Plusz

Palotai Zsoltra emlékeznek a Zene Házában

2025.03.06. 15:00
Ajánlom
Március 9-én, vasárnap, a DJ-k világnapján nyílik meg a Zene Háza és a Tilos Rádió közös szervezésében megvalósuló Palotai Zsolt-emlékkiállítás, amely április végéig ingyenesen látogatható a Magyar Zene Házában. A megnyitó napján mutatják be a Hangdóm 360 moziban a Kiégő Izzók filmjét, amit Palotai zenéi inspiráltak, napközben pedig live actek és DJ-k színesítik a programot.

Palotai Zsolt a modern elektronikus zenei műfajok első számú megismertetője volt Magyarországon, a Tilos az Á zenei felelőse, a Tilos Rádió egykori alapítója, és sok éven át zenei főszerkesztője. A 2023. november 18-án elhunyt legendás DJ emlékét ápolva, a Magyar Zene Háza a Tilos Rádióval és Palotai Zsolt családjával közös szervezésben emlékkiállítást rendez az épület kiállítóterének előcsarnokában.

A hosszú és egyedülálló pályafutásra való visszatekintést a Tilos Rádió felhívására számos egykori barát, alkotótárs, szervező, partilátogató, rádióhallgató gazdagította fotókkal, videókkal.

A kollektív folyamat eredményeként megszületett audiovizuális installációt a megnyitó alkalmából live actek, DJ-fellépések és egyéb kísérőprogramok színesítik – Palotai Zsolt rendkívül színes zenei ízléséhez méltó eklektikában.

Az emlékkiállítást március 9-én 11:00 órakor Horn Márton, a Magyar Zene Háza operatív igazgatója, Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója, és Csejdy András publicista, a Tilos Rádió társalapítója nyitja meg, majd Modul aka Mango live actje hallható a Zene Háza immerzív mozitermében, a Hangdómban, a Kiégő Izzók vizuális alkotócsoport élő videomixével kísérve.

A program filmbemutatóval folytatódik: 13:00 órától egész estig a Kiégő Izzók kifejezetten a Hangdóm kupolavásznára készült félórás rövidfilmje látható.

A film, amelyet Palotai Zsoltról és egyedülálló zenei gyűjteményéről, személyes tárgyairól készült felvételek inspiráltak, különleges emléket állít a trendformáló és a nagyvárosi partikultúra origójának tekintett DJ-nek.

A film zenei alapját DJ Palotai egyik utolsó rögzített mixe adja, amely 2023. nyarán hangzott el a Tilos Rádió adománygyűjtő fesztiválján, a Tilos Maratonon.

A vetítésekkel egy időben a földszinti előadóteremben DJ-programokkal várják a közönséget, olyan ismert nevekkel a lemezjátszók mögött, mint DJ Titusz, Ludmilla, Infragandhi, Zvezda Beta, Wondawulf, Oliv:R, Mr. Cloud, és Samulkuw.

Az április végéig látogatható kiállítás amellett, hogy DJ Palotai szellemi és fizikai hagyatéka, emléke és munkássága előtt tiszteleg, a hazai underground elektronikus zenei szcéna korai időszakának is emléket állít, amelynek a Pro Cultura Urbis-díjas Palotai a kezdetektől fogva markáns alakítója volt.

Részletes program itt érhető el. >>>

Fejléckép: Palotai Zsolt (forrás: Magyar Zene Háza)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!