Popkultúra és irodalom – Garaczi László és Bordás Gábor a Kult50-ben

Videósorozatunk hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön jelentkezik új részekkel, amelyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit.

Nézze meg a legújabb részt itt:

Garaczi László

Épp a negyedik születésnapján történt, hogy Garaczi László állt a lakásuk ablakában, a függöny meglebbent, madár szállt le az erkélyre, félrefordította a fejét, nézte a fiút. Aztán felrepült a galamb, a kis Garaczi meg arra gondolt, milyen öreg is már ő, de alig emlékszik valamire a múltjából.

Ez a pillanat valahogy makacsul megragadt nála – az emlékek üzeneteivel, a kérdéssel, vajon hányszor lehet újból és újból nekifeszülni az emlékezésnek, hagyni, hogy az életkor bizonyos pontjain mindig más-más epizód villanjon föl a múltból.

Új beszédmód az övé, bevállalós és eredeti, szabad és punk, ez a garaczizmus. Történeteiben ugyanazt keresi: mi az értelme ennek a nagy, vagyis inkább kis egésznek.

Garaczi László (Fotó/Forrás: Magvető Kiadó)

Emlékszem, amikor Garaczi tényleg punk volt a Felszabon, majd gyorsan közös válogatottba került Kukorelly Endrével, a fociban és az irodalomban is, később futott félmaratonokat, átúszta a Balatont, újabban vega. Azzal viszont sosem tudtam mit kezdeni, hogy Garaczit „posztmodernezték”, tolták bele a „kísérleti irodalom” dobozaiba. Ő húzta is ki magát ezekből, és mondta,

Garaczi László izgalmas szövegjátékos. Felrázta a nyelvet. Kötöttségek nélkül fűzi a történeteit, kedvére vágóképezi az időt. Lemur-ciklusa „kult” lett. Negyedszázadnyi lemurológia: az első kötet, a Mintha élnél 1995-ben jelent meg, a Hasítás 2018-ban, ötödikként az önéletrajzban a Magvetőnél.

Már lehet életművezni, Garaczi-klasszikust emlegetni, noha ő maga még mindig olyan, mint egy srác, túl a hatvanon is. Olyan jól mondta neki Konrád György egy balatoni borozáskor, hogy ő a „fiú” a kortárs magyar irodalomban. Ezt persze nem tudta az a postás, aki nem is olyan rég becsöngetett hozzá, Garaczi rövidnadrágban nyitott ajtót, a postás meg kérte, küldje ki a szüleit, csak felnőtt veheti át a csomagot.

(szerző: Karácsony Ágnes)

Ady Lőrincné, Ady Endre és Boncza Berta, Csinszka (Fotó/Forrás: Székely Aladár / Wikipedia)

24.hu

Ha valami megmutatta, hogy a klasszikus irodalom igenis lehet a popkultúra része, az a 24.hu Ady 100 projektje.

1919. január 27-én halt meg Ady Endre. A 24.hu a századik évforduló alkalmából – Weyer Balázs ötlete alapján – 2018. október 20-tól száz napon át közzétett egy-egy Ady-verset ismert emberek és pont az évforduló napján az utolsó videóban a szerkesztőség előadásában.

A száz nap alatt mondott verset popsztár, politikus, színész, Ady-leszármazott, közéleti megmondóember, költő, sportoló, képzőművész, újságíró, kertészmérnök – köztük olyanok is, akiket feltehetően itt láthatott a közönség először és utoljára verset szavalni. És mielőtt lebecsülnénk az internet erejét, a száz versre összesen több mint 800 ezer kattintás érkezett.

Ady egyébként a maga idejében popsztárnak számított, sőt ma azt mondanánk, hogy tudatos brandépítő volt. Fontos volt számára, mit gondolnak róla. Divatosan öltözködött, ügyelt arra, milyen képek jelennek meg róla – tulajdonképpen csak egyetlen fotósnak, Székely Aladárnak engedte magát fotózni.

Mindehhez hozzájön Ady zsenije, és innentől nem csoda, hogy igazi popsztárra jellemzően korának közvéleménye két táborra oszlott: Ady-rajongókra és Ady-ellenesekre. Köztes vélemény, közömbösség nem volt.

Több mint ezer verset írt. Kultusza máig erős. Talán nincs is olyan, irodalmat szerető ember, akinek nem volt Adykorszaka, hacsak kamaszkori punk attitűdje miatt éppen utálta a költőt, de aztán ő is megveszi az első Ady-kötetet, miután huszonéves korára lenyugszik.

Hogy mennyire van jelen Ady ma is, azt jól fogalmazza meg Bordás Gábor, az Ady 100 szerkesztője:

Igazából most már száz van.

(szerző: Molnár Barbara)