Plusz

Tavaszi megújulás a Fidelio.hu-n

2012.03.21. 09:36
Ajánlom
Örömmel tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy a Fidelio.hu március 21-től frissített külsővel jelentkezik, továbbá számos apró és néhány nagyobb újdonságot vezet be.

Mint azt már talán sokan észre is vették, megújult és kissé átrendeződött a Fidelio.hu fejléce. A bejelentkezésre/adatmódosításra, regisztrációra és információ küldésére szolgáló gombok átköltöztek a logó mellé, a jobb felső sarokban található cikk-kereső felületét így látványosabbá tudtuk tenni. A menüsor immár tükrözi a rovatok színeit, így új látogatóink számára is egyértelmű a Fidelio.hu színkód-rendszere. Lényegesebb változás, hogy az alapvetően népzenével foglalkozó Folk beolvadt a korábban Jazz/Világzene néven megszokott "sárga" rovatba, mely ezentúl Jazz/World/Folk néven található meg. Gyerek rovatunk immár a Fidelio Média Kft. néhány hónapja indult gyerekprogram-magazinja, a Bóbita nevét viseli. (A régi linkek természetesen továbbra is működnek.) Szintén a közelmúltban indult el az igényes könnyűzenei és crossover produkciókkal, illetve társművészetekkel foglalkozó Light rovatunk.

A Fidelio.hu nyitólapjának megszokott felépítésén csak finoman módosítottunk: a felső, kiemelt szekcióban ezentúl több friss cikket tudunk ugyanakkora felületen elhelyezni, a rovatok legfontosabb anyagait gyűjtő dobozok pedig a korábbinál látványosabban elkülönülnek egymástól. Még 2011-ben kaptak helyet a nyitólapon utazási és vásárlási ajánlataink, ezek részletei a Travel, illetve Shop menüpontok alól, valamint a tallózható dinamikus ajánló dobozokból elindulva találhatók meg. Újdonság a nyitólap jobb oldalán a heti színházi, tánc- és zenés színházi premiereket tallózó oldalunk, továbbá a Fidelio Média Kft. nyomtatott kiadványait - a Fidelio Magazint, a Bóbita Magazint, illetve a különszámokat - kínáló, valamint a Fidelio.hu heti hírlevelére történő közvetlen feliratkozási lehetőséget biztosító felület. Bízunk benne, hogy Olvasóink megtisztelik figyelmükkel periodikumainkat is.

Cikkeink megjelenésében a legnagyobb újdonságot már február 1. óta észrevehették: ekkor tértünk át a nagyméretű fotók és videók használatára, hogy írásaink ne csak tartalmuk, de illusztrációik miatt is felkeltsék Olvasóink figyelmét. Ekkortól találkozhatnak cikkeink végén a kapcsolódó rendezvények részleteihez vezető, a Fidelio.hu programkeresőjére mutató linkekkel. Olvasóink kérésére finomítottunk játékaink helyes megfejtésének, illetve a fórumhozzászólások beküldésére szolgáló felületeken is - reméljük, hogy erőfeszítéseinket még több helyes megfejtéssel és hozzászólással honorálják.

Nagy örömünkre szolgál, hogy Olvasóink már felfedezték és megszerették a cikkek mellett a programok, a fórumok és a Fidipédia oldalai mellett is megtalálható forgó cikkajánló dobozt, melyben - szintén február 1. óta - kiemelt anyagainkat ajánjuk a címoldalra ritkábban kattintó látogatók figyelmébe. Hasonló megoldással mostantól bizonyos cikkeink alatt is találkozhatnak - bízunk benne, hogy élnek majd a további olvasnivalókat kínáló lehetőséggel.

A Fidelio.hu fejlesztői csapata a következő hónapokban is számos újdonsággal készül, hogy az oldal fennállásának 2012 őszén esedékes tizedik évfordulója Olvasóink számára is emlékezetes maradjon.

Kíváncsian várjuk Olvasóink véleményét, észrevételeit, netán hibabejelentéseit. (Ha oldalainkon rendellenességet észlel, először érdemes az oldalt frissítését, újra betöltését megkísérelni!) Ön mit szól hozzá? Szóljon Ön is hozzá!

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Plusz magazin

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Plusz Kőfeszt

A nyugalom fesztiválja vár a Káli-medencében

Pál István Szalonna és Bandája, Nagy Feró, Ferenczi György és a Pesti Rackák, a Szent Efrém Férfikar, a Fonó zenekar, de Pély Barna is ott lesz a Kőfeszten, aminek idén is a Káli-medence ad otthont augusztus 4. és 8. között. A fesztivál tíz településen, ingyenes programokkal várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Ami a nyárból még hátra van: megjelent a Fidelio augusztusi száma!

Augusztusra is segítünk változatos programokkal megtölteni a nyarat. Ingyenes programmagazinunk legújabb számát megtalálod az ismert terjesztési pontokon!
Plusz hír

Jankovics Marcell ihlette grafikával készült számítógépes játék a magyar népmesékből

A Behind the Beyond nevű videójáték a magyar népmesékből inspirálódva kínál izgalmas kikapcsolódást a játékosoknak, miközben megismertet a magyar folklór jellemző elemeivel.