Plusz

Programkavalkád a Pestújhelyi Napok rendezvénysorozatán

2022.05.23. 13:50
Ajánlom
Idén huszonkilencedszerre kínál színes programot az érdeklődőknek a Pestújhelyi Napok május 26. és 29. közötti eseménysorozata, a Pestújhelyi Közösségi Házban. Fotópályázat, workshopok, igényes gyermekprogramok éppúgy elérhetők lesznek, mint prózából vagy zenéből szőtt estek.

Május 26-án, csütörtökön 18.30-tól az események ünnepélyes megnyitója egy kis visszatekintéssel/önreflexióval is szolgál: A Külvárosi Szalon 30 éve címmel nyílik kiállítás, s a 15. kerület polgármestere, Cserdiné Németh Angéla, valamint Kissné Breczek Margit rajzpedagógus mond ünnepi köszöntőt. Este fél nyolckor Gerendás Péter Máté Péter-estjére várják az érdeklődőket, Azért vannak a jóbarátok címmel. A koncertet jó időben a közösségi ház kertjében, esőgyanú esetén a színházteremben hallgathatják meg. Gerendás Péter Liszt-díjas művész koncertjének gerincét – ahogy az est címe is sugallja – a nagyszerű énekes, gitáros, zongorista, zeneszerző legendás dalai alkotják majd.

Május 27-én, pénteken 16 és 18 óra között Nyitott Műhely címmel a Textilvarázs és a Tűzvirág Tűzzománc szakkör alkotói kalauzolják munkájuk rejtelmei közt a látogatókat.

17.30 és 19 között a sörkorcsolyaverseny pályaműveinek kóstolása, majd az eredményhirdetés zajlik, a pestújhelyiek újpalotaiaknak és rákospalotaiaknak szóló kihívására egyébként május 25-én éjfélig lehet jelentkezni a [email protected] e-mail-címen, a sütemény fantázianevével és egy telefonszámmal. A pályaműveket május 27-én 14 óráig lehet leadni a Pestújhelyi Közösségi Ház recepcióján.

19 órától Szenesnek áll a világ címmel Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János színész-énekes házaspár Szenes Iván slágereinek segítségével szól a férfi-nő kapcsolat csúcsairól, mély völgyeiről és a kettő közti emelkedőkről és lankákról. A produkciót rossz idő esetén a színházteremben, meleg estén a Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH) kertjében kísérheti figyelemmel a közönség.

Május 28-án, pénteken délelőtt 10-től a neves pestújhelyi családok emlékhelyeit járhatják végig az érdeklődők Pintér Zsuzsanna, a Pátria Egyesület vezetőjének kalauzolásával a rákospalotai temetőben. A gyülekező a sírkert bejáratánál található mindenki sírjánál lesz.

Aznap 10 órakor a kicsiknek egy sokkal vidámabb program is kezdődik, kifejezetten a gyerekeknek a Pestújhelyi Közösségi Házban: Marék Veronika Boribon és a 7 lufi című gyermekelőadása elsősorban a legifjabbak, no és kísérőik szíves érdeklődésére számít. Marék Veronika szeleburdi mackója, Boribon már hatvan éve a gyerekek kedvence széles e világon – e mesével a veszteség és a boldogság közti utat rója a méltán népszerű művészházaspár, Rezes Judit és Szabó Győző tolmácsolásában, legnagyobb gyermekük közreműködésével.  

A május 28-án, pénteken 14 órától kezdődő programmal egy későbbi, augusztus 3-ai előadásra fókuszálhatunk: a Csokonai Nonprofit Kft. és a Terminál Workhouse együttműködésében ekkor,

augusztusban mutatják be a szerző, volt köztársasági elnök, író-műfordító Göncz Árpád 100. születésnapján, Mérleg című darabját.

A Mérleg egy újbóli találkozás története, egykori szerelmeseké, akik közül a Nő Amerikába költözött, a Férfi itthon maradt, s most a zord, erősen szocreál Budapesten ismét együtt töltenek egy rövid időt.

A darabba az alkotók kínálta ízelítő, így a főszerepeket játszó Varga Mária és Zsótér Sándor segítségével nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, remélhetően jövőbeni nézők. A Mérleg bemutatójára augusztus 3-án, a Csokonai Művelődési és Rendezvényházban kerül majd sor, Göncz Árpád születésének centenáriumán.

Ugyancsak május 28-i, szombati az a kiállításmegnyitó, melyre 15 órakor a Prizma Kör és a SeKépSeHang formáció vár mindenkit, hogy megtudhassuk végre, ki is nyerte A felszabadult ember című fotópályázatot, melyet a Prizma Kör és a PeKH közösen hirdetett olyan izgalmas témákban, mint az olvasó, zenélő, táncoló, gondolkodó, szerelmes, közlekedő, nyaraló és maszkos ember. A kiállítás augusztus 27-ig látogatható.

utazasakoponyamkorulscherer-123305.jpg

Utazás a koponyám körül (Fotó/Forrás: Csokonai Nonprofit Kft.)

Még mindig május 28., szombat, mikor is este egy klasszikus magyar író, Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című halhatatlanja kel életre a PeKH színháztermében, Scherer Péter előadásában és rendezésében, Parti Nóra és Marton Róbert közreműködésével.

Unom, unom ezt az egészet, unalmas a betegség és unalmas a halál is, nem rémületes, nem megrázó és felemelő, csak unalmas, mint egy gyáva, alattomos, kuncsorgó eb, ami nyomomba kullog

– fogalmaz egyebek közt fájdalmasan és ironikusan Karinthy szembenézve az egészségesek rémével: a gyógyíthatatlan betegséggel, az orvostudománnyal, a szánalommal és egyben a mindenség titkaival.

A kutatás eszköze és nyelve, ahogy Karinthytól ismerjük, a humor, az önirónia. Remek előadásra számíthat a közönség a Nézőművészeti Kft. előadásában.

A Pestújhelyi Napok záróeseményeként, május 29-én, vasárnap reggel 9-től 17 óráig családi és gyermeknapra várnak mindenkit a PeKH udvarába és kertjébe, ingyenes programokra. Lesz itt főzőverseny és focibajnokság, melyre regisztrálni a [email protected] e-mail címen lehet. 9.30-tól Ju Jitsu bemutató, 10-15 óráig Kézzel-lábbal-füllel-szájjal címen zenés kézműves foglalkozásokat tartanak, majd 11 órától gólyalábas maskarások utcaszínházi produkciója szórakoztat kicsiket-nagyokat.

Délután háromtól MAO Creative Crew, azaz a kiváló Modern Art Orchestra jazzegyüttes ifjúsági programja várja dobbal, bőgővel, zongorával és fúvósokkal mindazokat, akik többet szeretnének tudni a jazzről, az improvizációról és úgy általában a zenei kreativitásról.  Az interaktív – nyomokban zeneelméletet és zenetörténetet is tartalmazó – eseményre nemcsak a gyerekeket, akár az egész családot várják!

juhaszaniko-123944.jpg

Juhász Anikó gitárművész (Fotó/Forrás: Csokonai Nonprofit Kft.)

A Pestújhelyi napok záróakkordja Juhász Anikó gitárművésztől hangzik el, aki From The Heart című albumának anyagából játszik egyebek közt 19 órától – jó idő esetén a Pestújhelyi téren a Zenepavilonnál, rossz idő esetén a PeKH színháztermében. A gitárművész ujjai alól 2021-es megjelenésű lemezének dél-amerikai és klasszikus dallamvilágot elegyítő dallamait hallhatja a közönség.

29. Pestújhelyi Napok

2022. május 26–29.

május 26., csütörtök:

  • 18:30 – „A Külvárosi szalon 30 éve” – köszöntő és kiállításmegnyitó
  • 19:00 – Azért vannak a jó barátok – Gerendás Péter Máté Péter-estje. Jegyek  itt>>>

május 27., péntek

  • 16:00-18:00 – Nyitott Műhely, a Textilvarázs és a Tűzvirág Tűzzománc Alkotókör tagjaival – ingyenes
  • 17:00-19:00 – Sörkorcsolya-verseny – eredményhirdetés és kóstolás – regisztráció : [email protected])
  • 19:00 – Szenesnek áll a világ – a Nagyváradi Erzsébet–Vasicsek János színész-énekes házaspár zenés estje. Jegyek elérhetők itt>>>

május 28., szombat

  • 10:00 – Temetői séta
  • 10:00 – Hab a tortán – Marék Veronika: Boribon és a 7 lufi. Szereplők: Rezes Judit és Szabó Győző. Jegyek válthatók itt>>>
  • 14:00 – Göncz Árpád: Mérleg – ízelítő Varga Mária és Zsótér Sándor közreműködésével
  • 15:00 – A felszabadult ember – kiállításmegnyitó a Prizma Kör és a SeKépSe Hang közreműködésével
  • 19:00 ­– Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül – a Nézőművészeti Kft. előadása. Jegyek elérhetők itt>>>

május 29., vasárnap

  • 8:00-17:00 – Családi és gyermeknap a PeKH udvarán és kertjében – a programok ingyenesek
  • 15:00 – MAO Creative Crew – interaktív családi koncert
  • 19:00 – Juhász Anikó: From The Heart

A vasárnapi programok ingyenesek.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Gerendás Péter (Csokonai Nonprofit Kft.)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

A Hold is megáll egy percre – légibalett Vivaldira a Szigeten

Harminc méter magasan lebegő „szellemek” kísérik a Holdat, lenyűgöző légi táncot lejtve, a földön gigantikus zsiráfok bandukolnak fel s alá, máshol színes óriási papagájok játékos energiával töltik be a teret, hatalmas vitorlák lebegésében pedig a kortárstánc és cirkusz fúziója is felbukkan.
Plusz ajánló

Nem csak könyvmolyoknak… – egész nyáron át tartó fesztivál kezdődik a PIM kertjében

Idén nyáron is folytatódik az Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri fesztiválsorozata, a KertLabor, amikor a kertbe költöznek a múzeum programjai. Az egész nyáron át tartó fesztivál keretében júliustól egészen szeptemberig várják látogatókat performanszokkal, zenés felolvasóestekkel, kerti koncertekkel, közös népdalénekléssel és családi programokkal a klasszicista palota Károlyi-kerttel egybenyitott udvarán. 
Plusz hír

Francia komédia és történelmi dráma is látható Kőszegen

A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban több mint 50 különféle programmal várja a közönséget. Július 10. és 20. között idén is megrendezik – a nyári évad félidejében – a Köz-Játék Fesztivált.
Plusz ajánló

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Ifjú csillagok a művészet széles birodalmából – TehetségKert a VeszprémFesten

A jazz, a klasszikus és a népzene mellett a tánc is főszerephez jut a TehetségKert-előadásokon. A Veszprémvölgyben álló jezsuita templom falai között különböző művészeti ágak legígéretesebb fiatal tehetségei mutatkozhatnak be.