Plusz

Több mint 70 film és 70 év áll Koltai Lajos mögött

2016.04.03. 14:28
Ajánlom
A Kossuth-díjas operatőr jelenleg is több film megvalósításán dolgozik.

Koltai Lajos elmondta, ő nem olyan ember, aki megáll csak azért, mert egy gyönyörű pálya van mögötte. Tele van tervekkel és van jövőképe – fogalmazott, hozzátéve: már megvan a forgatókönyve a magyar gyökerekkel rendelkező amerikai írónő, Julie Orringer Láthatatlan híd című regényének, valamint a Bengáli tűz című műnek, amely Germanus Gyula keletkutató és felesége 1929-32-es indiai élményeit dokumentálja. Szintén megfilmesítésre vár, de már elkészült a szinopszisa Fejes Endre Szerelemről bolond éjszakán című írásának, amelyet személyesen az írótól kapott.

Koltai Lajos

Koltai Lajos (Fotó/Forrás: lauder.hu)

Felidézte, hogy nagyon hamar kezdett el önállóan dolgozni, hiszen már a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán megkezdődött kapcsolata a Balázs Béla Stúdióval és itt rengeteg ismert filmet csinált jó rendezőkkel. Mint mondta, olyan jelentős magyar filmrendezőkkel dolgozott együtt mások mellett mint Gothár Péter (Megáll az idő), Gábor Pál (Angi Vera), Dárday István (Jutalomutazás, Filmregény) és Maár Gyula (Déryné, hol van?).

Fordulópontot jelentett életében a Szabó Istvánnal való közös munka: "35 évünk van benne, ha nem több. Elképesztő pályát töltöttünk együtt" – hangsúlyozta. Együttműködésükből olyan klasszikusok születtek, mint a Bizalom, az Oscar-díjas Mephisto, majd a trilógia további két része: a Redl ezredes és a Hanussen, aztán az Édes Emma, drága Böbe, a Találkozás Vénusszal, A napfény íze, a Szembesítés, a Csodálatos Júlia és a Rokonok.

Az 1980-as évek közepétől dolgozott az Egyesült Államokban is, itt fényképezte többek között a Ha a férfi igazán szeret és A gyönyör rabjai című filmeket. Az olasz Giuseppe Tornetore rendezővel készítette Az óceánjáró zongorista legendája című filmet, majd a Monica Bellucci főszereplésével forgatott Malenát.

Első filmjét 2004-ben rendezte az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből, az operatőr Pados Gyula volt. Következő filmje rendezőként három évvel később az Este volt, amely Susan Minot világsikerű regénye alapján készült, s olyan sztárok játszották a főszerepet, mint Glenn Close, Meryl Streep és Vanessa Redgrave.

Koltai Lajos szerint egy gyermekkori élmény hatására dőlt el, hogy élete a vizualitás irányába megy el. Mint mondta, a vizualitás a világ legnagyobb üzenete, az egyetlen dolog, amit még nem tudtunk "megrongálni". A körülöttünk lévő természet nagyon sok szépséget hordoz - mutatott rá, hozzáfűzve: ahhoz, hogy ezt valaki képbe tudja fogni és továbbítani a nézőknek, olyan szemre, agyra és belső gondolkodásra, érzékenységre van szükség, amely képes észrevenni a mások számára észrevétlen vagy érdektelen dolgokat.

Számára a filmkészítésben a kép az üzenet és nem a dialógus. A filmjeiben mindig jelen van a melegség, érződik a család szeretete, de ahhoz, hogy a képekkel tudjon foglalkozni, az érzékenységen túl a neveltetés és az iskola is meghatározó volt. Mint mondta, elképesztő tanári kar volt körülötte, amelynek tagjai kinyitották a diákok szemét a világra, megmutatták, mit kell megnézni belőle.

A gyermekkori emlékeket idézve kitért arra is, hogy az 1950-es évek szürkeségét, színtelenségét az Angi Vera, a Megáll az idő és a Kovács András rendezte A ménesgazda című filmben is meg tudta jeleníteni. Ehhez kapcsolódva elmesélte, amint előtört egy emlék az édesanyjáról és a nagymamájáról, akik együtt varrtak a szobában délután egy varrógéplámpa fényénél. Mint mondta, egyes emlékek csak akkor jönnek elő, ha szükségünk van rá.

Koltai Lajos elmondta, hogy munkájában az emberi arc fénnyel való szeretetét, simogatását tartja a legfontosabbnak és mindig olyan emberek vették körül, akik ebbe az irányba hívták és tolták őt, de ebbe az irányba tartott magától is. Kitért arra is, hogy a családja mellett nagyon sok barát veszi körül, akikből árad felé a szeretet, emellett az aktív élet és gondolkodás viszi előre és segíti át a nehézségeken.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Valami nem stimmel Monteverdi Orfeójával. Fischer Iván több mint negyven éve ezt érzi, és most tett is érte, hogy ne így legyen: új befejezést írt hozzá. Hogy miért volt erre szükség?
Klasszikus

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Könyv

Hallgassa meg a Grecsó Krisztián új regényében előforduló zenéket!

Az író Vera című regénye az 1980-as évek elején Szegeden játszódik, a kiadó egy lejátszási listával tette még átélhetőbbé a könyv atmoszféráját.
Vizuál

Online térképen böngészhetőek híres emberek egykori otthonai

Mindig is érdekelt egy utadba eső épület története? Esetleg az izgatott, hogy hol éltek a magyar kultúra ismert alakjai? A Lechner Tudásközpont két online térképével órákra le fogod foglalni magad.
Színház

Mácsai Pál: „Az egypercesek nem csak intellektuális sziporkák”

Egy nemrégiben tartott irodalmi beszélgetés egyik vendége Örkény István „magyar hangjának” nevezte Mácsai Pált. Az Azt meséld el, Pista! című monológot huszonhárom éve adja elő a legkülönbözőbb helyszíneken. A Zsidó Művészeti Napokra is Örkény-esttel készül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Egy egész évadon át jelen lesz Izraelben a magyar kultúra

Az első alkalommal megrendezésre kerülő Izraeli Magyar Kulturális Évad március 15. és október 23. között több mint 50 programmal kínál ízelítőt a magyar kultúra sokszínűségéből.
Plusz hír

Száz művész pályázhat 200 ezer forintra az MMA-nál

A Magyar Művészeti Akadémia ismét három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdet pályázatot száz fő részére, a 2019-2022 közötti időszakra.
Plusz ajánló

Bolondítsd az áprilist az új Fidelióval!

Az ingyenes programmagazin áprilisi számában az aktuális eseménynaptár mellett megtalálod Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, valamint számos interjút, többek között Mohácsi Jánossal, Béres Attilával és Dobozy Borbálával. Lapozz bele online!
Plusz kotta

Látott már kottaírógépet?

Az 1950-es évekbeli találmány soha nem terjedt el széles körben, furcsa alakjával azonban ma már zene- és dizájntörténeti ritkaság.
Plusz hiphop

Erre a zenére érik a legfinomabb sajt

Bársonyosabb és nagyobb lyukú az az ementali sajt, amelyet folyamatosan zenén érlelnek, svájci kutatók szerint a hiphop ebből a szempontból hatékonyabb, mint Mozart zenéje.