Plusz

Sounds of silence

2011.04.25. 08:00
Ajánlom
Pár évvel ezelőtt az interneten böngészve találtam egy videót egy bizonyos Simon Bolivar Youth Orchestra koncertjéről.

A venezuelai szimfonikus zenekar egy nagyobbacska koncertteremben, talán a koncert záródarabjaként Bernstein Mambo című művét játszotta. Néztem ezt a felvételt és alig hittem el, hogy komolyzenész képes lehet ilyesmire. Az egész zenekar latin-amerikai temperamentummal, virtuóz módon, teljes önkívületi állapotban játszott és táncolt (!), élükön pedig egy hosszú, göndör hajú, bohókás kinézetű fiatalember vezényelt, természetesen fülig érő szájjal. Ő volt Gustavo Dudamel.

Mondanom sem kell, hogy ettől fogva próbáltam minden információt begyűjteni erről az ifjú karmesterről; sajnos nem sok sikerrel. 2007-ben aztán eltűnt a régen megtalált videó, helyette felkerült egy másik, ahol ugyanezt a darabot játssza ugyanez a zenekar, de immár nem kevésbé rangos eseményen, mint a BBC Proms gálán. S ezzel egy időben egyre több információ vált számomra elérhetővé Dudamelről, mint kiderült minden idők legfiatalabb a karmesteréről - előtte 18 évesen még soha senki nem vált egyetlen zenekar zenei igazgatójává sem. Húszas évei során vendégkarmesterként a világ legkiválóbb zenekarait vezényelhette, miközben a Göteborgi Szimfonikusok, illetve a Simon Bolivar Youth Orchestra zenei igazgatójakét is dolgozott (és dolgozik még ma is). 2009-ben pedig, 28 évesen már a Los Angeles-i Filharmónia vezető karmestere lett.

Hónapok óta vártam tehát ezt a koncertet, sokat fantáziáltam arról, mire lehet képes a világ egyik legjobb zenekara és legtehetségesebb karmestere együtt. Műsoron Gustav Mahler IX. szimfóniája volt. Ez külön fejtörést okozott, mert ugyan a zenekartól nem meglepő ennek a darabnak az előadása, kifejezetten progresszivitásukról, előremutató gondolkodásukról híresek, s Dudameltől sem idegen Mahler zenéje, de ez a mű valami egészen mást ígért. Mahler babonásan félt megírni ezt a szimfóniát, a kilencediket, hisz Beethoven, Schubert és Bruckner is a kilencedik szimfóniájuk megírása után haltak meg. Félelme nem volt alaptalan, soha nem hallhatta utolsó szimfóniájának előadását. A félelem, a halál gondolata hatja át a zenét is. Nem tudtam, mit kezdhet vajon egy harmincéves ember a halál ilyen mértékű közelségével, mert itt nem elegendő a nagyfokú zenei képzettség vagy érzelmi intelligencia, ehhez tapasztalat kell.

Dudamel viszont pofonütött mindenkit, aki fiatalsága miatt tapasztalatlannak, éretlennek vélte őt, bizonyságot adott arról, hogy megérdemelten vezényli ezt a zenekart. Mindent megvalósított, ami Mahler zenéje megkívánt. A szimfónia körüljárja a halált, megmutat mindent, amit az ember a halálról gondol, s erre a hátborzongató utazásra ellenállhatatlanul ragadott magával minket a zenekar. Az első tétel panaszosságát, s egyben lemondó rezignáltságát a vonósok, elsősorban a hegedűsök, hihetetlen érzékenységgel, ha kellett, szenvedéllyel fogalmazták meg. A második tétel valódi tánctételként szólt, mégsem szívesen perdült volna táncra a hallgatóság, mert ez a tánc haláltánc, nem az önfeledt szórakozásról, hanem az élet kigúnyolásáról szól. A harmadik tételben még az eddigieknél is több gúny jelent meg, melyet a kürtszekció szordínós dallamai húsbavágóan érzékeltettek. A kürtösök egyébiránt pontosságukkal, szenvedélyes, érzelmes játékukkal még ebből a zenekarból is kiemelkedtek, igaz, nem érdemes egyenként dicsérni a zenekar tagjait, vagy akár hangszercsoportokat, az egész zenekar hibátlanul játszott, s ez alatt nem csak a hangok tisztaságát vagy a ritmikai pontosságot értem: mindig, mindenki tudta, hol van helye, s mit kell tennie. Azt hiszem, ezt nevezik zenei alázatnak.

Az, hogy a zenekar kiválóan játszik majd, várható volt, azonban ehhez sokat tett hozzá, hogy látszott, a karmester és a zenészek igazán együtt zenélnek, együtt lélegeznek. Dudamel kézmozdulatai nem csak a robbanó tempó- és hangerő-váltásokban, hanem például a szólisták által megszólaltatott színekben is leképeződtek.

Az utolsó tételben pedig megtörtént a csoda, amit ez előző három tételben felépítettek a zenészek. Megannyi érzelmi hullámzás után, a karmester most nyugalomra intette a zenekart, mégis ez a nyugalom volt a legfájdalmasabb. Ez a hatalmas létszámú zenekar olyan pianókat játszott, hogy sokszor szinte már csak sejteni lehetett, hogy még játszanak, a negyedik tétel harmóniái így folytak-ömlöttek egymás után, egyre elcsendesedve, egyre közelítve a véghez. Majd az utolsó hangokat eljátszó csellista is elemelte vonóját a húrokról, Dudamel pálcát tartó keze azonban még a levegőben maradt. Lassan elkezdte leengedni, s majd' egy percbe telt, mire karja elfoglalta természetes helyét a teste mellett. Másképp nem is inthette volna le a zenekart, ez az egy perc néma csend része volt a zenének, ennek a csendnek hangjai voltak, mintha maga Mahler írta volna. A közönség lassanként felocsúdott és egy-két tétova mozdulat után őrjöngő tapsviharban tört ki.

Végtelenül szimpatikus és egyben tanulságos is volt, ahogy Dudamel fogadta sikert. A kötelező meghajlás után lelépett a dobogóról, a zenekarban elvegyülve hallgatta a szűnni nem akaró ovációt. Én meg csak gépiesen csapkodtam a tenyeremet és hiába nem akartam fukarkodni a „bravókkal", minden szó bennszakadt a mellkasomban. S most, hogy felidézem ezt a pillanatot, ismét elfogynak szavak. Ennyi hát: köszönjük, Mr. Dudamel!

  

Los Angeles-i Filharmonikusok

2011. február 3. 19:30 - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vez.: Gustavo Dudamel 

Mahler: IX. szimfónia

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„A művészeten sírni kiváltság” – Vásáry Tamás 85 éves

Augusztus 11-én nyolcvanöt éves Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Szent István Rend birtokosa, a nemzet művésze.
Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Tánc

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.
Színház

Elhunyt Kerényi Imre

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz hírek

Parazita élt a szemében - képet festett róla

Sok művész merít ihletet az saját élményeiből, akár szenvedéseiből - Ben Taylor viszont ennél is tovább ment: azt állítja, képének csak részben ő az alkotója.
Plusz ajánló

„A folyamatos mozgás tesz minket teljessé” – a Fidelio programjai a Sziget 6. napján

A Fidelio Színház- és Táncsátor hétfői kínálatában Cserepes Gyula lehámozza a nézők szégyenlősségét, miszerint a hangszer és a színpad érinthetetlen, a dél-koreai Silentium című produkció pedig bemutatja, hogyan töltődik fel a testünk és a lelkünk. Nézz be hozzánk!
Plusz ajánló

Egy férfi fantáziálásának megvalósulása – a Fidelio programjai a Sziget 5. napján

Repkednek a csókok, szétnyílnak a lábak, ringanak a csípők és magasba emelkednek a fenekek – mindez Roy Assaf Lányok című előadásában, amely után lehetőségünk van megnézni a fiúkról szóló verziót is ugyancsak ezen a napon. Vár a Fidelio Színház- és Táncsátor a Szigeten!
Plusz ajánló

A test mint dinamikus tárgy – a Fidelio programjai a Sziget 4. napján

A Fidelio Színház- és Táncsátor színpadán szombaton is álomszerű képek váltakoznak majd, miközben a kettősségből egység, ismeretlenekből pedig barátok alakulnak. Erre nyújt kiváló példát a Szlovéniából érkező Alien Express című előadás. Gyere el, és győződj meg róla!
Plusz ajánló

Mi rejlik egy félénk arc mögött? – a Fidelio programjai a Sziget 3. napján

Mi az, ami bezár és elválaszt minket? Mi az, ami megnyit és felszabadítja a korlátokat? A Fidelio Színház- és Táncsátor pénteki kínálatában szereplő produkciók segítenek megérteni, hogyan működik a fantázia, és hogyan konstruálunk új, párhuzamos valóságokat azért, hogy élhetővé tegyük jelenünket vagy újrarajzoljuk a múltunkat. Gyere el, és nézd meg, mennyivel több rejlik az emberben, mint azt elsőre gondolnád!