Plusz

szupeeer!!!

2011.08.07. 23:45
Ajánlom
Viki örvendik

Hát, ennyit már nagyon-nagyon régen röhögtem próbán, mint ma. Szupeeer volt. Úgy szeretem, ha ilyen lazán lehet próbálni! Vannak keretek, de nem olyan szorosak, hogy ne tudjon az ember önállóan, szabadon mozogni, és nem is olyan tágak, hogy azt sem tudjam, mi a lótuszt csinálok. Pont jó. Imádom látni az osztálytársaimat, amikor elvesztik a fejüket, nem akarnak jók lenni, nem akarnak teljesíteni mindenáron, egyszerűen csak élvezik, amit csinálnak és teljesen kifordulnak önmagukból! :D Új színek dögivel, remek ez a próbafolyamat, eddig! :)

Az egyetem eddigi 3 évére nem mondhatnám, hogy ez a lelkiállapot volt jellemző általánosságban (persze voltak kivételek). De valószínűleg természetes is, hogy ha valaki bekerül a SZÍNMŰVÉSZETIRE az jó akar lenni folyton-folyvást. Márpedig ez lehetetlen! Ez nekem a nyár nagy tanulsága. Eddig is tudtam, éreztem, de most már NÉHA kivitelezni is tudom, hogy MERJÜNK ROSSZAK LENNI EMBEREK!!!

Amikor ma a próbán Sanyi röhögött rajtam, mert össze-vissza ripacskodtam, és azt mondta: "ez csak így, itt létezik", vagy valami ilyesmit (pozitív fennhanggal), erre én ösztönösen azt válaszoltam, hogy persze, mert imádok hülyéskedni! Majd, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mit mondtam, magamban hozzátáttem: "ja, ezért akartam színész lenni"! Csak ezt az ember leánya (legalábbis én) olyan könnyen elfelejti... Pedig csak ennyi, imádok játszani és élvezem, hogy nem kell 0-24-ben csak az egyfajta (talán a valódi?) önmagammal lennem, mert azt ember nem bírná elviselni, még én sem... :) Valami ilyesmi lehet, amit a nagyok LÉTEZÉSNEK neveznek a színpadon. Ne játssz, csak létezz! Persze! Köszi! Az a legnehezebb! Pedig lehet, hogy csak ennyi, hogy nem kell mindig olyan véresen komolyan venni magunkat. Bárcsak ez többször is eszembe jutna! Úgy érzem, már ez alatt az egy hét alatt is rengeteget lazultam, köszönöm nektek, tényleg hálás vagyok érte! (...hüpp-hüpp...) Abbahagytam! :)

Bejegyezte: Viki

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz nka

25 év, 25 nap – Változatos programokkal ünnepli negyedszázados fennállását az NKA

A széles merítésű eseménysorozaton a Nemzeti Kulturális Alap valamennyi kollégiuma önálló programmal jelentkezik szeptember 23. és október 17. között. Mutatjuk a teljes kínálatot!
Plusz hír

Orvosi szöveget találtak egy 2000 éves papiruszon, és végre tudjuk, mi áll rajta

Egy eddig ismeretlen ókori orvosi szöveget tartalmaz a Bázeli Egyetem kétezer éves papirusza, amely a 16. század óta okoz fejtörést a kutatóknak.
Plusz fesztivál

Pénteken nyílik a Művészetek Völgye!

Pénteken kezdődik a Művészetek Völgye, a fesztiválon több mint 1500 program várja az érdeklődőket július 29-ig Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
Plusz magazin

A Fidelio már augusztusra hangol – megjelent az új szám!

Az ingyenes programmagazin augusztusi számában a nyári eseménynaptár mellett megtalálja Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, gasztro ajánlatunkat, valamint számos interjút, többek között Szécsi Noémivel, Karinthy Mártonnal, Szemenyei Jánossal. Lapozzon bele online!
Plusz gasztro

Hé, Bubu, mi van a piknikkosaradban?

Maci Laci, a népszerű mesében szereplő medve imádta a kirándulókat, főleg a piknikkosarakban megbúvó finomságok miatt. E havi gasztro-összeállításunk a nyár egyik kedvenc foglalatosságáról szól: mire figyeljünk, mit vigyünk magunkkal, és hogyan élvezzük a piknikezés minden pillanatát.