Plusz

Retró űrvárost viszünk a 2017-es Velencei Biennáléra

2016.09.17. 11:52
Ajánlom
Petrányi Zsolt és Várnai Gyula Békét a világnak! című projektje a '60-as évek stílusában mutatja be a hidegháború és a világbéke disszonáns utópiáját.

A Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé nemzeti biztosa, Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását. A pályázat eredményét a Ludwig Múzeum honlapján tették közzé, ahol a nyertes pályamű mellett a többi pályázat is megtekinthető. 

60s

60s (Fotó/Forrás: ludwigmuseum.hu)

A 2016. június 13-án kiírt pályázatra összesen 12 pályamű érkezett be. A nyertes Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész Békét a világnak! (Peace on Earth!) című projektje lett, ami a második világháború utáni hidegháborús korszak egyik utópiáját, a világbéke eszméjét helyezi a jelen megváltozott viszonyai közé egy többszörös perspektívájú reflexiós folyamatba ágyazva.

beke

beke (Fotó/Forrás: Szűcs Gyula)

A kiállítás látvány- és tárgykultúrájában az 1960-as évek óta Kelet-Közép-Európában is felbukkanó békemozgalmak nyelvezetét idézi, miközben arra hívja fel a kortárs közönség figyelmét, hogy a jövőképek valamikor pontosan körülírtnak hitt víziói végül utópiák maradtak. Ezzel napjaink bizonytalan, háborúk és nemzetközi konfliktusok által fenyegetett világában azt a reményt sugallja, hogy létünk ma sem determinált, alakításában mi is aktív szereplők lehetünk.

A kiállítás egyszerre idézi fel a tudás által mindent legyőzni képes modern ember képét és a magára maradt, vízióitól megfosztott ember elhagyott világának nyugtalanító képét, amelyet a közép-kelet-európai „mindent túlélés” finom iróniájával árnyal – olvasható a zsűri értékelésében.

urvaros

urvaros (Fotó/Forrás: Szűcs Gyula)

Petrányi Zsolt művészettörténész jelenleg a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője. A Műcsarnok igazgatójaként 2005–2011 között betöltötte a Velencei Biennále nemzeti biztosi tisztét, 2003-ban pedig a magyar pavilon kurátora volt. A Dunaújvárosban élő és alkotó Várnai Gyula képzőművész eddigi pályáját a műfaji sokoldalúság jellemzi, munkásságában tudományos és populáris elemeket használ fel leegyszerűsített házilagosságra utaló kombinációkban, amivel nemcsak korrajzot, hanem a közép-európai kultúra karakterjegyeit is megmutatja.

Az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálét 2017. május 13. és november 26. között rendezik meg. A kiállítás főkurátora Christine Macel, a párizsi Pompidou Központ vezető kurátora.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Április, rügyfakadás, újcirkusz – jön a II. MUCH Cirkuszfesztivál

Április 4. és 6. között rendezik meg a Trafóban a második MUCH Fesztivált, amellyel a hazai, térségbeli és nemzetközi kísérleti cirkuszművészetet ünneplik a szervezők.
Plusz ajánló

Tavaszi dallamokkal érkezik az áprilisi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz ajánló

Tedd magad szabaddá! – itt a Mézesvölgyi Nyár programja

Bagossy Brothers, Havasi, Csepregi, Stohl, Alföldi, Thuróczy, Udvaros, Hernádi, Kálid, Peller, Oszvald – A padlástól a Brooklyni mesékig, Cseh Tamástól az operettig – 6 nagy koncerttel és 19 színházi előadással, „ezer színben” várja nézőit Pest megye legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Mézesvölgyi Nyár Veresegyházon.
Plusz ajánló

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Plusz interjú

Legendás öltözékek – Öltözékek legendái – Regőczy Krisztina kűrruhája a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításán Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető.