Plusz

Postatörténeti ritkaság: az első postai bélyeg kerül kalapács alá Londonban

2021.12.01. 10:15
Ajánlom
A szakértők becslése szerint a különleges bélyeg 4-6 millió fontért (1,7-2,5 milliárd forintért) is elkelhet a Sotheby's aukciósház árverésén.

Az 1840-ből származó Penny Black egy, a legelső nyomtatott ívről származó, érintetlen, nem használt darabja kerül kalapács alá a Sotheby's aukciósház árverésén. A bélyegritkaságot mintegy három évtizede fedezték fel újra, de hitelesítését csak alig tíz évvel ezelőtt kezdte meg Alan Holyoake brit üzletember és filatelista, miután birtokába került a The Wallace Document.

Holyoake kutatásának eredményeként az okmányt a londoni Királyi Filatéliai Társaság (2016) és a Brit Filatéliai Szövetség (2015) hitelességi tanúsítványokkal látta el, majd ezt követően a washingtoni Smithsonian Nemzeti Postai Múzeumban állították ki.

„Ez az első bélyeg, minden bélyeg előfutára, és egyértelműen a filatéliatörténet legfontosabb darabja.

Bár világszerte számos rendkívül fontos bélyeg található állami és magángyűjteményekben, ez az a bélyeg, amely elindította az általunk ismert postai rendszert” – hangsúlyozta jelentőségét Henry House, a Sotheby's szakértője.

101025-24-001-1-132108.jpg

Penny Black, a világ első postai bélyege (Fotó/Forrás: Bélyegmúzeum)

1840 előtt a címzett fizette a postaköltséget. A brit postai reform során a bélyegek tervezésére pályázatot hirdettek, amelyre 2600 javaslat érkezett. A bizottság végül a fiatal királynő, Viktória portréja mellett döntött, részben azért, mert a William Wyon 1834-es kámea medálja alapján Charles Heath által készített vésetet igen nehéz volt hamisítani. A bélyeg tetején a "postage" (posta), alján az értéket jelző „one penny” (egy penny) felirat, felső sarkaiban csillagszerű szimbólumok, alsó sarkaiban a bélyegíven való helyét jelző betűk vannak.

A kibocsátó ország nevét nem tüntették fel, a brit bélyegeken – a világon egyedüliként – a mai napig is csupán az uralkodó portréja szerepel.

Az első postabélyegeket 1840. május 1-jén bocsátották ki, és hivatalosan május 6-tól használhatták fel őket. A félunciás leveleket bérmentesítő, teljesen fekete Penny Black alig több mint egy évig volt forgalomban, mert a vörös bélyegzőt alig lehetett látni rajta, sőt könnyen le is lehetett törölni, hogy a bélyegeket így újra felhasználják. Az egyunciás leveleket a Twopence Blue bélyegekkel portózták. A kincstár 1841-ben áttért a fekete tintás érvénytelenítő bélyegző használatára, és kibocsátotta a vörös színű Penny Redet.

A postai reform, amelynek keretében a bélyeget is kiadták, Robert Wallace parlamenti képviselő nevéhez is fűződött. Az árverésen licitálni lehet a The Wallace Document elnevezésű dokumentumra is, amelyet a világ filatéliatörténetének legfontosabb darabjaként tartanak számon. Az 1840-ben, Wallace számára készült albumban két rendkívül fontos filatéliai relikvia szerepelt: a Penny Black és a Mulready Stationery próbabélyege, amelyet a kormány a postai előfizetés alternatívájaként rendelt meg.

A Wallace dokumentumok 1855-ben a Caldwell családhoz kerültek Skóciába. 1991-ben a Cavendish filatéliai aukción egy tengerentúli vevő vásárolta meg.

Fejléckép: A Penny Black egyetlen fennmaradt teljes íve (fotó:  Miles Willis / Getty Images Hungary)

180 éve adták ki a világ első bélyegét, a Penny Black-et

Kapcsolódó

180 éve adták ki a világ első bélyegét, a Penny Black-et

A világ első felragasztható postabélyege, az Egyesült Királyságban kiadott Penny Black forradalmasította a postai szolgáltatásokat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Tedd magad szabaddá! – itt a Mézesvölgyi Nyár programja

Bagossy Brothers, Havasi, Csepregi, Stohl, Alföldi, Thuróczy, Udvaros, Hernádi, Kálid, Peller, Oszvald – A padlástól a Brooklyni mesékig, Cseh Tamástól az operettig – 6 nagy koncerttel és 19 színházi előadással, „ezer színben” várja nézőit Pest megye legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Mézesvölgyi Nyár Veresegyházon.
Plusz ajánló

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Plusz interjú

Legendás öltözékek – Öltözékek legendái – Regőczy Krisztina kűrruhája a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításán Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető.
Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.