Plusz

Templomi orgona hangján szól a salgótarjáni díszletorgona

2013.05.16. 15:01
Ajánlom
A hétvégi salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztiválra egy helyi művész olyan elektoromos orgonát készített, amely a templom hangszerének eredeti hangjait másolva szólaltat meg zeneműveket. A digitális technológia felhasználásával készült hangszert a város Főterén, a művelődési központ bejáratánál állították ki kedden.

Diósi Tamás orgonaművész, a salgótarjáni Munkás Szent József-plébániatemplom kántora kifejtette: a digitális technológia fejlődésével lehetőség nyílt arra, hogy egy-egy orgona hangját digitalizálják. Mivel minden orgonasíp hangja különbözik egymástól - nemcsak hangmagasságban, de egy-egy sípsoron belül is változik a hangok minősége -, ezért minden sípról külön hangfájlt készített, amelyeket egy segédprogram és billentyűzet segítségével lehet megszólaltatni.

A Nemzetközi Dixie Fesztiválnak otthont adó József Attila Művelődési Központ előcsarnokában felállított kisorgona külsőleg egy díszletorgona, amely használhatatlan hangszerdarabokból, felújított kaszniból és kiselejtezett, de rendbe hozott sípokból áll, viszont a Szent József-templom orgonája hangján szólaltatható meg. Diósi Tamás hozzátette: az új technológiával, vagyis az orgonák hangjának digitalizálásával lehetőség nyílik a hangszerek hangjának archiválására, így a művészek számára hozzáférhető lesz azoknak az orgonáknak a hangja is, amelyeken fellépnek, így a koncertjük előtt már otthon megismerkedhetnek annak hangzásával.

A salgótarjáni orgona eredetije egyébként az idén ünnepli felszentelésének 75. évfordulóját, a jubileumhoz kötődően számos programot is szervez a helyi katolikus közösség .Az orgona egészen a 10. századig idegen volt a keresztény vallástól. A liturgiában sokáig egyeduralkodó volt az egyszólamú gregorián egyházi zene, amely hangszeres kíséretet nem igényelt. A mindennapos liturgikus gyakorlatban a 14-15. században foglalta el helyét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.
Vizuál

Kulisszatitkok: így készült a Brian élete

A hetvenes években egy filmes stáb Tunéziába utazott, hogy leforgassa Jézus életének történetét a születésétől a kereszthalálig (Názáreti Jézus - 1977). A nyomukban pedig – sokszor ugyanazokon a helyszíneken és statisztákkal - egy hatfős angol csapat elkészítette a saját verzióját. A negyven éve bemutatott film a Pythonok szerint is legjobb közös munkájuk, amelyben gyakorlatilag az élet minden helyzetére megtalálható a válasz.
Tánc

Sosztakovics titkos szerelme egy balerina volt

Kalapács alá került a zeneszerző tíz szerelmeslevele, amit a Bolsoj egykori balerinájának, Nina Pavlova Ivanovának írt 1935. és 1939. között. A titkos románcról és a szerelmeslevelekről eddig a zenetörténészek sem tudtak.
Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Klasszikus

Nagyon dübörög a zongorapiac Kínában

Mintegy 40-50 millió kínai gyerek tanul zongorázni, az országban gyártott hangszerek alig tíz százaléka kerül exportra. Kínában van kiknek zongorát gyártani.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Zéró hulladékkal rendezik meg a Gyüttment Fesztivált Szekszárd mellett

Augusztus 22-25. között rendezik meg ötödik alkalommal a Gyüttment Fesztivált a Szekszárd melletti Sötétvölgyben.
Plusz interjú

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.
Plusz Partitúra

Miskolcon, a nyitott kapuk városában kalandozik a Partitúra

Nyáron sem áll le a Partitúra, vasárnap délutánonként Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsorának első évadát ismétli a Duna Televízió. Ezúttal a miskolci adást tekinthetjük meg újra.
Plusz ajánló

Borges verseiből készült szabadtéri színházi est

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása augusztus 17-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Adonyi Adriennel, Bodor Böbével, Dejcsics Konráddal és Valcz Péterrel.
Plusz budapest

Magyar olimpikonok arcképei díszítik a Városháza park tűzfalát

A Színes Város Csoport hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg az V. kerület, Városháza park homlokzati tűzfalán a Fővárosi Önkormányzat felkérésére és támogatásával.