Plusz

Személyre szabott programot tervez látogatóinak a Völgy

2017.06.29. 13:27
Ajánlom
„Idén valamivel több látogatóra számítunk, mint tavaly, de az egyik legfontosabb érték továbbra is az, hogy emberi léptékű fesztivált kínáljunk."

"Ezért is húztuk szét térben a fesztivál helyszínét: idén összesen 27 program helyszínen és további 40 kisebb helyszínen, 3 településen, közel 1200 programmal várjuk a látogatókat” – mondta el Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program-és marketingigazgatója a sajtótájékoztatón. 2016-ban összesen 200 ezren látogattak el a Művészetek Völgyébe. Idén az elővételes jegyeladások száma már május elején a duplája volt ennek.

Ahhoz, hogy az 1200 program között eligazodjunk egy rövid kvízzel segít a fesztivál : a látogatónak néhány kérdésre kell válaszolnia, majd ennek alapján előre összeállítják személyre szabott programját. Ennek alapján a nyitónapon, pénteken 21:30-kor a Kaláka Versudvarban fogok Verslavinát hallgatni Szabó. T. Anna, Lackfi János és a Kaláka előadásában. Szombaton reggel 10-kor egy laza társasjátékozás után a Társasjátékvölgyben bevásárolok a falu kisboltjában, aztán a szálláson - vagy a szénabálák tövében - ebédelek. Egy kis szieszta is belefér, mielőtt az Art Moments kiállítására benéznék a Kastélyba fél kettőkor, este pedig már a Magyar Nemzeti Filmarchívum vetítésén nézem Szabó István Apa című klasszikusát.  

Vasárnap egykor a Teremtésvédelmi udvarban próbálom ki a Mobil szabadulószoba DIY - Csináld magad válozatát! Este elcsípem a Quimby koncertet a Panoráma Színpadon.  Hétfőn a Művészetek Zöldje udvarban kettőkor kezdődő Jane Goodall Intézet Felelős állattartás előadás után megpróbálok átérni fél ötre a Momentán Udvar Kvíz Délutánjára. Este 11-kor pedig Tudósok koncert az Eleven Kertben.  Június 25-én kedden a Harcsa Veronika Udvarban indítom a napot jógával, aztán az A.P. Artist's Galéria és Művészetterápiás Alkotóműhelyben megpróbálom átélni a flow élményt.

Az alkalmazás egész napra ajánl programokat több idősávban. A Művészetek Völgye nyomtatott programfüzetben a koncertek és előadások naponkénti és helyszínenkénti bontásban is megtalálhatók, a füzet közepén pedig egy térkép segít eligazodni az udvarok, üzletek vagy épp a bankautomaták hollétében.

Fidelio Színház Színpad

A Fidelio támogatásában megvalósuló Színház Színpad a Katona József Színház , az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait hozza el.

Párkapcsolati drámák a völgyben

Kapcsolódó

Párkapcsolati drámák a völgyben

Az idei, 27. Művészetek Völgyében 1200 program közül próbálhatják kibogarászni a Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend háromszögbe látogatók a számukra legkedvesebbeket. Július 21. és 30. között harmincnál is több színpad és udvar várja a látogatókat, köztük a Fidelio Színház Színpad.

Párkapcsolati drámák a völgyben

Kapcsolódó

Párkapcsolati drámák a völgyben

Az idei, 27. Művészetek Völgyében 1200 program közül próbálhatják kibogarászni a Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend háromszögbe látogatók a számukra legkedvesebbeket. Július 21. és 30. között harmincnál is több színpad és udvar várja a látogatókat, köztük a Fidelio Színház Színpad.

Gyerekvölgy, Sportvölgy és kiállítások

Idén külön helyszín várja a kicsiket: a Gyermekvölgy keretében 10 napon keresztül több udvarban is folyamatosan várják társasjátékokkal, népzenei- és irodalmi játékokkal a gyerekeket. A fesztivál 2017-ben kispályás labdarúgótornát hirdet a fesztiválon részt vevők között: a Sportvölgy keretében megvalósuló „Művészetek Völgye Kupa” mellett félmaratonra és rövidebb távú futásra is jelentkezhetnek az érdeklődők. A Lemanguria Kreatív Mozgásudvarban a tánc, az önismeret, az alkotás, az improvizáció és a testtudatosság kap főszerepet. Vigántpetenden és Kapolcson is ingyenesen látogathatók a Művészetek Völgye Fesztivál által szervezett kiállítások: többek között a HelloWood faluja vagy az Art Moments fotókiállítása.

Fenntartható Völgy

Folytatódik a korábban megkezdett hagyomány, és idén is törekednek a fenntarthatóság hangsúlyozására. A Művészetek Zöldje udvarában számos zöld szervezet fogott össze, és változatos programmal, előadásokkal, túrákkal, játékokkal várja a látogatókat. A Teremtésvédelmi Udvarban pedig arra keresik a választ, hogyan válhatunk felelősen gondolkodó, a természettel harmóniában élő, önfenntartó emberré.

A fesztivál alatt ezúttal is szelektíven gyűjtjük a hulladékot, az Oszkárral való együttműködés keretében pedig telekocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni a fesztivál ideje alatt. A települések között közlekedő Csigabusz a Völgykarszalaggal természetesen idén is ingyenesen vehető igénybe. Ahogy az elmúlt években, úgy a Veszprém Megyei Vöröskereszttel közösen idén is lesz véradás: aki a helyszínen vért ad, napijegyet kap. Tavaly 3375 liter vért adtak összesen a völgylakók, ami 2253 megmentett életet jelent.

A Kutyabarát.hu által megvalósuló programok jóvoltából a Művészetek Völgye idén külön hangsúlyt fektet a kutyával érkező vendégekre.

Jegyek

A fesztivál jegyárai továbbra is tartja az elérhető árkategóriát: napijegyet és 3 napos hétvégi bérletet elővételben június 9-ig, majd július 14-ig lehet kedvezményesen vásárolni, 5 napos rugalmas- és 10 napos bérlet pedig kizárólag elővételben kapható. A programokra a belépés 6 éves korig ingyenes.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Francia komédia és történelmi dráma is látható Kőszegen

A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban több mint 50 különféle programmal várja a közönséget. Július 10. és 20. között idén is megrendezik – a nyári évad félidejében – a Köz-Játék Fesztivált.
Plusz ajánló

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Ifjú csillagok a művészet széles birodalmából – TehetségKert a VeszprémFesten

A jazz, a klasszikus és a népzene mellett a tánc is főszerephez jut a TehetségKert-előadásokon. A Veszprémvölgyben álló jezsuita templom falai között különböző művészeti ágak legígéretesebb fiatal tehetségei mutatkozhatnak be.
Plusz hír

Sikeres első évadot zárt a DANTE

Több mint 17 ezer látogatóval, közel 400 megvalósult eseménnyel zárta első évét a DANTE. Jövőre vadiúj előadássorozat érkezik majd, a Színészet Képes Nagykönyve című stand-uppal vegyített próbákat Göttinger Pál színész-rendező vezeti majd állandó és meghívott vendégekkel.
Plusz ajánló

Izgalmas produkciók, legendás előadók a Zsámbéki Nyári Színházban

Megnyitotta kapuit a nagy múltú Zsámbéki Nyári Színház, amelynek előadásai idén is a Zichy-kastély hangulatos, árnyas udvarán, illetve egy különleges alkalommal a Romtemplomban várják a közönséget.