Plusz

Soros György alapítványa 360 millió forinttal támogatja a függetleneket

2019.07.04. 14:10
Ajánlom
A Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke, Patrick Gaspard jelentette be, hogy a Soros György által alapított társaság 360 millió forintot adományoz a Summa Artium művészettámogató szervezetnek – írja a Népszava.

Mint írják, a Summa Artium azzal a céllal jött létre, hogy „a független művészek számára elérhetővé tegye a vállalati és magánszektorból érkező támogatásokat”. Patrick Gaspard hangsúlyozza:

nem kívánnak beleszólni abba, hogy ki és mi részesülhet a támogatásból.

A döntést így indokolta: „Mindannyian tudjuk, hogy manapság Magyarországon a kormányzati ellenőrzés árnya mindent beborít, a kultúrát és a művészetet is.

Júniusban például a kormány bezárta az 1956-os magyar forradalom történetét kutató 1956-os Intézetet, melynek látásmódja eltér attól a narratívától, amelyet a kormány sugall a forradalomról. Láttuk azt is, ahogy a társadalomtudományok területén élen járó regionális központot, a CEU-t arra kényszerítik, hogy egyetemi campusát Budapestről Bécsbe költöztesse át. A parlament a napokban fosztotta meg a Magyar Tudományos Akadémiát az önállóságától, és kényszeríti jogos tulajdonának átadására. Magyarország, a rendszerváltás minden reményét megcsúfolva, nem a szabad gondolat, a művészet szabadságának hazája többé.

Ilyen időkben a művészek jelenítik meg függetlenségükkel és a sokféleségükkel a társadalom kollektív lelkiismeretét. Kiállnak és megkérdezik: kik vagyunk és miképpen élünk együtt? Nem fogadják el, hogy a kultúrát a politikai szempontok alapján osztogatott pénz határozza meg” – fogalmaz Patrick Gaspard, aki azt reméli, hogy a támogatással megvalósulhatnak azok a művészeti és kulturális projektek, amelyek jelenleg nem kaphatnak állami támogatást.

Patrick Gaspard szerint a Nyílt Társadalom Alapítvány nemcsak Magyarországon szeretné támogatni a független művészi hangokat, hanem a világ minden táján.

(Címlapkép forrása: Getty Images)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.