg

Az üveghegyen túl – a tengerlépő cipő című előadás plakátja (Fotó/Forrás: Klebelsberg Kastély)

A Grazioso Zeneszalonban október 13-án a klarinét titkaival Salamon György klarinétművész és művészbarátai ismertetik meg a közönséget. A koncert középpontjában ez a különleges és varázslatos hangszer áll, amelynek a hangja rendkívül érzelemgazdag. Így az sem véletlen, hogy a klarinét hihetetlenül népszerű a romantikus zenei darabokban, a klasszikus zenétől a klezmeren át az autentikus cigány muzsikáig használják műveikben a zeneszerzők.

Jankovics Marcell csodálatos mesefigurái a gyermekek számára meghatározó élményt jelentenek. A Jankovics Marcell emlékezete filmklub október 15-én indul útjára, első sorozatában a magyar népmesék Jankovics által ábrázolt világát láthatják a kisebb és nagyobb gyermekek, valamint a felnőttek is a Klebelsberg Kastély és a Kecskeméti Animációs Filmstúdió együttműködésével. A vetítés után 17 órától Kondor Katalin beszélget Rubovszky Évával, Jankovics Marcell özvegyével.

JankovicsMarcell_Foto_BaloghZoltanMTI-143306.jpg

Jankovics Marcell (Fotó/Forrás: Balogh Zoltán / Klebelsberg Kastély)

A hazai animáció egy másik nagy egyénisége, Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész október 19-én írói minőségében lesz a kastély és Mohácsi Szilvia vendége az Irodalmi szalonban. Orosz Istvánt grafikai munkáiban optikai illúziók, anamorfózisok, paradoxonok foglalkoztatják, de

híres írók arcvonásai is feltűnnek alkotásaiban, amely irodalmi vonzódására utal azok számára is, akik eddig még nem olvasták könyveit.

A beszélgetésen kiderül, mi után nyomoz a Könyv a tükörben, avagy a megevett tengerészek című kultúrtörténeti művében, és hogyan dolgozta fel édesapja megtalált naplójegyzeteit az idén megjelent Apakönyvben.

A Klebelsberg Kastély programjában a történelem kiemelt eseményeit elemző beszélgetések és fontos közéleti témák is rendszeresen helyet kapnak, így két program is segíti a közös emlékezést az 1956-os októberi eseményekre.

OroszIstvan_Foto_BahgetIskander-143214.jpg

OroszIstvan_Foto_BahgetIskander-143214.jpg (Fotó/Forrás: Bahget Iskander / Klebelsberg Kastély)

Október 24-én Az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentősége címmel Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatójának történeti előadása hallgatható meg a témában. Másnap, október 25-én pedig egy különleges filmvetítés látható, a Ballada a 301-es parcella bolondjáról, amely az azonos című színházi előadás filmre rögzített változata. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház produkciójának felvétele az intézmény épületében készült 2020-ban.

A keserű ballada a rendszerváltás hajnalának nagy kérdéséről, az ügynökmúlt elszámolhatóságáról vagy elszámolhatatlanságáról mesél,

melynek tragikuma a feloldozás lehetetlenségében nyilvánul meg. Schwajda György vitriolos dühe átérződik az egész szövegkönyvön, amellyel egyrészt a konszolidáció lehetőségét kérdőjelezi meg, másrészt minden egyes, a III/III-as ügyosztállyal kapcsolatban álló egykori ügynököt valamilyen formában eltemet. A főbb szerepekben Kőszegi Ákos és Hegedűs Zoltán látható, a rendező Cseke Péter.

Az októberi programok sora 30-án a Külpolitikai szalonnal zárul, amelynek témája A jelenkor külpolitikai kihívásai. Nógrádi György vezetésével izgalmas beszélgetésre kerül sor, ahol áttekinthetik a világ aktuális külpolitikai kérdéseit.

Az őszi kulturális programok természetesen novemberben is folytatódnak a kastélyban, mások mellett a november 9. és 13. közötti Klebelsberg Ünnepnapokkal, amely keretében a Muzsikás együttes, Vecsei H. Miklós és Tóth Krisztina is ellátogat a Budapest 2. kerületében a Templom u. 12 szám alatt található Klebelsberg Kastélyba. A programokról további információ itt érhető el. A Klebelsberg Kastély programjaira jegyek a jegy.hu oldalon kaphatók.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Klebelsberg Kastély (fotó/forrás: Szögi László / Klebelsberg Kastély)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Advent a történelmi falak között – ünnepi programokkal készül a Várkert Bazár

Az ünnepi kulturális kínálatban lesznek nagyszabású koncertek, családi programok, adventi séták, irodalmi és táncos estek, továbbá hangulatos iparművészeti vásár, valamint szabadtéri kiállítást is.
Plusz ajánló

A férfiidentitást állítja középpontba az ANNO fesztivál

„Azok a csodálatos férfiak” – ez a játékos, mégis sokatmondó mottó indítja útjára 2025 novemberében a XV. kerület legnagyobb kulturális eseményét, az ANNO összművészeti fesztivált.
Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.