Plusz

Tizenhét felejthetetlen nap a kortárs művészet bűvkörében

2019.10.28. 15:55
Ajánlom
A CAFe Budapesten idén több mint 200 kortárs zenei, színházi, könnyű- és világzenei, képzőművészeti és jazzprogram, opera- és táncelőadás, köztük számtalan premier és magyarországi bemutató várta az érdeklődőket a főváros terein-utcáin, valamint a város legfontosabb kulturális intézményeiben.

Az ősz talán legjobban várt zenei eseménye Eötvös Péter Angels in America című operájának magyarországi bemutatója volt: a fesztivál és a Neue Oper Wien közös előadását követően a közönség hosszan ünnepelte az idén 75 éves szerzőt és karmestert. Legfrissebb lemezével és különleges fény- és hangkompozícióival nyűgözte le a közönséget a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a német elektronikus zenei élet ikonja, Apparat, de csordultig telt a Várkert Bazár nézőtere Barabás Lőrinc Metamorfózis című művének ősbemutatóján is, Sidi Larbi Cherkaoui belga koreográfus Nomad című előadásának magyarországi bemutatóját pedig ovációval jutalmazta a közönség a Trafóban. A fesztivál 49 mű premierjének vagy magyarországi bemutatójának adott teret, köztük lemezbemutatóknak és olyan rendhagyó alkotásoknak is, amelyek kimondottan a CAFe Budapestre készültek.

Száz év múlva is itt lesz, amivel az ezredfordulón viaskodtunk

Kapcsolódó

Száz év múlva is itt lesz, amivel az ezredfordulón viaskodtunk

Tizenöt évvel a világpremier után Budapesten is bemutatják az Angyalok Amerikában című operát, Eötvös Péter hatodikját a műfajban, amelyben mindenki angyal, és lényegesebb a hallucináció, mint a valóság. De mi a valóság, egyáltalán?

Idén újdonságként jelent meg a fesztiválon a lakásszínház műfaja, a Kuglert Art Szalon izgalmas műfaji fúziókban gondolkodó előadásain egy gombostűt sem lehetett leejteni. Új kezdeményezés volt az urban dance és kortárs tánc találkozásából születő [D]OPEN your move minifesztivál is, amely a szakma és a közönség körében is osztatlan sikert aratott. „A tánc sohasem tud akkora flow-élményt nyújtani, mint amikor jó kezekben van az improvizáció, és itt szinte kivétel nélkül jó kezekben volt, nem is tudom, hogy élhettünk eddig a [D]OPEN your move nélkül” – fogalmazott a hiánypótló eseménysorozatról a kritika.

CAFe_Budapest_2019_Barabas_Lorinc_Metamorfozis_c_Posztos_Janos_1-155539.jpg

Barabás Lőrinc (Fotó/Forrás: Posztós János / CAFe Budapest)

A CAFe Budapest minden évben nagy hangsúlyt fektet a formabontó, rendhagyó városi helyszínek bevonására, nem meglepő tehát, hogy a fesztivál idén is több izgalmas köztéri akcióval lepte meg a Budapesten sétálókat. A világhírű francia képzőművész, Olivier Grossetête például a Halászbástya monumentális kartonmását alkotta meg a Szabadság téren: a 16 méter magas, 1300 elemből épült kartonalkotás megépítése valódi közösségi élmény volt, felállításában majd lebontásában több száz lelkes járókelő vett részt, a hatalmas kartonépületről készült jobbnál jobb fotók pedig elárasztották a közösségi médiát.

A CAFe Budapest számos műfajban ünnepli a legtehetségesebb fiatalokat és egy-egy terület legendás szakembereit, ikonjait. A Margó-díjat idén Fehér Boldizsár vehette át, a 4. Magyar Klipszemlén a fesztivál különdíját pedig a Skeemers zenekar érdemelte ki, akik ezzel lehetőséget kaptak arra, hogy 2020-ban a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon is koncertet adjanak majd.

CAFe_Budapest_2019_Koltozik_a_Halaszbastya_c_Csibi_Szilvia-155416.jpg

Költözik a Halászbástya (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia /CAFe Budapest)

A Budapest Ritmo Díjat Hilde Bjørkum kapta meg, aki 29 éve vezeti Skandinávia legnagyobb világzenei rendezvényét, a Førde Traditional and World Music Festivalt. Azt, hogy milyen sikertörténet a CAFe Budapest és a Hangvető együttműködésében életre hívott Budapest Ritmo Fesztivál, nem csupán az bizonyítja, hogy igen rövid idő alatt vált a régió meghatározó világzenei eseménysorozatává, hanem az is, hogy az elmúlt évek eredményeinek elismeréseképp 2020-ban a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként ismét Budapest rendezheti meg a Womexet, azaz a World Music Expót, a világ legfontosabb világzenei showcase fesztiválját és konferenciáját.

Jövőre ismét Budapesten rendezik meg a Womexet

Kapcsolódó

Jövőre ismét Budapesten rendezik meg a Womexet

Fantasztikus hír a különböző népzenék kedvelőinek, valamint a magyar zenészeknek: öt év után ismét a Hangvető szervezi és a magyar főváros ad otthont a földkerekség legnagyobb világzenei expójának.

A fesztivál küldetésének lényegi eleme, hogy integrálja az innovatív ötleteket, hogy perspektívát teremtsen a városban zajló izgalmas sorozatoknak, nemzetközi figyelemre is méltó, hiánypótló kezdeményezéseknek a legkülönbözőbb műfajokban a kortárs komolyzenétől kezdve, a báb- és táncművészeten át az irodalomig és a képzőművészetig. Az összetéveszthetetlen hangulatú fesztivál-a-fesztiválban programsorozatok már szervesen hozzátartoznak a CAFe-élményhez: a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár programjaira a Várkert Bazár előtt kígyózó sorokban vártak az emberek, a kortárs zeneszerzők új műveinek idén is kiemelkedő seregszemléje volt a Mini-Fesztivál, Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vására, az Art Market Budapest során pedig huszonöt országból mintegy ötszáz művész több ezer alkotását csodálhatta a közönség, köztük olyan világsztárok munkáját, mint Michelangelo Pistoletto vagy Oleg Kulik.

Fejléckép: Willany Leo (fotó: Felvégi Andrea / CAFe Budapest)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Plusz ajánló

Készüljön a karácsonyra a Hagyományok Háza Ünnepváró forgatagával!

December 8. és 10. között kézműves vásárral, gyermek- és családi programokkal, meghitt koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és egyéb programokkal vár mindenkit az idei Ünnepváró forgatag.