Plusz

Szabadon felhasználhatók lesznek Arnold Schönberg, Egry József és Sinclair Lewis művei

2021.12.22. 09:55
Ajánlom
Január 1-től szabadon felhasználhatóvá válnak a hetven éve, 1951-ben elhunyt alkotók művei, köztük neves írók, zenészek alkotásai – közölte az Artisjus.

A szerzői jogi védettség ez év utolsó napján minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1951-ben hunyt el. Ez azt jelenti, hogy most már mindenkinek joga van a korábban védett szellemi termékek – zenék, filmek, könyvek – felhasználására, újrapublikálására - közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület. Mint írták, a szellemi tulajdonjogok sajátossága, hogy – a fizikai tulajdontól eltérően – csak bizonyos ideig nyújtanak oltalmat a szerzőknek, feltalálóknak, jogtulajdonosoknak. A szerzői jog az Európai Unió szinte valamennyi államában – így Magyarországon is – megszületésüktől fogva védi a műveket a szerző halálától számított hetven évig. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotó-, film- és képzőművészeti, valamint építészeti alkotásokat.

A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára hagyatékot jelenthessenek az alkotások.

Az ezekből készült feldolgozások, átdolgozások, műfordítások azonban továbbra is mindaddig jogi oltalom alatt állnak, amíg az ezeket készítő szerzők halálától nem telik el a hetven év.

A zenei művek esetében a szerzőn kívül a hangfelvétel tulajdonosának és az előadóinak is vannak jogai, így egy lejárt szerzői jogvédelemmel rendelkező zenemű felhasználásánál ellenőrizni kell az előadó és a hangfelvétel előállítójának a jogait is. Bár a szerzői jogi védelem idővel lejár, átdolgozás esetén sem állíthatja azt az átdolgozó, hogy ő írta az eredeti alkotást. A feldolgozás útján létrejött új alkotás védelme viszont automatikusan újraindul.

A közkincsbe kerülő művek engedélykérés és jogdíjfizetés nélkül, tehát gyakorlatilag szabadon használhatók fel – feltéve, hogy az eredeti mű minden társszerzője, illetve a fordítója is legalább hetven éve elhunyt. Így külön engedélykérés nélkül nyomtathatók Egry József festményei képeslapokra, pólókra, és feldolgozhatók, újraértelmezhetők Arnold Schönberg zenéi.

A hetvenéves védelmi idő szabálya igaz akkor is, ha egy műnek az Egyesült Államokban csak később telik le szerzői jogi védettsége: az EU-n kívüli származású művek esetében az európai egységes védelmi időt kell figyelembe venni.

A származási hely hosszabb védelme itt nem érvényesül, így 2022-től már szabadon filmre vihetők Sinclair Lewis történetei.

Néhány további alkotó, akinek művei januártól közkincsbe kerülnek: Almásy László utazó, Afrika-kutató, felfedező, pilóta; Egbert van Alstyne amerikai dalszerző, zongorista; Lloyd C. Douglas amerikai író, evangélikus lelkipásztor; André Gide irodalmi Nobel-díjas francia író, esszéista; Hóman Bálint politikus, történész, egyetemi tanár, számos történelmi könyv szerzője; Makkai Sándor erdélyi magyar író, pedagógus, református lelkész, az Erdélyi egyházkerület püspöke; Andrej Platonov szovjet orosz író, filozófus, dramaturg és költő; Sigmund Romberg (Rosenberg Zsigmond), magyar származású amerikai zeneszerző; Henry de Vere Stacpoole ír író, A kék lagúna című könyv szerzője; Ludwig Wittgenstein osztrák filozófus.

Fejléckép: Arnold Schönberg (fotó/forrás: Arnold Schönberg Center, Vienna)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Fidi ül a fűben

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz gyász

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz interjú

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.
Plusz hír

Diákok és hobbizenészek is színpadra lépnek a Magyar Zene Háza Fringe-programjában

A tavalyi nagy siker után 2025 elején ismét meghirdette Fringe programját a Magyar Zene Háza. A március végi határidőig közel kétszázan jelentkeztek, közülük huszonhét produkció kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Zene Házában.