Plusz

Tanárok és írók tiltakoznak a Nemzeti Alaptanterv ellen

2020.02.04. 16:15
Ajánlom
#nonat táblákkal fényképezik magukat a tanárok, Nyáry Krisztián és Dragomán György pedig a Facebookon fejezte ki nemtetszését az új NAT-ban megfogalmazottakkal kapcsolatban.

Sajátos időpontban, pénteken éjjel tíz órakor került be a Magyar Közlönybe az új Nemzeti Alaptanterv, amire hetek óta vártak tanárok, szülők, gyerekek és a sajtó. (A sajátos időpont valószínűleg utóbbinak szólt, hiszen a napilapok ekkorra már rég nyomdában vannak, szombaton nem készül újság, az online szerkesztőségeknél is csak az ügyeletes csíphette el az infót. Némileg fölöslegesen, hiszen ekkor már az olvasók is alszanak.)

A tanterv valójában nem új, hanem a jelenleginek egy megreformált verziója, amelyet a szakmai szervezetek előzetesen nem is ismerhettek meg, hogy véleményezhessék. A Magyar Nemzetben megszellőztetett részletek többsége igaznak bizonyult. Wass Albert, Herczeg Ferenc és Agatha Christie például bekerült az ajánlott vagy kötelező olvasmányok közé. A pletykákkal ellentétben a médiaismeret tantárgy ezúttal megúszta a teljes megszüntetést, szabadon választhatóként még szerepel az órák között.

A gondosan pozicionált publikálás ellenére a tanterv heves indulatokat váltott ki a szakmán belül és a közösségi oldalakon is.

Én nyilván egy utópiában élek, mert azt hiszem, hogy az iskolának olvasó és gondolkodó és szabad embereket kell és kellene nevelni. Olyanokat, akik szeretnek, akarnak és tudnak olvasni.

- írta keddi Facebook-posztjában Dragomán György. "Nem irodalomtörténetet és életrajzot és életműveket kellene tanítani, hanem jó és élvezetes szövegeket, elsősorban erőt adó élményt kellene adni és csak másodsorban lexikális tudást. Hagyni kellene a tanárokat és a diákokat olyan szövegeket választani amelyek évezhetőek és szerethetőek. Hogy mindenki megtalálhassa az irodalomban azt, ami segít és felemel.

Ez a mostani NAT minden csak ez nem: száraz, unalmas, szinte taníthatatlan, nem személyre szabható, gyanakvó, poros és bizalmatlan."

 

"Egyedül csak az eddig is emberfeletti munkát végző tanárok önfeláldozó munkájában és józan belátásában lehet még bízni; abban, hogy erejüket megfeszítve, mindennek ellenére azt fogják tenni ezután is, ami miatt hősiesen kitartanak a pályán: olvasó, szabad embereket nevelnek, akiknek megpróbálják átadni az olvasás és az irodalom életre szóló szeretetét"- zárja sorait az író. Egy hozzászólásra reagálva még megjegyzi: "még a legvadabb elnyomó rendszerben is voltak csodás tanáraim.

Ebben lehet reménykedni egyedül, és a gyereküket féltő szülök szerető gondoskodásában.

Nyáry Krisztián rögtön a NAT bejelentésének másnapján megosztott egy tablót A mai hiányzók címmel, amelyen azoknak a szerzőknek a képeit gyűjtötte össze, akik kimaradtak a tananyagból:

 

Hétfő reggelre pedig egy valódi "nyárys" poszttal reagált a történtekre: egy nyolcosztályos gimnázium 1943/44-es olvasmánylistáját adta közre. A felsorolás előtt számba veszi azokat a körülményeket, amelyek befolyásolták a korabeli oktatáspolitikát és közvéleményt a zsidótörvényektől az éppen folyó háborún át a nemzeti bezárkózásig. És mindezeket figyelembe véve is megállapítja: 

Összességében: minden hibája és a politikai béklyók ellenére ez még így is jóval korszerűbb lista volt a maga idejében, mint a NAT nemrég napvilágot látott listája.

 

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere szerint a módosított NAT ötvözi a legmodernebb, legeredményesebb nemzetközi pedagógiai gyakorlatot a magyar oktatás hagyományaival és értékeivel, és erősíti a nemzeti identitást. 

A módosított NAT minden magyar gyermeknek lakóhelytől, társadalmi és szociális helyzettől függetlenül biztosítani kívánja ugyanazokat a lehetőségeket”

mondta. Szerinte a tantervben rögzített ismeretek a harmonikus családi élet kialakításához szükségesek. A sajtótájékoztatón Hajnal Gabriella miniszteri biztos ismertette:

csökken a tanulók óraszáma, és a korábbi szabályozástól eltérően évfolyamonként meghatározzák a diákok maximális heti óraszámát.

Az alsó tagozat első három évében ez 24 óra lesz, amiből 22 a kötelező. Jelezte, hogy a maximumban már benne van a heti öt testnevelés óra is.

tanulas_diak2-121903.jpg

diák, tanulás (Fotó/Forrás: https://www.piqsels.com/)

A bejelentésre válaszul másnap reggel megjelent a Magyartanárok Egyesületének reakciója is a szervezet honlapján. Ebben rámutatnak, hogy bővül a tananyag, miközben csökkennek az óraszámok, így még kevesebb tere marad a felzárkóztatásnak, vagyis tovább mélyülnek a szociális egyenlőtlenségek. "Ez a Nemzeti alaptanterv a magyar nyelv és irodalom tantárgy tekintetében nem nemzeti és nem alaptanterv. Nem nemzeti, mert ekkora mennyiségű tananyag az adott korosztály legalább kétharmada számára nem elsajátítható, őket a nemzetből mintegy kirekeszti. Nem alaptanterv, mert

a tanítást teljes részletességgel s nem csupán alapjaiban szabályozza. Komoly óraszámcsökkentés mellett jelentős tananyagbővítést hajt végre.

Annyira nem ad módot a képességfejlesztésre, a diákok egyéni fejlődésére, a módszerek és gondolatok sokféleségére, hogy egyáltalán nem szolgálja a diákok érdekeit, nem teszi őket jó szövegértőkké, árnyalt és pontos szövegek alkotóivá, művelt, a humán kultúra iránt elkötelezett felnőttekké. Nem szolgálja sem személyiségfejlődésüket, sem tanulás- vagy munkakultúrájukat, sem boldogulásukat a munka világában.

Ezért mélyen gyerekellenes.

- szögezik le. Az állásfoglalás - amelynek teljes szövege itt olvasható - egyenesen a NAT visszavonását követeli záróbekezdésében: "Mindezek alapján leszögezzük: a most nyilvánosságra került kormányrendelet olyan

súlyosan veszélyezteti a nemzet egységét, a nemzeti kultúrát, a diákok fejlődését, a tanári munka szakmaiságát, annyira mérgezi a közgondolkodást, hogy azonnal vissza kell vonni."

Az állásfoglaláson kívül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozásra hívta a tanárokat: a korábbi kampányhoz hasonlóan, mikor a fizetésüket és a munkában eltöltött éveik számát írták ki most #No NAT feliratot készítenek egy lapra filctollal és osztják meg az ezzel készített képüket. A PDSZ nedolgozzingyen.hu-kampányával szemben azonban a NAT-os megmozdulás alulról jövő kezdeményezés, egyetlen iskolából indult. Egy tantestület tanárai kezdték küldeni a képeket a szakszervezetnek, kérve, hogy tegyék ezeket közzé. Ennek a PDSZ adott felületet, és kérték a többi pedagógus csatlakozását.

Ha valaki a javasolt feliratokat túl szűkszavúnak ítéli meg, indokokat is írhat. Ennek egy specifikusabb változata a Nem tanítok fasiszta írókat felirattal születő táblák és képek. 

nonat-154422.jpg

Tanárok tiltakoznak a NAT ellen (Fotó/Forrás: Facebook)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Plusz ajánló

A Művészetek Völgyében mutatja be új albumát a skót Franz Ferdinand zenekar

Az idén hatodik lemezével jelentkező együttes az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. Rajtuk kívül olyan magyar előadók várják a közönséget, mint Bagossy Brothers Company, a Besh o droM, Co Lee és Zorán.
Plusz hír

Meghagyják mementóként a rongálás nyomait Szenes Hanna tűzfalfestményén

Az 1944-ben mártírhalált halt költő, Szenes Hanna budapesti tűzfalfestményét idén januárban rongálták meg. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) és a Színes Város Csoport bejelentette, nem állítják helyre az alkotást.
Plusz ajánló

Zenei utazás, szerelmes írók és gyerekmusical várja a közönséget tavasszal a Várkert Bazárban

Szuper koncertekkel űzik el a hideg melankóliát, aztán pörgős ritmusokkal és vidám dallamokkal köszöntik a tavaszt a Várkert Bazárban – ígérik a szervezők. Ismert művészek mesélnek majd irodalomról, szerelemről, forradalomról.
Plusz ajánló

Tompos Kátyára emlékeznek a Müpában

A március 1-jén tartott emlékesten a színházi és zenei élet számos jeles képviselője vesz részt. A koncert bevételét a Tompos Kátya Alapítvány fordítja jótékony célra.