És nem voltam ezzel egyedül. A helyszín konferansziéja, Göndör László, aki a szombati napon egy nála láthatóan kisebb méretű répajelmezben lépett fel, és szórakoztatta (vagy kínozta?) a közönséget, ugyanerre a megállapításra jutott. Állítása szerint ő az egyetlen, aki a fesztiválon a kortárs magyar színházat képviseli, ebből pedig a tisztelt fesztiválozók következtethetnek a magyar színház színvonalára. Ez természetesen vicc, érti is mindenki, meg az is vicc, amit ő konferálás néven művel. Meg performansz is, olyan posztironikus, amivel mostanában széles körű népszerűséget szerzett magának, mert az internet tele van az úgynevezett cringe, azaz ciki tartalmakkal, ám ez a magyar színházban egyáltalán nem új keletű. Göndör Lászlót egyebek mellett a TÁP Színház csapatából ismerhetjük, amely színháznak a legendás Minden Rossz Varietéje éppen erre épít, és épített a kétezres években is, korát megelőző módon. És ha már itt tartunk, a TÁP Színház egyperces színháza és a Sziget története hagyományosan összekapcsolódik, hiányoltam is nagyon őket a programból, habár akik pénteken érkeztek a fesztiválra, azok láthatták őket azért a Carson Coma koncertjén, a Nagyszínpadon.
Drónok színesítették az eget a Sziget harmadik napján (Fotó/Forrás: Sziget Official)
A Theatre-and-Dance-Field színpadain idén tehát a kortárstáncé a főszerep.
Ez sok szempontból üdvözlendő, hiszen hazánkban túlzottan alulértékelt a műfaj, miközben rengeteg nagyszerű alkotó dolgozik e területen. És természetesen ez a döntés megoldja a nyelvi problémákat is. A Sziget ugyanis – szomorkodhatunk rajta vagy örülhetünk is neki – már jó ideje nem magyar fesztivál, ami lassan átalakította és egyneművé tette a meghívott előadások műfaját – a tánc ugyanis nemzetközi nyelven szól mindenkihez.
A színházat különben nemcsak azért hiányoltam az idei Szigetről, mert jóval sokszínűbbé tette volna a programot, hanem azért is, mert a magyar színház – véleményem szerint – mutogatni valóan jó, az idelátogató, kultúrára érzékeny külföldiek pedig valószínűleg nyitottak lennének valamiféle autentikusan magyar színházi élményre, ahogy szívesen fogyasztják a take away goulasht is.
De eddig tartott a szomorkodásom afölött, ami nincs, most beszélek inkább arról, ami van, mert arról is van mit. A szombati első táncelőadás Pataky Klári társulatának Kivonatok című két duettje volt. A produkciók „az elválásról, az egymás melletti magányos életekről” szólnak a színlap szerint, és valóban két nagyon különbözően diszfunkcionális emberi (szerelmi?) kapcsolat bontakozik ki a két duettben. Az elsőben Bujdosó Anna és Bot Ádám bukolikus erdei vízcsobogás hangjaira mutatják meg két ember fullasztó emberi viszonyát. A tánc, ahogy a víz, lassan csordogál, néha zuhatagként felgyorsul, ám a két táncos, mint két egymás mellett folydogáló patak, távolságot tart, s ha néha találkozik, Bujdosó Anna visszafojtott köhögésben tör ki. Azt hiszem, mind ismerünk efféle emberi viszonyokat. És könnyen érthetjük a másikat is, Rácz Réka és Lukács Levente duettjét, amelynek aláfestő hangja a ropogó, pattogó tűz. Itt az intimitás képei a fájdalom képeivel mosódnak össze, a mozdulatok görcsösek, egymás szorítása pedig hangtalan üvöltéseket, eltorzult arcokat eredményez.
Az egymást elemésztő, elviselhetetlen vágyakozás, a szerelem kibírhatatlansága ez – ismerjük ezt is, hogy is ne ismernénk.
A Macrat Dance Adama című előadása a Szigeten (Fotó/Forrás: Sziget Official)
Egy másik őselemmel, a föld képével dolgozik a spanyol Macrat Dance csapata Adama című előadásában. „Egy előadás a természet és a föld közötti bensőséges kapcsolatról. A fák a felszínen különállónak tűnhetnek, de a föld alatt a gyökereik összefonódnak, erős hálózatot hozva létre, amely növeli erejüket és biztonságukat” – írja a produkció beharangozója. Energikus, szép és kiegyensúlyozott előadást látunk, amely rengeteg kontaktelemmel dolgozik, és amely, mintha a tai chiból merítene inspirációt, sűrűn váltakoztatja a lassú és a gyors mozdulatokat. Máskor meg mintha törzsi táncot látnánk, és az előadók – Marilisa Gallicchio, Javier de la Asunción, David Eusse – szépen megmutatják azt is,
miként jelenti az egyik fa halála a másik életét, miként épül be minden egy nagy, végeérhetetlen körforgásba.
A Macrat Dance Adama című előadása a Szigeten (Fotó/Forrás: Sziget Official)
Megjelenik a negyedik őselem, a levegő is a Cie MF/Maxime & Francesco Ça ira című francia–olasz koprodukciójában, amelyben a három férfitáncos – Pieradolfo Ciulli, Francesco Colaleo, Maxime Freixas – madarakat utánozva táncolnak a színpadon. Bevallom, a szombaton látott előadások közül ezt találtam a legkevésbé érdekesnek, jóllehet az előadásban volt némi humor, amit a többi produkció nagy részéből hiányoltam. Kivéve egy előadásból, amely véleményem szerint a szombati nap csúcspontja volt.
Szándékosan hagytam a végére a Compagnie Dyptik Mirage (un jour de fête) című előadását, amely legalább annyira érdekes volt, mint amennyire nehezen értelmezhető. „Elegáns mozdulatok, színes ruhák és magabiztosság. Ez a magával ragadó előadás megkérdőjelezi a normát, a közönséget és magát a színpadot is” – olvasható az előadás leírásában, ám ezzel a világon semmit nem tudunk meg a produkcióról. Hiszen láttunk mi már olyat, hogy a közönség a színpadon ült, olyat is, hogy egy előadó lendületből ráült egy néző kezére, olyat is, hogy az egyik előadó a másikat egy néző ölébe tette – igazán, nincs ebben semmi meglepő. A tánc és a cirkusz határán egyensúlyozó produkció egy saját színpadon játszódik, amelyen nagy acélemelvények állnak, a virtuóz táncosok fel-alá ugrálnak ezeken. De ilyet is láttunk már, emelvényt és virtuóz táncosokat is.
A Compagnie Dyptik Mirage (un jour de fête) című előadása a Szigeten (Fotó/Forrás: Sziget Official)
Ami igazán megkapó Souhail Marchiche és Mehdi Meghari koreográfiájában, az a káosz, amely csak pillanatokra áll össze látszólagos rendezettséggé.
Nézőként folyamatosan kapkodjuk a fejünket, és nem tudjuk pontosan, hova nézzünk, mire figyeljünk – mindent látni szeretnénk, de csak részleteket kapunk. Különösen izgalmassá teszi a produkciót az előadók (Anabella Pirosanto, Alexandra Jézouin, Carla Munier, Yohann Daher, Charly Bouges, Camilla Melani, Konh Ming Xiong, Santiago Codon Gras) eszelőssége is – furcsa őrület csillog a szemükben, amitől az alcím alapján az ünneplés napja (un jour de fête) inkább amolyan Danse Macabre-formát ölt.
A Compagnie Dyptik Mirage (un jour de fête) című előadása a Szigeten (Fotó/Forrás: Sziget Official)
Mindezek után elmondható, hogy az idei Theatre-and-Dance-Field programja sem szűkölködik különleges előadásokban, és ez akkor is így van, ha egy kicsit hiányolhattuk a műfaji sokszínűséget. A fesztiválnak fontos része az összművészetiség, valójában ez az, ami legfőképp megkülönbözteti a többi nyugat-európai zenei fesztiváltól. Remélhetőleg így is marad, és nem temeti maga alá a jövőben sem a profitmaximalizálás, amely évről évre kicsit változtat, sterilizál a Sziget arculatán.
Fejléckép: Élőszobor a Szigeten (fotó/forrás: Sziget Official)
hírlevél
