„Az időszaki kiállítással valóra vált a Zene Háza teljes tartalmi koncepciója, immáron minden programelem elkészült, amit a tervezéskor megálmodtunk” – mondta az intézmény ügyvezető igazgatója, Batta András.
A „Nekünk írták a dalt!” a rendszerváltozás előtti évtizedek populáris zenéjét és társadalmi vonatkozásait dolgozza fel nyolc különböző témakörön keresztül. A kiállítás nemcsak a politikával átitatott korszak kiemelkedő előadóira, zenekaraira, emblematikus slágereire és legfontosabb poptörténeti eseményeire fókuszál, hanem
bemutatja az azokhoz kötődő rajongói szubkultúrákat és a populáris zene elterjedésében nélkülözhetetlen médiumokat.
Emellett a látogatók a zenészek mozgásterét alapjaiban behatároló, erős politikai cenzúrával felügyelt intézményrendszert is megismerhetik, valamint a klubok, turnék és hangszerek világát. A tárlat modern kiállítás-technológiai megoldásokkal nyújt élményközpontú ismeretterjesztést a közönségnek.
„A tárlat egy zenei időutazás a múltba, ahol életre kelnek az elmúlt évtizedek fontos színterei” – mondta Horn Márton, a Zene Háza intézményigazgatója, a „Nekünk írták a dalt!” kurátora, hozzátéve, hogy „ez a társadalomtörténeti kiállítás természetesen nem tudja bemutatni a korszak teljes popkulturális repertoárját, hanem annak leginkább meghatározó témáit járja körül.
Célunk, hogy átfogó ismeretet adjunk a témáról a széles közönségnek, úgy, hogy izgalmas módon idézzük meg azt az időszakot,
amelyben ez a különös, vasfüggöny mögötti zenei kultúra megszületett és kibontakozott.”
A kiállítás elsőként azt a kontrasztot igyekszik megragadni az ötvenes évekből, ami a James Dean, Marilyn Monroe és a rock and rolltól hangos amerikai populáris kultúra és a kommunista diktatúra magyar valósága között feszült.
Ebben a nyomasztó hazai társadalmi-politikai környezetben, 1957-ben a Martiny együttes rögzítette a Rock Around the Clock című számot, mellyel óhatatlanul új korszak kezdetét jelölte ki
a hazai populáris zene történetében.
Ezt követően egy szimbolikus 3T (tiltott-tűrt-támogatott) kapun keresztül a látogatók beléphetnek a Dalok terébe, ahol megismerhetjük a rendszerváltást megelőző évtizedek meghatározó előadóit és népszerű dalait. „A slágerek kiválasztásánál az eladott példányszám vagy a slágerlistás helyezés alapján azt mérlegeltük, hogy milyen mértékben hatottak a maguk korában a tömegekre és a hazai populáris zene későbbi történetére” – magyarázta Jávorszky Béla Szilárd, rocktörténész, a Zene Háza Multimédiás Könyvtár & Klub szakmai munkatársa és a kiállítás társkurátora.
A hagyományos kiállítási eszközök mellett az időszaki kiállítótérben fellelhetőek olyan kreatív, interaktív megoldások, amelyek játékosan vonják be a látogatókat a felfedezésbe. A korszak kultikus szórakozóhelyeit felelevenítő Klubok terében a látogatók egy hologramos vetítésen keresztül három kiemelkedő együttes – az Omega, az Illés és az LGT – különböző korszakait ismerhetik meg. A Politika terébe lépve különböző installációk mutatják be, hogyan tudtak érvényesülni a hazai popzenészek a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán.
Egy eredeti flipperen játszva a látogatók például megérthetik, milyen nehézségek árán sikerült egy-egy hazai együttesnek megszervezni egy külföldi utazást,
turnét, míg egy korabeli pártirodába betérve még azok is megérezhetik annak az időszaknak a politikai légkörét, akik nem is éltek a rendszerváltozást megelőzően.
A korra jellemző hangszerek világát, a barkácsesztétikát és a turnékat ismerteti a Technológia tere. Megfelelő alkatrészek, eszközök hiányában ötletes megoldások születtek ebben az időben, mint például a
WC deszkából készített gitárok.
Egy félbevágott, korhűen berendezett turnébuszban, egy keletnémet Barkasban izgalmas interjúkat hallgathat a közönség, majd a zenével összefonódó társművészetekkel is találkozhatunk egy korabeli lakásbelsőben. A kiállítás az eredeti ereklyéket és kellékeket bemutató Rajongók terével zárul, ahol
a Sziget fesztivál ikonikus K-Hídján keresztül a rendszerváltozást követő zene világa is felvillan.
A Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása Horn Márton és Jávorszky Béla Szilárd kurátorok vezetésével, Báger András belsőépítészeti tervei alapján, Benkóczy Péter és csapata kivitelezésében készült el.
A tárlat 2023. január 22-től 2023. október 29-ig tekinthető meg.