Ricardo és Carlo Broschi

Riccardo Broschi

Nápolyban tanult ahol első operáját („La vecchia sorda”, 1725) is bemutatta. További művei mind opera seriák amelyek 1728 és 1735 között keletkeztek. 1734-ben valószínűleg elkísérte öccsét Londonba az Artaserse bemutatójára. A mű Hasse operáján alapuló pasticcio, amelyből Broschi egyes áriákat díszítéssel látott el („Son qual nave ch’agitata”), vagy betétáriákat komponált öccse számára („Se al labro mio”). 1736-ban a württembergi herceg zeneszerzőjévé nevezte ki, és ekkor szerezte utolsó operáját a Stuttgartban bemutatott Adriano in Siriát. 1737-ben a herceg meghalt, a stáb feloszlott és Broschinak új állás után kellett néznie. Nápolyba utazott, ahol még segédkezett egy a Leo Demetrióján alapuló pasticcio színrevitelében, de további megbízásokat nem kapván Madridba utazott öccséhez, és a zeneszerzői pályát a diplomata karrierre cserélte.

Carlo Broschi (Farinelli)

Művei

Jelentősége főként abban áll, hogy kiváló öccse (Carlo Brosch vagyis Farinelli) számára írt operákat (aki különben szintén zeneszerzővé avanzsált hangja megkopásával, „Che chiedi, che brami”), illetve más szerzők műveinek megfelelő részeit fivére hangjára adaptálta. Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy nem csekély zeneszerzői talentummal bírt, amit fényesen igazol, hogy kortársai (pl. Vivaldi) gátlástalanul használták legjobb áriáit, mint kasztrált énekeseik képességeit bemutató zenei „tűzijátékokat”.

La vecchia sorda (opera buffa, 1725)

L’isola di Alcina (opera seria, 1728)

Idaspe (opera seria, 1730, „Ombra fedele anch’io,” „Qual guerriero in campo armato”)

Ezio (opera seria, 1731)

Arianna e Teseo (opera seria, 1731)

La Merope (opera seria, 1732)

Anagilda (opera seria, 1735);

Adriano in Siria (opera seria, 1735).