Hogyan lépett be az életedbe a zene?
Gyakorlatilag beleszülettem a zenébe. Édesapám és a rokonságom egészen az ükapámig visszamenőleg zenészek voltak, erről fotók és dokumentumok is vannak. Akkoriban ez a mesterség apáról fiúra szállt, de édesapámnak két lánya született, úgyhogy azt gondolta, majd zenetanárok leszünk. Ennek érdekében rengeteg áldozatot hozott. Egy pici faluban nőttem fel, ahol nem volt zeneiskola, ezért hetente többször vitt minket egy szomszédos településre tanulni. Végül mind a ketten zenetanárok lettünk a nővéremmel, szóval tényleg azt gondolom, az út egyértelműen adott volt.
Békéscsabára kerültem zeneművészeti szakközépiskolába, zongora szakra. Emellett természetesen énekeltem kórusban és különböző zenei csoportokban, klasszikus zenei háttérrel. Ezért mentem tovább a Pécsi Tudományegyetemre, ahol ének-zene tanár, karvezető szakon végeztem. Ugyanakkor a családom inkább a szórakoztató zenei műfajban mozgott, ami engem is nagyon érdekelt, ezért később elvégeztem egy jazzének képzést is. Azóta főként jazz formációkban énekelek, bár volt egy-két bluesos kitérőm is.
Radóczy Jusztina, a Mester-M díjátadón (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
Mi az a pont, ami eldöntötte, hogy nemcsak előadóművész leszel, hanem hatalmas hangsúlyt kap a működésedben a tanítás?
Amikor elvégeztem a jazzének képzést, azt láttam, hogy óriási igény van a fiatalok részéről a könnyűzenei műfajok tanulására. Ezért indítottam el a saját énekstúdiómat, ahol popot, jazzt és alternatív műfajokat is tanulhatnak. Amikor a Leőwey Klára Gimnáziumba kerültem, ott zenekaros formációkat kezdtem szervezni. Volt olyan év, amikor tíz együttes működött az iskolában, nagyon különböző stílusokban. Emellett a klasszikus vonalat is megtartottuk: van kamaracsoport, népdalos énekegyüttes, két kórus. Most talán öt-hat zenekar működik. Itt az iskolában is azon dolgozom, hogy a diákokat a zene minden irányába segítsem.
Speciális iskolának tekinthető az intézmény?
Nyelvi és természettudományos képzéseink vannak, valamint működik az Arany János Tehetséggondozó Program is, de nincs zenei tagozat, ezért külön munka bevonzani azokat a diákokat, akik már tanultak zenét. Nem az a cél, hogy csak kiemelkedő hangszeres tudással rendelkezőket gyűjtsünk össze.
Elég, ha valaki alap szinten tud játszani a hangszerén, és már be is tud kapcsolódni egy zenekarba.
A közös zenélés élménye olyan lendületet ad a diákoknak, hogy a zeneiskola elvégzése után nem teszik félre a hangszerüket, hanem tovább használják. A foglalkozások szakkörként működnek, és igyekszem minden zenei területen megtalálni azokat, akik szívesen folytatják. A legfontosabb számomra az élmény: hogy jól érezzék magukat, közösségben legyenek, és kapjanak valami pluszt. Ez ma egyre nehezebb, mert a digitális világ rengeteg impulzust ad, és az „offline” élményeket nehezebb vonzóvá tenni.
Akkor jól értem, hogy a közös zenélés vonzza be a tehetségeket?
Igen. Például, aki engem a Mester-M Díjra jelölt, Wunderlich Márton, ő eredetileg matek-fizika szakon tanult, és mérnök akart lenni. Amikor először hallottam hegedülni, azt kérdeztem: miért nem zenei pályán van? Azt mondta, mérnök lesz, én pedig azt, hogy ehhez még lesz egy-két szavam. Be is vontam mindenféle zenei projektbe: kamaracsoportba, zenekarokba, versenyekre jártunk. Ezek az élmények végül abba az irányba vitték, hogy a Zeneakadémiára jelentkezzen, amit el is végzett, és ma hegedűművész. Szóval igen, a közösségi és színpadi élmény óriási lökést tud adni.
Radóczy Jusztina a díjátadón szereplő videón (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
Pécs ilyen szempontból egy nagyon alkalmas terep, ha belegondolunk abba, hogy hány legendás zenekar jön onnan, és ott a Kodály Központ is, ami mégiscsak egy jelentős klasszikus zenei center.
Igen, és az is nagyon jó, hogy a Kodály Központ nyitott a különböző műfajokra. A saját tanítványaimmal rendszeresen szervezek oda Befutók címmel koncertet, ahol fiatal énekes tehetségeket mutatunk be, főként könnyűzenei műfajokban. Ez hatalmas élmény nekik, és sokszor innen indul el bennük az a gondolat, hogy komolyabban foglalkozzanak a zenével.
Mit tanulsz a gyerekektől?
Mindenekelőtt türelmet, elfogadást és természetesen rengeteg örömöt is kapok. Mostanában fogalmazódott meg bennem, mennyire hálás vagyok ezért. Azt kívánom nekik, hogy legyenek olyan szeretetteljes munkakapcsolataik az életben, mint amilyen köztünk, mint tanár és diákok között van. Sokan közülük „anyunak” szólítanak.
Olyan szoros a kapcsolatunk, hogy akár éjszaka is felhívhatnak, megkereshetnek bármilyen problémájukkal.
Ez egy baráti, mégis jól működő tanár-diák viszony. Így nagyon sok feladatot rájuk lehet bízni, és örömmel vesznek részt mindenben.
Te kit tekintesz mesterednek?
Sok mestert tudnék mondani, karnagyok, zongoratanárok, énektanárok – rengeteg ember hatott rám. Valójában minden tanáromtól tanultam valamit, nem csak a zenei értelemben. Illetve muszáj megemlítenem, hogy alapvető tevékenységeimmel párhuzamosan újságíróként is dolgoztam, és számomra valamennyi interjú felért egy tanórával. Egyszer Kocsis Zoltánnal beszélgettem, aki egy idő után visszakérdezett: „Mondja, maga zenész?” – erre igazán büszke vagyok, és azt gondolom, hogy nemcsak a konkrét mesterek, hanem mindenki hozzátett ahhoz, hogy ma azt a tudást adhassam tovább, ami bennem van.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Radóczy Jusztina, a Mester-M Díj kitüntetettje (forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
hírlevél
