Plusz

Rovás Tavaszi Fesztivál Kassán

2012.04.19. 12:59
Ajánlom
A Rovás Polgári Társulás első tavaszi fesztiválja a kortárs magyar művészet seregszemléje és egyben főpróba is.

Csütörtökön kezdődik és egy hónapon át, egészen május 20-ig tart az első kassai Rovás Tavaszi Fesztivál. „Jövőre Kassa lesz Európa egyik kulturális fővárosa, mi pedig szeretnénk, ha erős lenne a magyar művészeti jelenlét az egész éves rendezvénysorozaton" - mondta Szabó Ottó, a Rovás Polgári Társulás művészeti vezetője.

Csütörtökön Andráskó Péter festőművész kiállításának megnyitójával indul el az egy hónapon át tartó Rovás Tavaszi Fesztivál, amelynek előzménye a tavaly szintén először megtartott, szintén a Rovás által szervezett őszi fesztivál volt a kelet-szlovákiai városban. Pénteken Gál Tamás és Lakatos Róbert Jöttünk külhonból című színházi estjére várják a közönséget, majd szombaton Rovátka játszóházba a kisebbeket. Április 24-én Ján Gaspar Kassai képeslapok (Kosice. Pohl'ady do histórie mesta na starych pohl'adniciach) című könyvének bemutatóját tartják. A szerző a Kassai Tudományos Könyvtár igazgatója, aki a kassai képeslapok legnagyobb gyűjteményével rendelkezik és negyven éve kutatja Kassa és lakosainak történetét.

A fesztivál további napjain filmvetítéseket, koncerteket, tudományos előadásokat láthat és hallhat a közönség, sőt a kovácsmesterség fogásait bemutató workshopot is tartanak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Klasszikus

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Színház

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Vizuál

Az ókori Mezopotámia művészetét bemutató, átfogó kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban

Az Istenek és démonok királysága – Mezopotámia Kr. e. 1000-500 című tárlat október 5-én nyílik meg, és egészen február elejéig látogatható. A szervezők szerint hasonló léptékű kiállítás tízévente csak egy-kettő van a világban.
Klasszikus

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Plusz ajánló

„Mindannyian egyek vagyunk” – szimfonikus Ady-koncert Dunaszerdahelyen

Október 7-én, Dunaszerdahelyen hallhatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal című előadást, amelyen a költő versei zenekari kísérettel szólalnak meg. A nagy sikerrel futó produkció már több határon túli településen megnyerte magának a hallgatóságot.
Plusz ajánló

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a jazz és a könnyűzene legjava is Budapestre jön az új évben.
Plusz ajánló

Jókedvű találkozások és őszi hagyományok – idén októberben rendezik meg a Komáromi Borkorzót

Az október 3. és 5. között tartott fesztivál a jó italok szerelmesei mellett a zenerajongókat, sőt mindazokat várja, akik szeretik kellemes hangulatban, jó társaságban eltölteni a szabadidejüket.
Plusz ajánló

„A szülőföldön is van jövő” – a Mezőség kultúrája elevenedik meg a 26. Őszi Fesztiválon

Szeptember 30. és október 6. között rendezik meg Szamosújváron a 26. Őszi Fesztivált, a Mezőség egyik legfontosabb kulturális eseményét. A rendezvény változatos programokat kínál, lehetőséget biztosítva a régió fiatal tehetségeinek bemutatkozására