Itt és más – szól a Budapesti Őszi Fesztivál mottója. Miben más?
A fesztivált 1992-ben hívta életre a főváros a ma is használt néven, majd egy ideig CAFe Budapestként rendezték. Idén visszatértünk az eredeti névhez: az elnevezés a régi, a programkínálat új. Hangsúlyozottan városi fesztivált szervezünk, számos nem hagyományos előadói térben. Utcákon, köztereken, kirakatokban – ahol ritkán futunk össze művészekkel. Fontos törekvésünk, hogy ebben a két hétben a kulturális események a lehető legközelebb kerüljenek az emberek hétköznapjaihoz. Akkor is, amikor épp munkába igyekszünk, bevásárolunk, vagy a metróból jövünk fel.
A lényeg, hogy kicsit más szemmel tekintsünk lakóhelyünk megszokott tereire.
Kortárs: önnek mit jelent a szó?
Nem véletlenül a fesztivál hívószava, szeretnénk erről közös gondolkodásra hívni minden résztvevőt, látogatót. Szerintem kortárs lehet az, akivel egy időben és térben élünk, akivel közös élmény, probléma, öröm, élethelyzet köt össze. De kortárs a több évtizede, évszázada született alkotó is, aki tűpontosan fogalmaz meg örök érvényű gondolatokat. Külön helyet és figyelmet kapnak a fesztiválon közülük azok a szellemóriások, akik idén jubileumot ünnepelnek. Legnagyobb műveiket olykor formabontó, szokatlan módon idézzük meg.
Kikre gondol?
Vegyük például Dantét! Noha hétszáz éve halott, ma is aktuális igazságokat hagyott az utókorra, nem véletlen, hogy több, hozzá köthető előadás is lesz: az olasz NoGravity társulat illúziószínházzal, Gyabronka József monodrámával, a Narratíva Hegymegi Máté friss rendezésében eleveníti fel a Poklot, a Paradicsomba pedig Nádasdy Ádám, az író talán legavatottabb hazai szakértője kalauzol el minket. De ha már szóba került az irodalom:
különleges alkalom lesz az Esterházy Péter drámáját és Haydn zenéjét keresztező est az első kerületi Márai Sándor Kulturális Központban.
Az EP33Haydn című fesztiválprogramban egyszerre elevenedik meg az író és a zeneszerző zsenialitása, köszönhetően az amerikai-kanadai Viano String Kvartettnek és az Örkény Színház nagyszerű művészeinek. Ugyanebben a kerületben nyílik izgalmas kiállítás, Hiányzásra kijelölt hely címen, amely a Tandori házaspár lakókörnyezetét, magánmitológiáját mutatja meg a Virág Benedek Ház különleges terében.
Ha már az évfordulókat emlegetjük, nem maradhat ki Jancsó Miklós sem a sorból.
Szeptember 27-én lesz születésének 100. évfordulója, így annak előestéjén nagyszabású eseménnyel emlékezünk a magyar film- és szellemtörténet utánozhatatlan alakjára. Rendhagyó koncerttel készülünk a Városmajorban: az életmű dalait, képeit, történeteit elevenítik fel alkotótársai. Egyedi és megismételhetetlen esemény, egy színpadon Lovasi András, Scherer Péter, a Sebő együttes, Kovács Kati, Sub Bass Monster és még sok meglepetésvendég. A Mester alakját idézi majd a Freeszfe ötnapos rendezvénysorozata is a Marczibányi téren és egy kép- és filmritkaságokat bemutató tárlat a FUGA-ban

Kapcsolódó
Az őszi fesztivál a Jancsó-évforduló előtt is tiszteleg
Szeptember 26. és október 10. között színpaddá alakul a főváros: a megújult Budapesti Őszi Fesztivál számos kulturális programmal, izgalmas helyszíneken várja az érdeklődőket.
Az exkluzív programok közé tartoznak a már külföldön élő és alkotó magyar művészek előadásai. Schilling Árpád Éden Panzióját Zágrábból hozzuk el, de régóta várt esemény Néder Panni és Fehér Ferenc Németországban készült produkcióinak itthoni bemutatója.
Külön figyelmet kap a fesztiválon az első, a második, a nyolcadik és a tizenegyedik kerület.
Ezekben a kerületekben – ahogyan természetesen a többi 19-ben is – számos nagyszerű művészeti intézmény működik, amelyek méltán tarthatnak igényt akár fővárosi, vagy nemzetközi érdeklődésre is. Az itt élő művészek közül sokan a közvetlen lakókörnyezetükből inspirálódnak, arra kértük hát őket és a kulturális intézményeket, legyenek „túravezetőink”.
Az egymást követő programokon keresztül ismerhetjük meg e kerületek sajátos arculatát, szépségeit, jellegzetességeit.
Például Józsefváros büszkén vállalt multikulturális arcát: a Rákóczi téri Vásárcsarnokba szervezett három napos, Öszzjazz-Fesztiválon a legkülönbözőbb stílusú és korosztályú, roma és nem roma származású jazz zenészek muzsikálnak majd együtt. Szándékosan nem zárt koncerttérbe kerül az esemény, hanem oda, ahol a környékbeliek sok időt töltenek.
Más szokatlan térhasználatra is számíthatunk?
Számos szabadtéri performansszal készülünk, tánccal, képzőművészettel, színházzal. Nem a megszokott arcát mutatja majd például a Margit-negyed, amikor a helyiek szó szerint kisöprik. Az esemény Josef Beuys, az egyik legnagyobb európai avantgárd művész jubileuma előtt tiszteleg: a hetvenes évek elején Berlin egyik forgalmas utcáján söpörte össze a szemetet a május elsejei felvonulás után, politikai, társadalmi és művészeti jelentéstartalommal felruházva ezt a hétköznapi eseményt.
Szeretnénk a szó legjobb értelmében felrázni az embereket: érezzék kortársnak magukat!
Itt ez a nagyszerű város, ahol nagyon szeretünk élni, néha jó ránézni kicsit máshogy, felfedezni olyan szegleteit, ahol korábban nem jártunk, észrevenni rejtett szépségeit, elgondolkodni a benne rejlő lehetőségeken. 15 nap alatt 150 program segít ebben.
Fejléckép: Gáspár Máté (fotó: Kiss-Kuntler Árpád / HVG / Budapesti Őszi Fesztivál)