Plusz

Találtak Kínában egy 700 éves bombát, hatástalanítják

2019.04.25. 10:00
Ajánlom
Vasból készült, csaknem 700 éves robbanószerkezetet tártak fel kínai régészek az ország délnyugati részén fekvő Csungking városnál folytatott ásatások során.

A szakértők szerint a Szung dinasztia idejéből (960-1279) származó bomba maradványai Kínában és talán az egész világon eddig feltárt legkorábbi robbanószerkezethez tartozhattak.

A maradványok egy Szung-kori kormányzati hivatal romjai közül kerültek elő, amely a kutatók szerint egy a 13. században a mongol és a Szung-seregek között zajló háborúban fontos védelmi szerepet betöltő, Tiaojü nevű városban állt.

Jüan Tung-san, a csungkingi kulturális örökségek intézetének igazgatóhelyettese elmondta: a vasból készült bomba az egyik legfontosabb lelet, amely Tiaojü város romjai közül előkerült. Ez a kor legfejlettebb fegyvere, ami az akkori legkorszerűbb technológia felhasználásával készült - tette hozzá.

A bombamaradvány 11 centiméter széles és 9,7 centiméter magas, 0,8 centiméter vastag héjjal rendelkezik, és egy gyújtózsinórral robbantható.

Csung Sao-ji, a kínai néphadsereg hadtudományi akadémiájának kutatója elmondta: a világ legkorábbi vasból készült robbanószerkezete egy 1341-es költeményből ismert úgynevezett Vaságyú volt az ókori Kína legjelentősebb hadtudományi fejlesztése, de eddig nem létezett megbízható tárgyi bizonyíték a létezésére, ezért a mostani lelet kulcsfontosságú a hadtörténeti kutatások szempontjából.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Szabó Magda személyes pillanatai

Szabó Magda minden művében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az ő titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik. Galéria
Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Plusz

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.
Zenés színház

Ingyenes szabadtéri előadással ünnepli fennállása 150. évfordulóját a Bécsi Operaház

Az előadások mellett szintén premierekkel és kiállításokkal várja az intézmény az operabarátokat május 25-én és 26-án.
Klasszikus

Különdíjat érdemelt Kokas Dóra Bécsben

A Vienna Classic Strings zenei versenyen különdíjban részesült Kokas Dóra csellóművész. A döntőben Alexey Shor kortárs szerző és Sosztakovics darabjait játszotta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz magyar irodalom

A Házsongárdi temető irodalmi emlékezetét kutatják szerdától Kolozsváron 

A Házsongárdi temetővel foglalkozó tanácskozást és költészeti minifesztivált május 22-én és 23-án rendezik Kolozsváron - közölte a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ).
Plusz gasztro

A századfordulón házhoz is szállította kávéját Jacobs

A "kávékirálynak" is nevezett német üzletember jó orrának és üzleti érzékének köszönhette sikerét. Százötven éve, 1869. május 20-án született Johann Jacobs.
Plusz ZSIMÜ 2019

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.
Plusz magazin

Egyre népszerűbb a bakelitlemez, kár, hogy környezetszennyező anyagból készül

Nagyon jól fogynak a PVC-ből készült vinyl-lemezek, de az EU úgy tervezi, hogy betiltja az anyagot.
Plusz rádió

Tizenhat éves lett az A38 hajó

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása május 18-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Bognár Attilával, Horgas Eszterrel, Mihályi Gáborral és Fodor Zoltánnal.