A nyár nem hátrál. Nyújtja az árnyékokat, mégsem enged az ősznek. A színek vastagabbak, de nem mernek még fakulni, a falevelek sem kezdenek kószálni. Még forró a reggel, még perzsel a dél, és az este sem lazít a hőségen. Pedig hamarosan szeptemberre vált az augusztus.
A pilismaróti „aranypartról” lessük, ahogy szemben Zebegény nézegeti magát a folyó mindig aranyló víztükrében. Itt nyit kaput a Dunakanyarra a Börzsöny és a Visegrádi-hegység. Egy fecske zökkenti ki a szemlélődőt: gyakorlatozik a víz fölött a hosszú vonuláshoz. Aztán egy uszály partnak csapja a hullámokat. Mögötte hosszú barázda hasítja ketté a folyót. Ahogy elvonul, a Duna kisimítja a fodrait. Egy fiúcskából a parti kavicsok közt felszakad a kempingnyaralás végi segélykiáltás:
Nem akarom, hogy vége legyen. Itt akarok maradni. Ne költözzünk ki!
A víz viszi magával a „ne költözzünk ki” hangos sóhaját. A gyerek bánatos szavai kifejezők: a kempingezők nem elfoglalják a szállást, nem szobát bérelnek, hanem – ha csak rövid időre is – talpalatnyi otthont teremtenek maguknak a szabadban. Ide beköltözni, majd innen kiköltözni lehet. Apró birodalmak ezek nyugággyal, amely a Duna felé fordul, és azzal az érzéssel, hogy ez a „miénk”. Nem örökre, csak most. Ahogy a kisfiú apukája magyarázza kérdésemre: „Mi állítjuk fel a sátrat, vagy mi rendezzük be a lakókocsi melletti szabadtéri saját pihenőnket, a miénk lesz a hely, törődünk vele, még ha átmeneti is ez a kempingotthon. De van mögötte egy nagyobb otthon, maga a táj, az ég, itt a Duna, a hegyek. Számomra fontos a gyerekekkel olyan közegben lenni, ahol a természet mindennapi tapasztalat.”
Hallgat minket egy idősebb pár, hideg dinnyeszelettel kínálnak, ez afféle „kempingkézfogás”, kedves, nem tolakodó, és a mézédes ízekhez jár egy történet is. Ők még a hetvenes évek nejlonsátras világában kezdték, ma már lakóautóval utazgatnak. Van egy saját filozófiájuk is: „A kempingezés szabadságában a lét a legegyszerűbb formáira csupaszodik: vízre, tűzre, égre, földre. Ez több, mint nyaralási forma: életmódbeli állásfoglalás. Azt üzeni, hogy az élet igazi luxusa nem a több, hanem a kevesebb – csak annyi, ami elfér egy sátorban, egy lakókocsiban, és elég ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Ez a szabadság új nézőpontja.”
Egyszerűség, közelség, közösség
Kempingreneszánsz van a világban. A kempingezés ugyanis menedék a stressz elől. Digitális böjt. Segít „lejönni” az állandó izgatottságról, kiszakít az információs telítettségből, a túlhajszoltságból. Lassabb tempóra hangol. Nincs hova rohanni. Senki sem sürget. A nap nem Facebook-bejegyzésekre és Insta-sztorikra bomlik, hanem fényre és árnyékra, melegre és hűvösre. Itt a beszélgetéseknek sincs Zoom-határa.
Kempingezni kicsit olyan, mint egy klub tagjának lenni
– vetem fel Balogh Máriának, a pilismaróti Partifecske kultúrkemping vezetőjének. Egyetért: „A kempingben nincs vastag fal, a lakók alkalmazkodnak egymáshoz. A szomszéd itt nem idegen, de nem kell vele összebarátkozni, valahogy mégis természetes, hogy a kempinglakók osztoznak a térben, a látványban. Ez a közelség – amely közösséget is teremt – csendes megállapodás, hogy figyelünk egymásra, de békén hagyjuk a másikat a maga világában. Itt nem versengő, hanem összehangolt szándékok működnek egymás mellett. Ha valaki elakad a sátorállítással, ha hiányzik egy hosszabbító vagy csak egy jó tanács kell, mindig akad, aki odalép. Ez nem külön szabály, magától értetődő, mert mindenki tudja, hogy legközelebb ő lehet az, aki segítségre szorul.”
Balogh Mária eredetileg természetvédelmi mérnök: „Amióta az eszemet tudom, a természet számomra vigasz, ihlet, kaland és öröm, türelemre, kitartásra és mértékletességre tanít, megmutatja, hogyan kell alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni. Alapvetés volt számomra, hogy a közösségi kemping minden eleme valahogy a természetbe illeszkedjen.”
Jól ismeri Esztergom környékét, korábban is sok nyarat töltött itt, „beleszeretett az ezerszínű tájba”. Négy éve átvett egy kis nádfedeles bárt a parton. A Limányi Teraszt. Aztán tovább gondolta a partkultúrát.
Új szemlélet, visszatérő vendégek
A kemping előző üzemeltetőjétől elköszönt a helyi önkormányzat, Balogh Mária pedig új elképzeléssel jelentkezett a pilismaróti képviselőknél. Pályázaton öt évre kapott bérleti lehetőséget a kempingre. A párja segíti ebben. „Alkotási vágy hajtott minket, hogy itt, a Duna partján, ebben a gyönyörű környezetben létrehozzunk egy olyan kultúrkempinget, amely nemcsak egy megállóhely, hanem közösségi tér is.
Nyáron mi is itt élünk, beállunk a saját lakókocsinkkal, ugyanazt éljük át, mint a vendégeink.
Közvetlenül átérezhetjük, mi az, ami még hiányzik a kempinges életmódból, mit érdemes fejleszteni, hogyan lehet még otthonosabbá tenni. Óriási öröm számunkra, hogy már vannak törzsvendégeink is: múlt évben jöttek hozzánk először, idén visszatértek” – mutat körbe Balogh Mária.
Gyakori kempingező itt például Szabó Győző színművész. Lakóbuszával érkezik. Volt, hogy innen vitte forgatni A mi kis falunk stábautója. Főzött is már a kempingtársaknak. És részt vett a partmenti faültetési akcióban, amelyet a Partifecske is szervezett. Balogh Mária úgy fogalmaz:
Ahogy nő a környezeti problémák iránti tudatosság, egyre többen fordulnak a kempingezés felé mint fenntarthatóbb turisztikai formához.
A kempingezéssel úgy élvezhetik a nyaralást, hogy közben minimalizálják a környezeti lábnyomukat, tiszteletben tartva a természetes élőhelyeket. De nem pusztán utazási forma ez, hanem válasz egy zajos korra. Azt fejezi ki, hogy jó újra egyszerűen élni. Jó, ha a reggel első hangja nem egy autóriasztó vagy sürgető üzenet, hanem a felkelő nap fénye és madárdal. Ha úgy tetszik:
a kempingező nemcsak helyet foglal a természetben, hanem beleilleszkedik.
Vannak, akik egész nyárra maradnak a lakókocsijukkal, a bérelt parcellán kiskertet művelnek, paradicsomot termesztenek. Sokan, főként magyarok, csak hétvégi kempingezők. A külföldiek leginkább Szlovákiából, Lengyelországból, Németországból, Hollandiából jönnek. Akad olyan, aki már idén helyet foglalt jövőre is.
Egy partifecske is csinálhat nyarat
Tavaly volt a Partifecske első szezonja. Alighogy elültették a fákat, kialakították a közösségi tereket, már pakolniuk is kellett, közeledett a dunai áradat. Május végén kilépett a medréből a folyó. Abban az évben még szeptemberben is kiöntött. De a nyár nyugalomban telt, az első kempingező „kultúrkolónia” természetesen belakta a maróti partot.
Itt végig gondoskodnak arról, hogy a vendég jól érezze magát. Hétvégi estéken, amikor az ég jelei tükröződnek a Dunán, a part koncertet ad:
a Partifecske színpadán a legjobb zenészek örömmuzsikálnak – háttérben Zebegény fényeivel és a komótos hajók mozgó díszletével.
A kempingben van pingpong, csocsó és teqball, mini közösségi könyvtár, sakkasztal is, lehet bérelni SUP-ot, kajakot, kenut, és még dunai túrákat is szerveznek. A Partifecske „kempingkonyhája” a nagy Duna-parti „beach food” teszten a top háromba kerülne, ha lenne ilyen. Jól megválasztott nyári ízek, jó minőségű alapanyagok, harmonikus körítés. Ettől is kulináris az élvezet. Az újrahasznosított, környezetbarát ételdobozok és evőeszközök – a zöld figyelem apró, de fontos gesztusai. Simon Edina esztergomi keramikusművész csészéi pedig jól illenek a kultúrkemping kékes-zöld derűjéhez.
A képre kattintva galéria nyílik:
„Az első pillanattól úgy gondolkodtunk, hogy szeretnénk bevonni a helyieket, együttműködni velük, és jó érzés, amikor ez sikerül. A környékbeli gazdaságokkal is kapcsolatban vagyunk, rajonganak a vendégeink – persze mi is a párommal – a pilismaróti gazda, Rétki Gábor kézműves sajtjaiért. A sör visegrádi, a borokat a Dunakanyar pincészeteiből válogatjuk.
Ezt csak úgy lehet jól csinálni, ha mi magunk is dunaivá válunk
– említi Balogh Mária. Ő adta egyébként a kemping nevét. Ihletői a közeli Duna-öböl partifecskéi. A partfalba építkeznek. Apró nyílásokat fúrnak bele, tenyérnyi fészket raknak ott. Nyáron hangosan lüktet a fecsketelep. Augusztus végén útra kelnek, viszik magukkal a maróti nyarat, de jövőre visszatérnek, újra kijelölik a helyüket a homokfalban. Ahogy a Partifecske kemping régi és új lakói a parti fűben.
Este, amikor a nap lecsúszik a hegyek mögé, a Duna sötét borostyánba fordul. Zebegény házainak fényei kis mécsesekként táncolnak a vízen. A nyár még kapaszkodik, de a családok lassanként már bontják a sátrakat. A Partifecske azonban szeptember végéig még nyitva. Akkor engedik át a teret az ősznek. Balogh Mária és párja télen is gyakran kijárnak ide. Végigsétálnak a csendes parton, megnézik a partifecskék elhagyott üregeit, hallgatják a Duna mély morgását, és tervezik a következő pilismaróti nyarat.
Fejléckép: Gyakori kempingező a Partifecskében Szabó Győző színművész (fotó/forrás: Partifecske kemping)
hírlevél
