Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
A művészek, múzeumok és templomok városában a nagy sikerű rendezvénysorozat idén is változatos, igényes programokkal vár mindenkit. Egyházművészeti, vallástörténeti, építészeti, helytörténeti előadások, irodalmi programok Radnóti, Petőfi költeményeivel és istenes versekkel, KÉK-séták a templomok között, gyalogos és bringás templomtúra a Skanzenben, kreatív alkotás a templomkertben, az Év Műtárgya program a Szerb Egyházművészeti Múzeumban, kórus-, orgona-, klezmer-, cselló- és délszláv muzsika – csak néhány a színes események közül.
A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi vallási közösségek – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – és a város kulturális intézményei – Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, MANK Galéria, Skanzen, Szentendrei Tourinform Iroda – is bekapcsolódtak.
A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje háziasszonya Pájer Alma Virág színművész.
A hétvége során a programhelyszíneken és a Ferenczy Múzeumi Centrum közösségi oldalain gyűjtést szerveznek a szentendrei Karitász számára.
Az adományokat gyermekek nyári táboroztatására fordítják. A fesztivál ideje alatt a programokon ingyenesen lehet részt venni, de akinek lehetősége engedi, adományával támogathatja a gyűjtés célját.
A hétvége programjai karszalaggal látogathatók. A karszalagokat a programhelyszíneken lehet átvenni. Karszalaggal a Ferenczy Múzeumi Centrum valamennyi kiállítása és a MANK Galéria kiállítása belépőjegy nélkül megtekinthető a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén.
Programok:
2023. szeptember 8. péntek
16:00 Ünnepélyes hétvége-megnyitó kiállítással, verses délutánnal – Református templom, Rákóczi Ferenc u. 14.
Rámpatárlat – A te feladatod
Betekintés a Jézussal feltöltődött, reményteli életbe.
Verses délután Rajkai Zoltán színésszel
Beszélgetés és versek az Istennel élt életről.
16:00 – 18:30 KÉK séták a templomok között (A séta a Dumtsa Jenő utca 15. elől indul.)
Regisztráció szükséges: [email protected] vagy: 06 26/317-965, 06 26/317-966
16.30 – 18.00 Kreatív gyerekprogram a MANK-kal – Preobrazsenszka templom kertje, Bogdányi út 42.
17.00 Shabbat fogadás Radnóti Zoltánnal, a budapesti rabbiság vezetőjével – Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.
18.00 (Szét)szakító szilárdság – Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.
Radnóti Miklós és Vajda Lajos – két tragikus sorsú művész –, akik egymás kortársai voltak.
19:00 Falusi Mariann: Klezmer koncert – Vujicsics Tihamér tér
Közreműködnek Darvas Kristóf és zenésztársai.
20:30 Szent Efrém Férfikar koncertje – Szent Péter-Pál templom, Kucsera Ferenc u. 1.

A Pozsarevacska templom – Dr. Golub Xénia művészettörténész előadása (Fotó/Forrás: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum)
2023. szeptember 9. szombat
11:00 Istentisztelet orgonakísérettel (Nyárádgálfalvi unitárius templom, XI-15)
12:00 Klasszikus zenei koncert (Nyárádgálfalvi unitárius templom, XI-15)
14:00 Gyalogos templomtúra – Találkozási pont: Unitárius templom
Állandó kézműves programok (szombat – vasárnap, Skanzen, Sztaravodai út):
fakereszt-készítés (Fa-háza, X-3), rózsaablak-készítés üvegfestéssel (Kiskedei kultúrház, XI-17), imakönyv-készítés papírból (Jánossomorjai lakóház, X-5)
14.00 A Belgrád Székesegyház és a szentendrei szerb ortodox templomok építéstörténete - Vukovits Koszta művészettörténész előadása
Belgrád Szerb Püspöki Székesegyház, Alkotmány utca
14.00–16.00 Kreatív gyerekprogram a MANK-kal – Preobrazsenszka templom kertje, Bogdányi út 42.
15:00-17:30 KÉK séták a templomok között (A séta a Dumtsa Jenő utca 15. elől indul.)
Regisztráció szükséges: [email protected] vagy: 0626/317-965, 0626/317-966
15:00 A művésztelep alapítóinak falképei a várdombi plébániatemplomban – Bodonyi Emőke művészettörténész előadása csellómuzsikával – Keresztelő Szent János plébániatemplom, Templom tér 1.
Csellón közreműködik: Simkó-Várnagy Mihály
16:00 Az év műtárgya a Szerb Egyházi Múzeumban – Szerb Egyházi Múzeum, Fő tér 6., bejárat a Görög utca felől.
Keresztre feszített Krisztus újszövetségi jelenetekkel. Zsivkovics Mihály budai ikonfestő alkotása – 1803.
17:00 Capella Savaria koncert – Péter Pál Templom, Kucsera Ferenc u. 1.
Szólisták: Bertalan Andrea (fuvola), Kalló Zsolt (hegedű).
18:00 Égre nyíló kert – Református templom, Rákóczi Ferenc u. 14.
A Szentendrei Református Gyülekezet ebben az órában kinyitja kapuit, hogy megmutassa: milyen az, amikor egy régi templomot élő közösség tölt be.
19:30 Trüffel Quartet koncertje – Evangélikus templom, Luther tér 1.
Bánhegyi Tünde – első hegedű
Lajhó Barbara – második hegedű
Kusz Viktória – brácsa
Kószás Ágnes – cselló
21:00 VIGaD együttes koncertje – Vujicsics Tihamér tér
ViGaD – Virtuóz Délszláv Tamburazene
Csőke Dávid – hegedű, brács tambura, szaxofon
Eredics Vince – harmonika
Zetelaki Dániel – tambura
Zetelaki Gáspár – tambura, darbuka
2023. szeptember 10. vasárnap
07:00 Csobánkai zarándoklat
Szeretettel vár a katolikus gyülekezet a hagyományos zarándoklatukon minden kedves látogatót!
Találkozó 07:00 órakor a Keresztelő Szent János Plébániatemplom előtt, Templom tér 1. Zárómise 11:30 órakor a csobánkai Szentkútnál.
11:00 Bringatúra
Regisztráció szükséges: skanzen.hu
Állandó kézműves programok (szombat – vasárnap, Skanzen, Sztaravodai út):
fakereszt-készítés (Fa-háza, X-3), rózsaablak-készítés üvegfestéssel (Kiskedei kultúrház, XI-17), imakönyv-készítés papírból (Jánossomorjai lakóház, X-5).
14:00, 15:00 Kézműves foglalkozás felsősöknek a Református templom kertjében – Református templom kertje, Rákóczi Ferenc u. 14.
Regisztráció szükséges: [email protected]
15:00, 15:30 A Pozsarevacska templom - Dr. Golub Xénia művészettörténész előadása – Pozsarevacska templom, Kossuth Lajos u. 1.
Regisztráció szükséges: [email protected]
15:00-17:30 KÉK séták a templomok között (A séta a Dumtsa Jenő utca 15. elől indul.)
Regisztráció szükséges: [email protected] vagy: 0626/317-965, 0626/317-966
15:00 Mező Misi: Mesélő
A program a MANK Galéria Békét teremtő magány című kiállításához kapcsolódik. A kiállítás megtekinthető a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje idején, péntek 09:00-17:00, szombat és vasárnap 10:00-17:00 óra között. MANK Galéria, Bogdányi u. 51. Regisztráció szükséges: [email protected]
16:00 HORA Tánctanítás –Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.
17:00 Költő a költőről - A halhatatlan Petőfi (Weiner Sennyey Tibor, József Attila-díjas költő előadása) – Evangélikus templom, Luther tér 1.
18:30 Szotyori Nagy Gábor orgonakoncertje – Református templom, Rákóczi Ferenc u. 14.
20:00 Tamara Adamov Petijevic - Sveti Stefan Dečanski kórus koncertje – Belgrád Szerb Püspöki Székesegyház, Alkotmány utca
A Szentendrei Nyitott templomok Hétvégéje programfüzete itt érhető el. >>>
További információk a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje Facebook-oldalán.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: A Szent Efrém Férfikar koncertje a Péter Pál Templomban (fotó/forrás: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum)