Plusz

Szélesre tárja kapuit a Pesti Vigadó

2023.04.26. 10:45
Ajánlom
Május 6-án ismét megrendezi a Pesti Vigadó a Nyitott Ház programját, amely során az aktuális és állandó kiállításokat újra egész nap térítésmentesen nézhetjük meg, valamint számos rendezvényen vehetünk részt ingyenesen.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Pesti Vigadó Nonprofit Kft. 2015-ben szervezte meg az első Nyitott Házat az épület megnyitásának 150. évfordulója alkalmából. Azóta igazi közösségi eseménnyé vált a sorozat, ahol a családok tagjai közösen, egy időben vehetnek részt különböző művészeti, kulturális rendezvényeken. Május 6-án, a jubileumi X. Nyitott Házon kiállítások, gyermek kézműves-foglalkozás, dizájnvásár és kiállítás, táncház, filmvetítések és épülettörténeti séták várják az érdeklődőket

Valamennyi rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban az épülettörténeti séták esetén előzetes regisztráció szükséges.

Programok:

10:00 – 17:00 |Dizájnvásár és kiállítás

10:00 – 17:00 | Tapintható kiállítás

10:30 – 16:30 |Gyermek kézműves-foglalkozás

13:30 – 14:30 és 15:30 – 16:30 |Magyar táncház I.-II. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttessel

 

Filmvetítés

11:00 – 12:20 | Szaffi (1984, rendezte: Dargay Attila)

14:00 – 15.30 | Macskafogó (1986, rendezte: Ternovszky Béla)

 

Épülettörténeti séták

10:30 és 15:30 között egész nap

További részletek és regisztráció a Pesti Vigadó oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Látogatók a Tapintható kiállításon (Fotó/Forrás: Pesti Vigadón)

Az illúziókeltés mestersége – hamarosan megnyílik a Látványtér kiállítás

Kapcsolódó

Az illúziókeltés mestersége – hamarosan megnyílik a Látványtér kiállítás

A látvány-, díszlet- és jelmeztervezők munkájára hívja fel a figyelmet a Látványtér – 15 év című kiállítás, amely április 21-től látható a Pesti Vigadóban.

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!