Plusz

Patti Smith-napot rendeznek a Freeszfe hallgatói

2022.09.27. 10:40
Ajánlom
Jóformán minden művészeti ág képviseli magát október 1-jén a hét helyszínen zajló Patti Smith-napon, koncert, színház, kiállítás, tánc, és megannyi program várja azokat, akik szeretik átlépni a megszokott határokat.

Közel hozni, valahogy más módon megszólítani a költészet iránt érdeklődőket - ezen dolgozik immár három éve a párizsi Pompidou Központ, amikor minden évben egy-egy emblematikus figura köré szervezi költészeti napját. 2020-ban John Giorno, 2021-ben Charles Baudelaire munkássága és öröksége állt a középpontban, idén ősszel pedig egy élő legenda, Patti Smith kerül a fókuszba. A világ számos nagyvárosában szintén megrendezik az egész napos Patti Smith Poetry Day rendezvénysorozatot, mely Budapesten október 1-jén zajlik hét helyszínen délelőtt 10.00-től késő estig.

Zenehallgató kapszulák, interaktív színház, akadálypálya-építés, improvizáció, performansz, szabad asszociációs séta, kiállítás, tánc, kerekasztal-beszélgetés, koncert,

mindez a Freeszfe hallgatói rendezésében.

A modernizmus drámai agóniája idején még az általa létrehozott új értékek, és a fókuszált, megkomponált személyiség ereje számított egy-egy művész megítélésében. Patti Smith, nagy elődei példáit követve megújította az amerikai költészetet, és erős, szuverén, örök vadóc nővé fejlesztette magát.

(Najmányi László)

Talán csak első olvasásra szokatlan a Pompidou Központ választása, miszerint egy élő művész munkásságát kezeli inspirációs forrásként. A Magyarországon leginkább énekesnőként ismert New York-i multidiszciplináris művész, Patti Smith – aki eddig kétszer lépett fel nálunk, először 1998-ban a Szigeten, majd 2021-ben a Müpában – munkássága és szellemisége is rendkívüli hatású, generációkon, szubkultúrákon átívelve a hetvenes évek első felétől napjainkig.

Az idén 76 éves Patti Smith lehet költő, képzőművész, fotóművész, performer, színész, dalszerző, énekesnő, nagybetűs Nő,

bármi: amit alkot-mond-énekel, a velünk élő, alkotó, gondolkodó kortárs világot próbálja megmozgatni, cselekvésre késztetni. Egy olyan női ikon, aki megtestesíti a szabad alkotás örömét, aki a művészet és a szabadság viszonyrendszerét folyamatosan felülvizsgálja, miközben képes kiugrasztani a bennünk megbúvó reneszánsz embert.

A Pompidou Központ kezdeményezésére a világ számos nagyvárosában megrendezik az egész napos rendezvénysorozatot, melynek itthon Karnics Alina művészeti menedzser, Jónás Vera énekes-dalszerző és Porogi Dorka rendező lett a szervezője. A Patti Smith Nap október 1-jén zajlik Budapesten, hét helyszínen, délelőtt 10.00-től késő estig.

„A tavalyi budapesti Patti-koncert elég nagy hatást tett ránk, és amikor láttuk a Pompidou felhívását, hogy keresnek partnert, azonnal ráugrottunk. Számunkra ez egy kreatív misszió.

Szeretnénk inspirálni, hatni és a hazai alternatív szcéna szereplőit kollaborációra és együttgondolkodásra buzdítani Patti Smith pályája és alkotásai kapcsán.

Célunk, hogy több generáció találkozzon különböző formákban. Büszkék vagyunk rá, hogy a nap rendezői fiatal Freeszfe-hallgatók, akik kreativitásukkal és bátorságukkal megidéznek egy kort, amire nagy szüksége lenne a hazai művészközösségnek” – mesél az előzményekről a három szervező, Karnics Alina, Jónás Vera és Porogi Dorka.

A délelőtt 10.00-től induló programok hét helyszínen zajlanak, és minden korosztályt megszólítanak: a terézvárosi Eötvös 10-ben (VI. Eötvös u. 10.) hat-nyolc éves gyerekeket várnak egy akadálypálya megépítéséhez, ahol mindenki részese lehet a szabályok megállapításának (10.00-12.00).

A rákospalotai Csokonai Művelődési Házban (XV. Eötvös u. 64-66.) Kapszulák címmel Patti Smith kevésbé ismert zenei anyagaira szeretné fordítani a figyelmet Csehi Rebeka rendező különböző „zenehallgató kapszulák” segítségével, melyek megtervezésére fiatal, néhány éve diplomázott és MA diploma előtt álló alkotókat kért fel, akik között megtalálható díszlettervező, médiaművész, grafikus, texiltervező és filmrendező (10.00-16.00).

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Kapcsolódó

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Október 1-jén, a Patti Smith Napon a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház tereiben a zenét és a szabadságot körbejáró eseménysorozat veszi kezdetét, melynek keretében izgalmas performanszon, felolvasáson, beszélgetésen vehetünk részt és egy különleges, zenehallgató kapszulákból álló installációt is megtekinthetünk.

Az I. kerületi MáraiKultban (Krisztina tér 1.) négy különböző műfajból érkező zenész – Wunderlich József (ének), Benkő Dávid (billentyű), Kollmann Gábor (szaxofon), Szendőfi Péter (dob) – zenei improvizációja hallható a szövegekkel egy órában (14.30-15.30). Rendező: Birta Márton.

Interaktív sétaszínház és performansz indul a Marczibányi téri Művelődési Központnál (II. Marczibányi tér 5/A).  A regisztrációhoz kötött program elsősorban a színjátszáshoz kedvet érző, önismereti játékra fogékonyaknak ajánlott.

A harminc perces interaktív séta során a nézők színházi helyzeteken keresztül, sok improvizációval szembesülnek azzal, hogy mit takar a sztárság, kiből lesz sztár, szabadság-e a sztárság vagy rabság.

A csoportot fiatal, tapasztalt színészek vezetik. (Kezdési időpontok az öt turnusra: 15.05, 15.45, 16.25, 17.05, 17.45. Egy turnus létszáma: 10-12 fő.) Rendező: Gálhidy Sára.

Szabad asszociációs séta indul Újbudán az Insert szervezésében, ahol három csomópontot (1. kezdő, 2. útfelező, 3. találkozó) érintve szabadon választhatunk útvonalakat. A résztvevők a negyvenöt perces séta közben egy külön erre a célra készített hanganyag segítségével a saját és a kollektív szabadság problematikájához kapnak gondolati asszociációkat. Az inspirációs hanganyagot a meghatározott három dramaturgiai ponton magyar nyelvű, közvetlenül a hallgatóhoz címzett kérdések és feladatok szakítják meg. A séta végén egy közös zenés performansz során a résztvevők megalkothatják saját szabadság-leltárukat. Rendező: Al-Farman Petra.

Inspirációs forrássá válik a Francia Intézet (I. kerület Fő u. 17.) tere is, mely a Patti Smith és Robert Mapplethorpe által inspirált kiállítótérből táncperformansz helyszínévé alakul át, ahol Juhász Maja és Farkas Dorka rendezésében – a táncosok segítségével megmozdulnak a képek (16.30).

A Patti Smith Nap a Trafóban (IX. Liliom u. 41.) zárul egy kerekasztal-beszélgetéssel – Oltai Kata, Bagossy Júlia, Bihari Balázs és Zsigó Anna részvételével. Patti Smith mellett a hazai alternatív művészszcéna múltjáról és jelenéről, szabadság(harc)ról és ellenkultúráról beszélgetnek (19.00).

A performansz-koncert kicsit olyan, mint Patti Smith: kicsit zene, kicsit poétika, kicsit társadalomtudomány, kicsit filozófia, kicsit színház, kicsit képzőművészet. Dramaturgiája a fellépők személyes történetei, szövegei alapján állnak össze, míg maguk az előadók is alkotássá fognak válni fények és vetítés segítségével. A fellépők: Barkóczi Noémi, Czitrom Ádám, Darvas Kristóf, Fekete Ádám, Horváth Benji, Jónás Vera, Kamondy Ágnes, Lestyán Attila, Németh Juci, Sallai Laci, Szabó T. Anna, Szabó Veronika, Víg Mihály, a Soharóza kórus tagjai (20.30). A Pompidou részéről az est vendége Boris Bergmann.

A programok szinte mind ingyenesek, némelyik regisztrációhoz kötött, jegyet csak az esti performansz-koncertre, a Trafó Nagytermébe kell váltani. A jegyvásárlás ide kattintva érhető el. >>>

További információ az esemény Facebook-oldalán található.

Fejléckép: Patti Smith (fotó/forrás: Steven Sebring / Liszt Ünnep)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Polgári engedetlenségbe kezdtek a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanárai is

„Felháborít az a megalázás, elhallgattatás és megfélemlítés, amit azoktól a politikai vezetőktől kell elviselnem, akik helyettem, felettem, nélkülem döntenek” – jelentették ki a gimnázium oktatói, akik úgy fogalmaztak, diákjaik iránt érzett szeretetük miatt álltak bele ebbe a küzdelembe.
Plusz magazin

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz hír

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz hír

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Plusz ajánló

Irányt mutat és befogad – 50 éves a Marczi

1972 decemberében nyitotta meg kapuját a Marczibányi téren felépített Ifjúsági és Úttörőház. A „Marczi” azóta fogalommá vált – köszönhetően annak a megszámlálhatatlan, sokszor újszerű, progresszív vagy éppen érzékenyítő kulturális programnak, amellyel már nemcsak a fiatalokat, hanem minden korosztályt megszólítanak.