Plusz

Szakmai és közönségsikerek a Gyulai Várszínház 63. évadában

2026.08.24. 15:50
Megosztom
37 programmal, négy ősbemutatóval és több fesztivállal zárta 63. évadát a Gyulai Várszínház. A szakmai visszajelzések és a jegyárbevétel is sikeres szezont jelez, a színház továbbra is a könnyedebb produkciók mellett az elmélyültebb előadásoknak is teret kíván adni.

A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete augusztus 19-én értékelte a 63. évadot. Elek Tibor igazgató elmondta: június 26. és augusztus 18. között 37 programot, köztük négy saját, valamennyi esetben ősbemutatót, egy felolvasó-színházi bemutatót, két színházi és két zenei fesztivált rendeztek meg.

A Várszínpadon, a Tószínpadon és a Kamarateremben is számos teltházas előadás volt, a Tószínpadon pedig több alkalommal pótszékeket is be kellett állítani. Bár néhány produkció nézőszáma elmaradt a várakozásoktól, a teljes nézőszám csaknem megegyezett a tavalyival, miközben a jegyárbevétel jelentősen meghaladta az előző évit. Elek Tibor szerint az alacsonyabb érdeklődéshez hozzájárulhatott, hogy kevesebb turista érkezett Gyulára, illetve több olyan előadás szerepelt a programban, amely az elmélyültebb színházi élményt kereső közönséget szólította meg.

bodi-attila-ikrek-kiss-zoltan-2-154421.jpg

Szilágyi Áron és László Roland az Ikrekben (Fotó/Forrás: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház)

A tanácsadó testület értékelése szerint a Várszínház idén is gazdag és sokszínű évadot valósított meg. A legmaradandóbb élmények között említették többek között a Piaf-menet, a Barbárok, az Iszony, Az öltöny, a Volt egyszer egy…, az Angyal szállt le Babilonba, a Ház a blokkok között, az Anconai szerelmesek, a Cseresznyéskert és a Sátántangó előadásokat. A jegyeladások alapján a legnépszerűbb produkciók A Pál utcai fiúk, az Anconai szerelmesek, A muzsika hangja és A feleség negyvennél kezdődik voltak.

Fojtogató gazdatest és „kinderaktív” előadás – két premier Gyulán

Kapcsolódó

Fojtogató gazdatest és „kinderaktív” előadás – két premier Gyulán

A gyermeki kiszolgáltatottság két egészen eltérő színházi nyelven jelenik meg a Gyulai Várszínház legújabb bemutatóiban. Bódi Attila Ikrek című létmeséjét Árkosi Árpád rendezte, ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezése játékos metaszínházi kavalkádból jut el egy megrendítő fináléig.

Kiemelt szakmai figyelem övezte az évadot: eddig 15 kritika jelent meg a produkciókról, a Várszínházzal pedig többek között az M5 kulturális műsorai, a Bartók Rádió, a Klubrádió és a Katolikus Rádió is foglalkozott.

A szakmai érdeklődés különösen a négy saját bemutató iránt volt jelentős.

Bódi Attila Ikrek című darabját három fiatal vajdasági színész közreműködésével, Árkosi Árpád rendezésében mutatták be. A Volt egyszer egy… című családi előadás a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal és a Nemzeti Színházzal koprodukcióban készült. A 125 éve született Németh László Iszony című regényének színpadi változatát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával közösen hozták létre, Szabó K. István rendezésében. A Nobel-díjas Krasznahorkai László Sátántangó című regényének táncszínházi adaptációja a Kulcsár Noémi Tellaborral koprodukcióban valósult meg.

gyula_kissz-153546.jpg

Jelenet a Sátántangóból (Kulcsár Noémi Tellabor) (Fotó/Forrás: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház)

Görgényi Ernő polgármester szerint a könnyebben befogadható, zenés és szórakoztató előadások iránt általánosan nagyobb az érdeklődés, a Gyulai Várszínháznak azonban a komolyabb, elgondolkodtató produkcióknak is teret kell adnia. Hangsúlyozta: a Várszínház nem egyszerű nyári befogadóhely, hanem a magyar kultúra fontos szellemi műhelye, ahol új kulturális értékek születnek. A városvezetés ezt az irányt továbbra is támogatja; az önkormányzati támogatás mellett a színház több mint 80 millió forintot szerzett állami forrásokból és pályázatok révén.

iszony_kissz-153546.jpg

Sosovicza Anna és Rappert-Vencz Gábor az Iszonyban (Fotó/Forrás: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház)

Az évad szakmai elismeréseit is kiosztották. A Sík Ferenc-díjat Szabó K. István kapta az Iszony színpadi adaptációjáért és rendezéséért. A Havasi István-díjat a Kulcsár Noémi Tellabor egész társulata nyerte el a Sátántangó táncszínházi adaptációjáért. Az Őze Lajos-díjat megosztva Rappert-Vencz Gábor és Sosovicza Anna kapta az Iszony előadásában nyújtott alakításukért.

Fejléckép: Jelenet a Sátántangóból (fotó / forrás: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Plusz hír

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Plusz hír

Ukrán állami kitüntetést kapott dr. Both Miklós a Polyphony Project kutatómunkájáért

Borostyánszív-elismerésben részesült dr. Both Miklós zeneszerző, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója — az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért és nemzetközi megismertetéséért.
Plusz ajánló

10. alkalommal Nagy Hangszerválasztó – jubileumi zenei élmények várnak szeptemberben Budapesten

Kipróbálnád, milyen érzés egy cselló, dob vagy trombita mögé ülni? A szeptember 18–19. között 10. alkalommal meghirdetett Nagy Hangszerválasztó a Nagy Sportágválasztóval közösen várja a családokat a Merkapt Sportközpontban.
Plusz hír

A függetlenek is javaslatot tettek a közmédia átalakítására

Több mint százhúsz beadvány érkezett a kulturális tárca felhívására, mások mellett a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Producerek Szövetsége és Történelemtanárok Egylete is megosztotta javaslatait.