A Mester-M Díj pályázat díjkiosztóján vetített portréfilmedből kiderült, milyen sokféle terület érdekel: otthonosan mozogsz a tudomány és a művészet világában egyaránt. Fiatalkorodban hogyan hoztad meg a döntést arról, milyen irányban tanulj tovább?
Ez nagyon érdekes volt, mert egészen 12. osztályos koromig orvos szerettem volna lenni. Emlékszem, éppen a gimnázium mellett sétáltam, amikor még egyszer, utoljára átgondoltam a pályaválasztásomat. Akkor villant be, hogy milyen fantasztikus gimnáziumi tanárok terelgettek az utamon – országos hírű tanáregyéniségek –, mennyire szerettem őket, és milyen szép is lenne, ha egy kisvárosban mégsem orvosként, hanem gimnáziumi tanárként dolgoznék. Arra gondoltam, hogy így a kedvenc tantárgyaimat, a matematikát és a fizikát taníthatnám, átadhatnám a tudásomat a következő nemzedékeknek, miközben egy gimnáziumi zenekar létrehozásával a zene is része maradhatna az életemnek. Végül pontosan így alakult, gyakorlatilag egy pillanat alatt megváltozott az utam. Most, visszatekintve, azt gondolom, hogy ez egy nagyon szerencsés fordulat volt az életemben.
Látva a lelkesedésedet, szinte kedvet kap az ember a matematikához és a fizikához, pedig ezek sok diák számára inkább nehéz tantárgyak. Melyek a leggyakoribb tévhitek velük kapcsolatban?
Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy a matematika nem tanulható. Az én feladatom az, hogy felkészítsem a gyerekeket az érettségire, és azt gondolom, hogy ez egy jól körülhatárolt tudásanyag. Kellő akarattal igenis elsajátítható. Még azok számára is, akiknek kevésbé erős a logikai gondolkodásuk. Sokszor találkozom azzal, hogy valaki már előre elkönyveli magáról: „nekem nincs érzékem a matekhoz”. Ha azonban a tanár megtalálja azokat a pontokat, ahol korábban félrecsúszott a tanulás, és segít pótolni a hiányosságokat, akkor a diákok visszanyerhetik az önbizalmukat, és újra sikerélményeket szerezhetnek. A fizikatanítás ugyanakkor nehezebb helyzetben van. Ha egy kilencedikes osztályban megkérdezem, hányan tanultak korábban fizikát szaktanártól, akkor a diákok harmada nem teszi fel a kezét. Ilyen alapokra próbál az ember építkezni, ami az első egy-két hónapban komoly kihívást jelent, hiszen először meg kell ismerkedniük a tantárgy nyelvezetével, jelölésrendszerével. Miután azonban ezen túljutottunk, különösen jó érzés látni a fejlődésüket. A mostani kilencedikeseimnél is azt tapasztaltam, hogy a tanév végére sikerült behoznunk azt a lemaradást, amely az előző években felhalmozódott.
Varga Tamásné Pitlik Emese tanítványai körében (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
Hogyan lehet elérni, hogy egy diák ne csak megtanulja, hanem meg is szeresse a tantárgyat? Milyen bevált módszereid vannak?
Az egyik legnagyobb vállalkozásom egy matematikakönyv megírása, amelynek most már az utolsó oldalain dolgozom. Hétéves alkotói folyamat eredménye, és tulajdonképpen arról szól, hogyan képzelem el a matematika tanítását a 21. században. Azt szeretném, hogy a gyerekek ne tantárgyként, hanem felfedezésre váró kalandként találkozzanak a matematikával. A könyvem főszereplői maguk a gyerekek, akik négy éven keresztül a saját földrajzi környezetükben sajátítják el a tananyagot. Az ötödikesek még Gyöngyös és a Mátra világában oldanak meg matematikai rejtélyeket: Mátrafüredre kirándulnak, a kisvasút menetrendjét tanulmányozzák, hógolyóznak a kékesi jetivel, vagy éppen egy bankrablás nyomába erednek. Később Budapest, angliai nyár, majd egy nemzetközi matematikaverseny világkörüli utazása következik, Ázsiában pedig a csoki matematikájával ismerkednek meg.
A játékos történetek segítségével a tantárgy nem elvont tudományként jelenik meg, hanem a gyerekek életének természetes részeként, élményként.
Célom annak megmutatása, hogy a tudás különböző területei szorosan összekapcsolódnak egymással: a tudomány, a mérnöki gondolkodás, a földrajz, az állampolgári ismeretek és a művészetek egymást kiegészítve jelennek meg a könyvben, így tulajdonképpen magát az életet tanítom a diákjaimnak. A mesterséges intelligencia használatával egy erős vizuális hátteret teremtek, és mindez ébren tartja a kíváncsiságukat. Most a legnagyobb feladatom az, hogy ezt az újfajta szemléletet eljuttassam mindazokhoz, akik haszonnal forgathatják: a gimnáziumok matematika munkaközösségeihez, a határon túli tehetséggondozó központokban dolgozó kollégákhoz és legfőképp a gyerekekhez.
Mit értesz azon, hogy a csoki matematikája?
A Fülöp-szigetek Csokoládé-hegyeinél játszódó fejezetben a csokoládé nem csupán díszlet, hanem egy teljes matematikai kaland alapja. A gyerekek csokoládék összetevőiből készítenek kördiagramokat, geometriai problémákat oldanak meg, és találkoznak a híres kókuszparadoxonnal. Játékos feladatokon keresztül fedezik fel a matematika különböző területeit. Egyetlen, a gyerekek számára különösen vonzó téma köré szervezve, hiszen a csokoládét mindenki szereti.
A matematika és a fizika mellett a zenében is otthonosan mozogsz, hegedűn játszol, és hosszú ideje vezeted az iskolai zenekart. Te miben látod a kapcsolódási pontokat a különféle területek között?
Már Pitagorasz is felismerte: a hangközökben a frekvenciák arányai az egész számok köré rendeződnek. Vagyis a zene mögött nagyon erősen ott van a matematika. Annak idején akusztikából írtam a szakdolgozatomat a fizika szakon, és akkoriban sokat foglalkoztam Szőke Péter kísérleteivel is. Ő például kiment a természetbe, felvette a rigó énekét, majd lelassította a felvételt, és kiderült, hogy olyan dallamszerű mintázatok jelennek meg bennük, amelyek egy pentaton skálára emlékeztetnek – mintha egy népdal hangkészletét használnák. Ez is jól mutatja, hogy
a hangok világa mögött egyszerre vannak jelen fizikai törvényszerűségek és matematikai összefüggések.
De ide tartozik a hang terjedése vagy a hullámok viselkedése is, tehát rengeteg olyan pont van, ahol a zene és a természettudományok szorosan összekapcsolódnak.
Varga Tamásné Pitlik Emese az általa írt tankönyv egyik lapjával (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
A zenetanulás sokszor nemcsak a zenéről szól. Te milyen egyéb készségek fejlődését tapasztalod a diákoknál?
Sok példát lehetne mondani. Az egyik legfontosabb talán a kitartás: ahhoz, hogy egy hangszeres jártasság kialakuljon, rengeteg gyakorlásra van szükség. Ez sok munkát, állhatatosságot kíván, de ha valaki beleteszi az energiát, az előbb-utóbb eredményt is hoz. A másik, ami a munkámban számomra különösen fontos és örömteli, az a közösségi élmény.
Amikor egy diák beül a zenekarba, hirtelen egy csapat részévé válik.
Meg kell tanulnia figyelni a többiekre, alkalmazkodni és együtt megszólalni. Így azok a gyerekek is megtapasztalják a közös zenélés élményét, akik egyébként csak szólistaként bontakoznának ki.
Használtál már hangszereket az órákon szemléltetésként, például az akusztika tanításánál?
Hogyne! A diákok nagyon élvezik, amikor egy-egy témát nemcsak elmagyarázok, hanem a hangszereken is bemutatom. A Stradivarikról például órákat tudnék mesélni. Bár ma már sok titok kiderült velük kapcsolatban, még mindig övezi őket valamiféle misztikum, ami a gyerekeket is nagyon érdekli. Ilyenkor szóba kerül a felhangok világa, vagy az, hogy egy hangszer hangzását mennyire befolyásolja a fedlap és a hátlap anyaga, a fa eredete, vastagsága, a húr hossza, a hangszer teste. Ez tulajdonképpen tiszta fizika. De ugyanígy izgalmas téma az is, hogy miért hallatszik egy lakodalomban a nagybőgő hangja a legmesszebbre a faluban, amely már a hanghullámok terjedésének, a frekvenciának és a rezonanciának a kérdésköre.
A közös zenélés mellett a diákjaiddal videóklipeket is forgattok, amelyek nemzetközi figyelmet is kivívtak maguknak. Honnan jött az ötlet, és mit adnak ezek a projektek a résztvevőknek?
Ez egy nagyon szép történet. 2017-ban egy gimnáziumi Ki mit Tud?-ra betanítottam a Metallica Nothing Else Matters című számát a diákjaimnak. Hatalmas mű, benne egy olyan gitárszólammal, amelyet szinte minden gitározni tanuló fiatal szeretne egyszer eljátszani. A fellépést követően lehetőséget kaptunk arra, hogy egy hangstúdióban felvegyük a dalt. A felvétel pontosan úgy sikerült, ahogyan azt megálmodtam, ezért azt mondtam a gyerekeknek: lépjünk tovább, és készítsünk hozzá klipet is! Belevágtunk a forgatásba, amely részben az Orczy-kastélyban, részben a gimnázium falai között zajlott. A végeredmény nagyon szép volt, a diákok pedig felvetették, hogy tegyük elérhetővé a filmet az interneten. Ehhez fel kellett vennem a kapcsolatot a jogtulajdonosokkal. Hét hónapot vártam a válaszukra, de amikor megérkezett az engedély, nagyot dobbant a szívem. A klip végül óriásit ment, több mint 150 országból nézték meg, Japántól New Yorkig érkeztek visszajelzések. Egy kisvárosi gimnázium diákjainak közös projektje olyan utat járt be, amelyről korábban álmodni sem mertünk.
Egy másik projektetek egy külföldi filmfesztiválra is meghívást kapott, ami szintén rendkívüli teljesítmény. Hogyan született meg ez az alkotás?
Gyakorlatilag harminc éve minden évben készítek egy nagyobb lélegzetű műsort a diákokkal, amelyet a Mikola Sándor Országos Fizikaverseny záróprogramjaként mutatunk be. Az egyik évben az jutott eszembe, hogy mivel az Omega együttes mindig is legendás volt a fény- és hangtechnikájáról, izgalmas lenne színpadra vinni a zenekar történetét. Végül egy egyórás rockoperát készítettünk, amelynek gyorsan híre ment a bemutató után, és sorra érkeztek a meghívások. Hihetetlen élmény volt, egy idő után azonban véget kellett vetnünk a turnézásnak, hiszen a diákok előtt ott állt az érettségi és a továbbtanulás. Ekkor született meg az ötlet, hogy készítsük el az előadás digitális változatát, amely örök emlék marad, ezzel pedig kezdetét vette egy csodálatos, kétéves alkotói folyamat. Úgy gondoltuk, ha az Omega még élő tagjai és a családtagok bizalmat szavaztak nekünk, akkor az elképzeléseinket a lehető legnagyobb igényességgel kell megvalósítanunk. Újra stúdióba vonultunk, és felvettünk öt dalt: a Nyitányt, az Ezüst esőt, a Gyöngyhajú lányt, a Gammapolist és természetesen a Nem tudom a neved című számot. Ezekhez öt különálló klip is készült, amelyek önmagukban is megállják a helyüket, együtt pedig szépen keretbe foglalják a zenekar történetét. Tehetséges tanítványaim mindent beleadtak, forgattunk a Mátrában, Budapesten, sőt Londonban is, annál a klubnál, ahol az Omega annak idején először fellépett Angliában. Hatalmas munka volt, de a gyerekek fantasztikusan helytálltak.
Az első pillanattól kezdve érezték, hogy egy ilyen örökség megidézése kivételes felelősség.
Van olyan egykori tanítványod, akinek a későbbi életútján is nyomot hagytak ezek a közös projektek?
Mindenkinek hatalmas élményt jelentett a forgatás, de az egyik diákom például azt mesélte, hogy ott, a stúdióban döntötte el, hogy hangmérnök lesz. Azt hiszem, ennél nagyobb visszaigazolást nehéz elképzelni egy pedagógus számára. A filmért a Savaria Filmszemlén különdíjat vehettnük át Koltay Gáboréktól, később pedig meghívást kaptunk egy Los Angeles-i filmfesztiválra is, ami szinte felfoghatatlan. A legszebb talán mégis az volt, ahogyan az Omega tagjai, a rajongóik óriási tábora és a város közössége a gyerekek mellé állt. Már a forgatások alatt is mindenhol azt kérdezték tőlünk: miben tudnak segíteni, amikor pedig elkészült a film, a családok együtt ültek le megnézni. Gondolj bele: milyen alkotás az, amelyet egyszerre néznek a szülők, a nagyszülők és az unoka, és mindannyiuknak mond valamit? Ezek valóban életre szóló élmények.
Varga Tamásné Pitlik Emese tanítványai körében (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
Ennyi elfoglaltság mellett még arra is szakítasz időt, hogy korrepetálásokat vállalj a Máltai Szeretetszolgálatnál beteg gyerekeknek. Hogyan találtál rá erre a feladatra?
Az az igazság, hogy én ebbe belenőttem. Az édesanyám a Máltai Szeretetszolgálat ifjúsági csoportjának vezetője volt, előttem volt a példa, hogy nehéz sorsú családok életét a gyermekek ingyenes korrepetálásával segíthetjük. Óvodás koromtól elkísértem őt a programokra, Gyöngyösön, a Ferences Templomban számos jótékonysági hangversenyen vettem részt, ezért számomra természetessé vált, hogy a tudásomat mások szolgálatába állítsam. Később, amikor már nekem is voltak hangszeres csoportjaim, velük is rendszeresen felléptünk a Máltai Szeretetszolgálat rendezvényein. Fontosnak tartom továbbadni a diákjaimnak azt a fajta szemléletet, hogy
a közösségért tenni érték, és hogy a tehetség felelősséggel is jár.
A történeteidet hallgatva azt hiszem, senkiben nem lehet kétség, hogy a legjobb helyre került a Mester-M Díj. Mit jelent számodra ez az elismerés?
A díjat tudomány kategóriában kaptam, de fantasztikus érzés volt, amikor a díjátadón tudomást szereztem róla, hogy a pályázatomat művészet kategóriában is értékesnek találták. Számomra ez óriási visszaigazolás. Megerősít abban, hogy érdemes volt mindig egy kicsit többet vállalni, új utakat keresni, szabadidőm jelentős részét a diákjaimmal tölteni. Csodálatos érzés, amikor az ember azt tapasztalja, hogy ezt mások is értékelik.
A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Varga Tamásné Pitlik Emese (fotó/forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)
hírlevél
