Plusz

Szegeden gyönyörű nyár van

2011.08.19. 11:08
Ajánlom
Hangosítási problémák miatt többször állt le a Valahol Európában Dóm téri próbája. Az egyik ilyen leállás során Béres Attila rendező hangosító kollégái felé fordult, és azt kérdezte: "Képesek vagyunk arra, hogy megcsináljuk ezt az előadást?" Az addig nyüzsgő, gyerekcsín-hangos térre ködként szállt le a csend. A válasz még egy napig váratott magára.

Pedig minden és mindenki a helyén volt a próba kezdetén. Beleértve azt a 16 éves fiút is, aki a próbafolyamat alatt hajnalban a kajak-kenu bajnokságra készült, délelőtt próbált, délben elrohant erősíteni, estére pedig újra itt volt, koszosan, rongyosan, Valahol Európában. Hiánytalanul állt a kezdő díszlet, és Alföldi Róbert is jókedvűen viccelődött kollégáival. Silló István a tőle megszokott határozottsággal vezényelte zenekarát, a legkisebb csavargók pedig a hangosítóknak számoltak a mikroportos beállás során. Akadt köztük, aki még zavarba jött, ha a zenei rendező kellő komolysággal azt mondta: most csak a prímszámokat. Közben a humanista tanárként feltűnő Pindroch Csaba a korlát mellett sétálgatva azt találgatta, vajon a sapkája okolható-e azért, hogy a járókelők nem ismerik fel.

Rajta kívül még számos elismert és remek színész vesz részt a produkcióban: Mácsai Pál a háború zaja elől az alkoholba és a magányba menekülő zeneszerzőként tanítja zenére és szeretetre az árvákat, az egyenruhás Alföldi pedig a kíméletlen fasiszta bőrébe bújik. Keresztes Tamás Ficsúrként bomlasztja az egységet, Tompos Kátyának pedig a kiábrádult, mégis vágyakozó Suhanc szerepével kell azonosulnia. A bizonytalan döntéshozót, a bandavezér Hosszút Szőcs Artur játssza, mellettük pedig ott vannak a gyerekszereplők, az országutat éhesen és védtelenül járó árvák. Az alig 11 éves, de máris gyakorlott Grünwald Dávid fegyelmezetten játssza végig a kis Kuksit. Neki és a még szereplő mintegy hetven gyereknek borítékolhatóan izgalmas lesz a "Mit csináltam nyáron?" fogalmazása.

Már ha le tudják majd egyáltalán írni azt a tempót, amit Tihanyi Ákos diktált a táncpróbán. Ott ugyanis nem volt engedékenység a kicsikkel szemben, a koreográfus instrukciói mindenkire egyaránt vonatkoztak: "Ez a vonatos tánc egy gyenge másodosztály. Nekem első osztályú intercity kell!" És jaj annak, aki nem tesz meg mindent a pontatlan, elnagyolt mozdulatok  kijavításáért,  vagy aki a hangszóró többszöri hívása ellenére sincs időben a színpadon!  A koreográfus egyébként energikusságban a gyerekek lendületével vetekszik: térformát állít, felszalad a színpadra, megint térforma, újra futás. Érdekes, hogy a lurkók közül az "idősebb" generációhoz tartozók, azaz a 14-16 évesek fáradtak el elsőként, és zavarták mocorgásukkal a próbát. A nagyobbakra volt ugyanakkor bízva egy-egy csoport a kicsikkel, és ez a felállás sikeresnek bizonyult, hiszen a tinik terelgették, instruálták fiatalabb társaikat. Próba közben pedig bárki kérdezhetett, a változásokat a hatékony rögzítés érdekében többször is elismételték.

Az egyik leállás során Béres Attila aggódva és elégedetlenül fordult kollégái felé: "Képesek vagyunk arra, hogy megcsináljuk ezt az előadást?" A múlt csütörtöki főpróba tapsrendje alatt sorra kapták a művészek az elismerő kiáltásokat, a kis Kuksit valóságos üdvrivalgás fogadta, a szűnni nem akaró vastapssal tehát a közönség adott méltó választ a rendező kérdésére.

A főpróba óta három előadást élt meg a produkció, kis pihenés után pedig újra három egymást követő napon lesz látható a Dóm téren: augusztus 19-én, 20-án és 21-én. A szünet alatt a gyerekek máris hiányolták a társaságot, az előadást, facebook-bejegyzéseikből egyértelműen kiderül: alig várják a pillanatot, amikor a zenekar "újból játszani kezd".

Kapcsolódó cikkeink:

A siker rajtuk is múlik

Mindenki itt van Valahol Európában

Felelős aktualitás

Térhatás

Akkor, Pipikém, az van...

Hosszú úton Szőcs Arturral

Tutti és gombóc

Ez ilyen komoly?

És ha találunk 63 zsenit?

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Sikerdarabokat tesz online elérhetővé a Játékszín

Június 3-tól szerdánként találkozhat a közönség a színház újranyitása óta műsorra tűzött, ám színpadon már nem látható produkciókkal.
Jazz/World

Hogyan szól a tambura? – Eredics Áron (Söndörgő)

A Söndörgő együttes idén ünnepli 25. születésnapját. Eredics Áron prímtamburán, tambura szamicán és darbukán játszik, valamint énekel a zenekarban. A Fidelio Hangszertár sorozatában most ő mutatja be a hangszereit.
Klasszikus

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Vizuál

A hazai vásárlókra épít a közeljövőben a Faur Zsófi Galéria

„Meg fog változni a piac, a lokális vásárlókra kell felkészülni” – mondja Faur Zsófi, a Faur Zsófi Galéria tulajdonosa és vezetője, aki nagyon szeretné, ha az lenne ennek az elmúlt két hónapnak a tapasztalata, hogy igenis fontosak a lokális közösségek, a család, a barátok. Ők is ezt erősítik a Bartók Béla úton, azaz a Bartók Béla Boulevard-on, ahol a Kulturális Tizenegy Egyesület elnökeként online fesztivál szervezését vezeti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz gyerek

Fidelio Matiné: Interaktív gyermeknap a Müpával

Vidám zenei válogatással, kreatív ötletekkel, gyermekeknek (is) ajánlott online tartalmakkal és egy izgalmas, letölthető foglalkoztatófüzettel teszi emlékezetessé ezt a hétvégét a Müpa.
Plusz magazin

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Plusz hír

Szívrohamot kapott Brian May, a Queen gitárosa

A legendás rocker életveszélyes állapotban volt. Mint mondja, most már ő is csatlakozott „a klubhoz”. Szerencsére jobban van.
Plusz aukció

Kulka János, Bereményi Géza és Alföldi Róbert aukcióra bocsátják értékes tárgyaikat

A Könyvhajlék elnevezésű árverésen neves művészek, alkotók ajánlják fel a számukra értékes tárgyaikat, a bevételekből hajléktalan embereken segítenek.
Plusz magazin

Milyen lenne Blaha Lujza vagy Mikszáth Insta-profilja?

Középiskolások bújnak történelmi alakok bőrébe, hogy modernizálják őket. Színészlegenda csap össze mecénással, vasminiszter küzd generálissal, újságíró néz farkasszemet innovátorral az Esterházy Magyarország Alapítvány által életre hívott Estöri Kreatív Történelmi Verseny negyedik évadjában.