1. felvonás: Sant’Andrea della Valle-templom
A Tosca első felvonásában a festő Mario Cavaradossi épp a Sant’Andrea della Valle templom egyik kápolnájában dolgozik, a bűnbánó Magdolna képén, akinek szép arcában egyszerre fedezhetők fel kedvese és egy titkos ideál vonásai is. Ennek a tekintélyt parancsoló templomnak az építését a 16. század végén rendelte el Costanza Piccolomini d'Aragona amalfi hercegnő.
Mivel az úrnő védőszentje Szent András volt, magától értetődően az apostolnak szentelték az új templomot is.
Építését először Alfonso Gesualdo bíboros felügyelte, de ahogy az ilyen esetekben történni szokott, az épület lassan készült, csak 1650-ben fejezték be az egymást váltó építészek. Bár a Sant’Andrea della Valle templom egy kisebb bazilikának számít – amit meg is értünk, ha valamelyik nagyobbat is felkeressük –, így is lenyűgöz monumentális tereivel és gazdag díszítésével.
A képre kattintva galéria nyílik
A hagyomány szerint a Tosca első felvonása a Barberini-kápolnában játszódik, mely a későbbi VIII. Orbán pápa családnevét viseli, ő volt ugyanis a megrendelő. Zavarba is jöhet a zenerajongó, ha valamilyen 19. századi műalkotást keres a kápolnában, itt ugyanis minden jó kétszáz évvel korábbi, akár a három festményre (Mária mennybevétele, Mária és Erzsébet találkozása, Szent Luca megtalálja Szent Sebestyén testét), akár a többi díszítőelemre esik is a pillantásunk. De ha figyelmesek vagyunk, rátalálhatunk Mária Magdolnára, csakhogy nincs se kék, se fekete szeme, ugyanis egy márványszobor őrzi alakját.
Ahogyan valamennyi templom Rómában, a Sant’Andrea della Valle is ingyenesen látogatható, minden nap 7:00-12:30 és 16:00-20:00 óra között tart nyitva. Az épület a római belváros egyik legfontosabb útja, a Corso Vittorio Emanuele II mellett található. A Tosca helyszínéül szolgáló kápolna balra az első a bejárat felől, de a tájékoztató táblák is jelzik.
2. felvonás: Farnese-palota (Palazzo Farnese)
Az opera második felvonásában Scarpia dolgozószobájában vagyunk, a Farnese-palota csodálatos reneszánsz termében. Az épületet 15. század végén Alessandro Farnese bíboros kezdte építtetni (ő később III. Pál néven pápa lett),
így szerette volna családját olyan dicsőségbe és fénybe vonni, amilyen a korszak legnagyobb dinasztiáit körüllengte.
A palota építésében Michelangelo is részt vett, aki a homlokzati párkány megtervezése mellett az épület udvar felőli oldalán dolgozott, többek között az ő ötlete volt, hogy boltívekkel ellensúlyozzák az ablakok monoton sorát. A kiváló polihisztor a belső részek kialakításában is szerepet játszott, a palota legnagyobb termében például egybenyitott két emeletet, monumentális hatást keltve a hatalmas belmagassággal.
A képre kattintva galéria nyílik
Az épület csak a 16. század végén készült el, ám nem sokáig élvezhette a Farnese-család, mivel alig száz évvel később csak egyetlen leszármazottjuk maradt, Elisabetta, aki V. Fülöp spanyol király felesége lett. Így a pompázatos családi műgyűjtemény jelentős része is Nápolyba vándorolt, a Bourbon-családhoz. Ha azonban felkeressük a gyönyörű épületet, így is akad elég látnivaló, a Tevere közelsége miatt kisméretű kertben és a pompázatos freskókkal díszített termekben. Különösen figyelemre méltó a Carrache-galéria, mely a festőtestvérpár, Annibal és Augustin Carrache nevét viseli.
A terem díszítése Ranuccio Farnese esküvője alkalmából készült, így a képeken látható mitológiai jelenetek mind a szerelem hatalmát hirdetik.
A Farnese-palota Róma belvárosában található, a nevét viselő Piazza Farnesén. Az épületben működik a francia nagykövetség, ezért a látogatásnak szigorú szabályai vannak. Csak vezetett túrák keretében lehet megtekinteni, melyeket hétfőn, szerdán és pénteken délután tartanak, angol, francia és olasz nyelven (de nem minden nap indul minden nyelven túra, tehát érdemes előre tájékozódni). A körülbelül egyórás program díja 12 euró, de előtte még római viszonylatban is szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesni, odabent pedig szintén biztonsági okokból nem szabad fotókat készíteni.
3. felvonás: Angyalvár (Castel Sant’Angelo)
Már az ókorban is állt annak az épületnek a legrégibb része, ahol hőseink végül befejezik sajnálatosan rövid életüket. Eredetileg ugyanis Hadrianus császár építtetett magának mauzóleumot, mivel úgy vélte, ahogy Augustus emlékét egy hasonlóan monumentális temetkezési hely őrzi,
neki, akinek nagysága az első császáréhoz fogható, szintén kijár egy rendkívüli méretekkel rendelkező síremlék.
Kr. u. 135-139. között építtette meg a Tiberis partján a mai Angyalvár kör alakú épületének alapjait. Nem Hadrianus volt azonban az egyetlen császár, aki itt nyugodott, utódai is a mauzóleumba temetkeztek, egészen Caracalláig (őt Kr. u. 217-ben helyezték végső nyugalomra).
A századok jöttek-mentek, és Róma dicsősége hanyatlani kezdett. Az 5. század elejére az egykori síremlék már erődként funkcionált, a várost védő Aurelianus-féle fal részeként. Csaknem kétszáz évvel később, 590-ben esett meg az a híres csoda, amelynek a vár a mai nevét köszönheti. A Rómában dúló pestisjárvány miatt I. Gergely pápa bűnbánati menetet szervezett, és mikor az épülethez értek, annak tetején megjelent neki Szent Mihály arkangyal, és biztosította: hamarosan elhárul a vész a város fölül.
Csodák csodájára így is történt, a járvány megszűnt, és a mai napig egy angyal őrködik a vár legmagasabb pontján
(nem ő azonban az egyetlen, az egyik udvarban egy másik szoborra is rábukkanhatunk, a csúcson helyet foglaló szárnyas hírnök elődjére; a Tiberisen átívelő hídon pedig Bernini tizenkét angyala vezeti a látogatókat a bejárathoz).
A képre kattintva galéria nyílik
A középkor végére azután a pápák vették birtokukba az Angyalvárat. A 13-14. század viharos évtizedeiben menekülőutat hoztak létre a Vatikánból, hogy ha a várost támadás érné, itt találjanak menedéket (amire többször szükség is volt). A reneszánsz korra a várból inkább vendégfogadásra alkalmas, fényűző kastély lett, gazdagon díszített termekkel, melyeket ma is megcsodálhatunk. Létezett azonban az Angyalvárnak egy sötétebb oldala is, és itt kapcsolódunk újra szegény Cavaradossi történetéhez.
A mélyebben fekvő szinteken ugyanis börtön működött, melynek számos híres foglya volt, például Giordano Bruno és Benevenuto Cellini, hogy csak a legismertebbeket említsük.
Ma is betekinthetünk az egyik várudvarról a rácsos ajtók mögött húzódó komor mélységbe.
Ha felkeressük az Angyalvárat, a látogatás legkülönlegesebb élménye, hogy a történelem minden korszaka nyomot hagyott az épületen, így egyre feljebb haladva valóságos időutazáson vehetünk részt. Ráadásul a negyedik szinten lévő kávézóból és a tetőteraszról pazar kilátás nyílik Rómára, utóbbinál ráadásul térkép is segíti, hogy azonosítani tudjuk a sok kupolát. Az Angyalvár honlapja csak olaszul érhető el, de a jegyvásárló felületnek van angol változata is.
Az épület a hét minden napján 9:30-19:30 között tart nyitva, utolsó belépés 18:30-kor lehetséges. A jegyár 15 euró, kivéve a hónap első vasárnapján, amikor ingyenes.
Ekkor nem lehetséges előre jegyet váltani, hanem sorban állásra kell számítanunk, ami július első vasárnapján, délután körülbelül 20-30 percet tett ki. Ez nem tűnik olyan soknak, viszont a bejárat előtt semmiféle lehetőség nincs árnyékba húzódni).
Fejléckép: Az Angyalvár az Angyalhíd felől (forrás: Wikipedia)
hírlevél
