Idén nyáron két előadásra sikerült jegyet szereznünk: Bizet Carmen című operájára és a Valahol Európában című musicalre.

Carmencita históriája már tavaly is a repertoár részét képezte, de a zord időjárás miatt nem sikerült végigjátszani a darabot egyszer sem. Idén sem volt kegyesebb az ég az előadókhoz. Pénteken fél órával az opera megkezdése után le kellett állni, mert a hangszerek igen érzékenyek a vízre. És a táncoslábú fiatalság sem szívesen csúszkált/fetrengett volna a nedves színpadon. Egy óra várakozás következett, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok szabályzatában szerepel, hogy eső esetén este 11 óráig kell várni, ha addig nem jutnak az első felvonás végére, akkor esőnapot tartanak. És az is szabály, hogy ha az első felvonást sikerült végigjátszani, akkor az már megtartott előadásnak számít. Kissé kellemetlen volt esőkabátban várakozni a több száz nézővel együtt, de aztán újra a húrok közé csaptak. És újra leálltak. Kesselyák Gergely karmester végül bejelentette, hogy vasárnap ugyan, de annál nagyobb szeretettel várnak minket vissza.

Aztán vasárnap végre maghalt Carmen. Merthát a darab lényege, hogy Carmen azt szereti, aki őt nem. Szerelemféltésből elkövetett gyilkosságról van szó. A szereplők nemzetközi és magyar operaénekesek voltak, a címszerepben Mester Viktóriát köszönthettük. Az előadás maga pedig egy picivel modernebb felfogású volt. Például Escamillot a tömeg úgy üdvözölte, mint ahogy a celebeket szokták: hatalmas tömeg és paparazzisereg vette körül. Kivetítőről köszönt vissza a torreádor önelégült vigyora. A darab francia nyelvű volt, magyar felirattal. Sajnos francia nyelvi tudásom nem mindig volt elég, de akkor a magyar szöveg kisegített. Idegen nyelvű operaszövegeket megérteni egyébként is kihívás! Nagyon élvezetes produkció volt, annak ellenére, hogy nem az opera műfaja a kedvencem. Az az előítélet élt bennem, amely az emberek többségének az „opera” szó hallatán eszébe jut: Az operában a haldokló nem szenved, hanem dalra fakad. Nos, ez így is volt, de nem éreztem túlzásnak a szerelmes lány utolsó énekét. És persze a közönség egy emberként értetlenkedett a szerelmes José tettén.

A zenés darabok mindig megfogtak. Éppen ezért volt szenzációs a Valahol Európában. Eddig nem is hallottam erről a musicalről, viszont a „Zene az kell” című slágert kiskorom óta nagyon szerettem. Örömmel konstatáltam, hogy a szám ebből a darabból való. A darab zenéjét Dés László szerezte (aki szintén feltűnt a nézők között). A nevelőintézetes és az elhagyott srácok küzdelme az életben maradásért néhol vicces, néhol szomorkás volt. A gyerek a világháború árnyékában nem maradtak tisztalelkű és segítőkész felnőttek nélkül. Tompos Kátya személyes kedvencem, őt Suhanc szerepében láthattuk. Hatalmas tömegjelenetek és csodás dalok aranyozták be a nyár végi estét. Mindkét darab felettébb élvezetes volt, nagyon jól éreztük magunkat. A közönség mindkétszer „lábtaps”-sal üdvözölte a színészeket. Ez egyrészről megtisztelő (és persze jóval hangosabb, mint a sima taps), másrészről viszont veszélyes is, hiszen a rezgésektől le is dőlhet a lelátó (hál’ Istennek nem történt meg).

A Szegedi Szabadtéri nem lenne az igazi a jól megszokott sós perec nélkül. Aki teheti, váltson jegyet egy jövő nyári előadásra. Iparkodni kell, mert gyorsan elfogynak a helyek.